Aktuális

Helikopterre ülhettek a Horváth ikrek

A 33 kívánság történetében mindig is akadtak nehéz helyzetek. Ilyen volt az, amikor úgy éreztük, nem tudjuk teljesíteni két gyerek kérését. Aztán mégis minden jóra fordult - csak a ti segítségetek kellett hozzá!

Szomorú napunk volt Cserhátsurányban, ahová azért mentünk, mert a tizenkét éves Horváth ikrek írtak nekünk levelet. A 33 kívánság segítségét kérték ahhoz, hogy édesapjukkal el tudjanak menni kirándulni.

Olvasóink segítségével szerettünk volna megszervezni nekik egy élménynapot, ám kiderült, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű. A fiúk édesapja elköltözött a családtól, és ma már alig-alig beszélnek egymással. Pedig a srácoknak nagy szükségük lenne az apjukra, azt mondják, nélküle már semmi sem olyan, mint volt…

A házaspár saját kezűleg építette fel a házat, ahol ma minden munkát egyedül végez az édesanya, gondozza az állatokat, aprítja a fát. Mivel a fiúk asztmával, hörgőszűkülettel küzdenek, mamájuk ápolási díjjal van otthon: 26 ezer forint a jövedelme. „A fiúk szerencsére segítenek mindenben” – mondja.

Megnézem
Összes kép (1)

Sajnos mi messze nem vagyunk mindenhatók, és bár teszünk egy kísérletet arra, hogy felvegyük a kapcsolatot az édesapával, úgy gondoljuk, ezt a helyzetet a szülőknek kellene rendezniük. Nem akarunk viszont üres kézzel távozni, így megígérjük Viktornak és testvérének, hogy történetüket elmeséljük olvasóinknak, hátha lesz ötletük, mivel lehetne felvidítani őket.

Többeknek volt is: sokan ajánlottak fel budapesti kirándulást, közös programot. A játékos szavazást Potoczki Attila nyerte, aki egy sor ajándékot kitalált a fiúknak a hajókázástól a Tropicariumon át a repülésig. Azóta tőle is kaptunk egy levelet…:

“A Farkashegyi repülőtéren buliztunk egyet a fiúkkal. Így a kívánságteljesítés egy része már sikerült. Egy nagyon kedves, szimpatikus anyával és két jó fej sráccal volt alkalmam megismerkedni.

A reptéren épp Budakeszi város rendezvénye zajlott. Az első, bátortalan lépések után mindkét fiú, Marci és Viktor is felült a helikopterre, amelyet Zorkóczy Krisztián oktató pilóta vezetett. Viktor először ugyan tiltakozott, hogy ő nem repül, de a testvére érkezése után mégiscsak rávette magát, hogy beszálljon. Leszállás után kiderült, hogy ő jobban élvezte még a testvérénél is!

Helikopterre ülhettek a Horváth ikrek


Az esti távozásuk után abban maradtunk, hogy folytatjuk a “bulizást”, hiszen a Tropicariumot is meg kell még néznünk, és hajózni is akarunk, úgyhogy lesz még folytatása a dolognak! Köszönöm nektek a lehetőséget, hogy megismerhettem ezt a családot.” 

Üdvözlettel:  Potoczki Attila

Nézd meg a többi kívánságot is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top