„Tanácsot szeretnék kérni olvasás ügyben. Ikerfiaim 8 évesek, most másodikosak. Szeretik az iskolát, az első évet kiváló eredménnyel zárták. Külön osztályba járnak, már az óvodában is külön csoportban voltak, nekünk ez fontos volt, úgy érezzük és gondoljuk, hogy személyiségük fejlődése érdekében így a legjobb nekik. Az „A” gyerek inkább humán beállítottságú, imád olvasni, már az oviban is ismerte a betűket, és össze is tudta olvasni. A „B” fiam is ismerte a betűk nagy részét az első osztály előtt, de hozzá inkább a matematika áll közel, nagyon jó logikai készséggel rendelkezik. A tanító néni is szorgalmazza, hogy járjon matek szakkörre és foglalkozzon a matekkal. A probléma az olvasással van. Ugyanis utál olvasni, és közel sem olvas olyan jól, mint a testvére. Ami nem is lenne baj, de egyszerűen nem hajlandó olvasni. Mi, szülők könyvekkel vagyunk körülvéve, részemről hetente olvasok el egy-egy könyvet, a férjem a munkája révén könyvekkel foglalkozik. Mesét szinte minden este olvasunk a fiúknak, és azt nagyon szeretik. Tehát a példa előttük van. Nem tudom, hogy jó-e, ha erőltetem a mindennapos olvasást otthon. Nem tudom, hogy egy másodikos gyereknek hol kell állnia olvasásból. A „B” fiú nem olvas folyékonyan, inkább szótagolva és néha még betűket is kihagy. A tanító néni, aki a magyart tanítja, kéri, hogy minden héten írjuk be az üzenőfüzetbe, hogy hány oldalt olvasott el a gyerek. Nálunk ez a szám elég alacsony lenne. Óriási veszekedések vannak az olvasás miatt, én erőltetném, a gyerek pedig nem akarja, utálja. De én úgy gondolom, hogy az olvasásnak mindennapi teendőnek kellene lennie. Vagy rosszul gondolom? Mit tegyek? Erőltessem?”
Olvasás
Nem, ne erőltesse!
Szerintem minden a legnagyobb rendben van – azt kivéve, hogy „B” fiának mindennap kötelező volna olvasni. A távolból csak helyeselni tudom, hogy a gyerekek külön osztályba járnak, hogy felismerték, hogy így jobb nekik. Az első évet kiváló eredménnyel zárták! Mit akarunk még? Igen, vannak gyerekek, akik már úgy mennek az iskolába, hogy tudnak olvasni, és vannak, akik csak harmadik-negyedikre (!) tudnak majd stabilan. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy aki már iskola előtt tud, az „jobb”, „tehetségesebb”, mint aki csak harmadik-negyedikre (esetleg éppen ellenkezőleg!). A gyerekek – mint ez az ikreken is látszik! – sokfélék. Az egyiknek az olvasás, a másiknak a matematika. Türelem! A siettetett készségkialakítás kudarcos, eredménytelen – éppen attól a készségtől idegeníti el a gyereket, amit ki szeretnénk alakítani. „B” gyereket bizony békén kellene hagyni az olvasást illetően! Nagyon jó, nagyszerű, hogy minden este mesélnek – és lám, a gyerekek ezt nagyon szeretik. Tudnunk kell, hogy a mesehallgatás az olvasás előiskolája.
Az élvezettel olvasásé! Mesehallgatás közben a gyerekek belső képeket alakítanak ki, a fantázia erősödik, és az erős belső kép akár testi változásokat is hoz magával (egy jól leírt futás hallgatása vagy olvasása közben több vér gyűlik össze a hallgató vagy olvasó lábikrájában – ami aztán tovább erősíti az érzelmi azonosulást, ami kitágult világba vezeti a hallgatót, olvasót, és örömöt, élvezetet szerez). Ha a mesék felolvasását még váltogatni is tudnák a „fejből meséléssel”, ez külön öröm forrása is lehetne. Ahogy az idő telik, a kilencedik, tizedik év felé haladva jöhetnének a regényfelolvasások! Ne higgyük el, hogy ez ellustítja a gyereket, „olvasson ő maga”… Ellenkezőleg. Ez még jobban felkelti az érdeklődését, és vezeti őt az önkéntes olvasás felé! Nem tudom, hogyan tudja megoldani, de én minden otthoni gyakorlást abbahagynék! Ehelyett inkább akkor is felolvasnék a gyereknek olyasmit, amit ő szeret! Ha sok mesét hallgat a gyereke, ha otthon könyvek vannak, ha maguk olvasnak – ez bőven elég ahhoz, hogy idővel, ha nem erőltetik, ő is olvasóvá váljon. És van persze olyan gyerek is, aki nem válik azzá. Sokfélék vagyunk. Ezt ki kellene bírnunk. Ő a természet nyelvét „olvassa”, a matematikát! De a magam és az iskola megnyugtatására mindenképpen megnézetném egy jó logopédussal a gyereket, hogy nem áll-e fenn diszlexia. Ha igen, kellemes és kedves kezelést keresnék számára. Ilyenkor mindig újra eszembe jut a hétgyerekes anya, akinek első két gyerekét olvasni erőltették már az első osztályban, és ők soha nem lettek olvasóvá, míg a második kettő olyan iskolába járt, ahol békén hagyták őket, és ők harmadikos, negyedikes korukra már egyedül olvastak ifjúsági regényeket.
 Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |
