Aktuális

Letartóztattak egy roma gyereket vásárló görög párt

Azzal gyanúsítják őket, hogy 4 ezer euróért vették magukhoz a kislányt.

Az 53 éves férfi és a 48 éves nő a hatóságoknak elmondta, hogy a kislány még márciusban, mindössze pár hetes korában került hozzájuk egy cigány asszonytól. Nevelőanyja megpróbálta a nevére venni a gyereket – sikertelenül.

A görög hatóságok az utóbbi időben szigorúbban ellenőrzik a gyerekkereskedelmet, miután egy görögországi cigánytelepen rábukkantak egy szőke, tejfehér bőrű, négyéves kislányra, akinek képe bejárta a világot. A Maria névre hallgató gyerek valószínűleg bolgár, és édesanyja bízta rá egy görögországi roma párra, mivel nem tudott róla gondoskodni. A cigány párt gyermekrablás vádjával őrizetbe vették.

A terméketlen görög párok gyakran vásárolnak gyerekeket az egykori szovjet tömb elszegényedett országaiból, különösen a szomszédos Bulgáriából, akiket aztán hamis jogi nyilatkozatokkal vesznek a nevükre. Athén a héten a születési anyakönyvi kivonatok átfogó átvizsgálását rendelte el, hogy felderítse ezeket a visszásságokat, valamint megegyezett Szófiával a gyerekkereskedelem visszaszorításáról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top