nlc.hu
Aktuális
Jön az új babakötvény

Jön az új babakötvény

Nem kelendő a jelenlegi szolgáltatás. Csupán negyedannyi Start-számlát nyitottak az elmúlt egy évben, amióta kizárólag a Magyar Államkincstárnál lehet ilyen konstrukcióban takarékoskodni a gyerekeknek.

Tavaly október 1. és idén szeptember 24. között összesen 10 011 darab babakötvényt nyitottak, míg 2011-ben – amikor még bankok és takarékszövetkezetek is kínálták a szolgáltatást – 40 ezernél is több számla indult. 

Az államkincstári számla kondíciói ugyan kedvezőek, a szülők mégsem viszik át a gyerekek pénzét a bankból, több mint 173 ezer számlából eddig mindössze 574 került át. A visszaesésben szerepet játszhat az is, hogy a korábbinál lényegesen kevesebb helyen lehet elérni a szolgáltatást, mint amikor még a bankok és a takarékszövetkezetek is értékesítették. A Magyar Államkincstárnak viszonylag kevés kirendeltsége van: a fővárosi 5 fiókja mellett a megyeszékhelyeken és 7 nagyobb vidéki városban vannak egységei.

Új babakötvény jöhet

Az államkincstárat még az sem tette eléggé vonzóvá a szülők szemében, hogy a kondíciói kedvezőek, a Start értékpapírszámlák vezetése díjmentes, a megvásárolható állampapírok hozama pedig rendszerint magasabb, mint a jelenleg elérhető bankbetétkamatok – írja a Világgazdaság.

A lap információi szerint hamarosan kibocsáthatják az új babakötvényt. Az értékpapír 19 éves futamidejű lesz, a kamatozása pedig az inflációhoz igazodik majd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top