Aktuális

Kapkodni fognak az 55 év feletti nőkért

Foglalkoztatási program indul számukra. Területileg pedig főleg Budapesten és Pest megyében, illetve a dunántúli régióban lesznek érintettek a legtöbben a programban.

A Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatási programot indít azoknak az 55 év feletti munkanélküli nőknek, akiknek a nyugdíjba vonuláshoz szükséges 40 év szolgálati időből kevesebb, mint 1 év hiányzik.

Novembertől a programban a támogatás maximum 12 hónapra szól, ez idő alatt 10 hónapig a bruttó bér és járulékok 100 százalékával támogatják a munkaadókat a célcsoport foglalkoztatásához, ezért további 2 hónap támogatás nélküli foglalkoztatást kell vállalnia a munkaadónak.

Kapkodni fognak az 55 év feletti nőkért

A támogatás mértéke maximálisan a garantált bérminimum 125 százaléka lehet, jelenleg ez havi 142 500 forint. Egy ilyen munkahely után maximum 1,5 millió forint támogatást adnak tíz hónapra a munkaadóknak, akiknek legfeljebb 300 ezer forintjukba kerül munkahelyenként a foglalkoztatás a további 2 hónapra.

A program teljes költsége mintegy 1,5 milliárd forint, amelyet a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból biztosítanak, a keret kisebb részét az idén, nagyobbik hányadát a jövő évben használják fel. A számítások szerint ebből megközelítően ezer érintett foglalkoztatását lehet támogatni a 40 éves munkaviszony eléréséhez. A most induló támogatási programban a munkaügyi központok lesznek a kapcsolódási pontok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top