Idén március óta vagy a Sinosz (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége) Fővárosi és Pest megye elnöke, mellette egyesületed, a Beszédes Kezek többek között szépségversenyeket is szervez. Mintha a szépség lenne a valuta a hallók világába… utalok itt Weisz Fanni sikereire is.
A siketek a többségi társadalom számára azért nem látszanak, mert kommunikációs problémáik vannak, amit szégyellnek. Aki képes nyitottá válni – és vagyunk páran -, elérheti, hogy ne csak a felszín alapján ítéljenek meg minket.
Fanninál valóban a szépség a közvetítő elem, hiszen ő modell. Én viszont nem szép fotókat szeretnék magamról, hanem megmutatni, hogy siketként hová lehet eljutni, hiszen izgalmasabb, mi rejlik belül. De mindenki vizuálisan működik, a kirakatot látják először. Meg kell fordítani a dolgot!
Látsz erre reményt?
Tudom, hogy sok idő kell a változáshoz. Én például elvégeztem egy színiiskolát, leginkább azért, hogy a következő siket is merjen álmodni. Fanni bátor volt, és a sikerével elérte, hogy a nagyközönség meglássa, mik a siketek gondjai. Nagyon fontos példa Kósa Ádámé és Tapolczai Gergőé is, akik európai és magyar parlamenti képviselőkké váltak, felmutatták, hogy siketként mire képesek. Amerikában még előrébb tartanak: ott praktizálnak siket orvosok, ügyvédek is. Ám itthon sokan közülünk sajnos magukba fojtják a problémáikat.
Szerinted a mostani oktatási rendszer segít vagy hátráltat a beilleszkedésben?
Ahová én jártam, ott a rendes állami tananyagot kellett követni, melynek hangsúlyos eleme a hallás-ritmus nevelés: akinek hallókészüléke van, meg kell tanulnia a hangokat azonosítani, felismerni például egy mentőautó szirénáját. Az jó dolog, ha ez valakinek segít, de aki nem fog hallani soha, annál a látható világra kellene koncentrálni, mert a vizualitás fejleszthető, ráadásul a siketeknek eleve erős a látásuk, erre lehetne építeni. Hallásfejlesztés helyett pedig fontosabb lenne a személyiségfejlesztés, hogy ki tudjuk nyitni ezt a zárt világot.
Tavaly elfogadták az emberi jogok törvényét, fel is jelelték. Ez kimondja, hogy a szülőknek fel kell világosítaniuk a fiatalokat, milyen jogaik és életpálya-lehetőségeik vannak, és a döntést kinek-kinek a saját kezébe adni. Ezt is szeretném sokakban tudatosítani. Hogy ne torpanjanak meg a tiltások és a megszokások korlátainál. Mi a szüleinktől mindig csak megerősítést, biztatást kaptunk. A testvérem is nagyothalló, mégis sikeres vállalkozást működtet.
A te álmod viszont elsőre nem sikerült: nem vettek fel a Színművészetire.
Sőt, nem is értették, mit keresek ott. Pedig már gyerekkoromban arról álmodtam, hogy színésznő leszek. Igazán a mai napig nem kaptam választ arra a kérdésre, miért szórtak ki. Annyit mondtak, hogy nincs lehetőség felmentést kérni beszéd és éneklés alól. Ezek alapfeltételek, és ezeknek én nem tudok megfelelni. Végül mégiscsak tudtam tanulni a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Színitanodában. De papír ide vagy oda, az a tapasztalom, hogy a szakmai érvényesülésem előtt iszonyú gátak emelkednek, és erről az is tehet, hogy kevés az információ rólunk.
Egy siket erőssége például a mimikában, a mozgásban van, ezt fel lehetne fedezni és használni. Annak idején Vidovszky György és Gyevi-Bíró Eszter tanárok látták bennem a tehetséget, és belevágtak. Persze nehéz hallókkal együtt dolgozni. Mindig nekem kellett kezdeményezni, megkérdezni, miről van szó? Mindig le voltam maradva. De olyan is előfordult, hogy megkaptuk az utasításokat, de hamar állj-t mondott a rendező. Először mindenki azt hitte, biztosan én csinálok valamit rosszul. De hamar kiderült, hogy nem, én a helyemen voltam, a többiek rontottak.
A barátaid inkább hallók vagy siketek?
Régebben főleg siketekkel barátkoztam, de az utóbbi időben sok halló ismerősöm és barátom is van, elsősorban azok közül, akik tudnak jelelni. Több információt kapok a hallók világából, ráadásul ez jó, mert ilyenkor saját magamat is beszédre kell kényszerítenem. A színiiskolában meg kellett tanulnom többet, szebben beszélni. Eleinte hamar elfáradtam, ám mikor végeztem, a szüleim mondták, hogy sokat fejlődtem.
Nőként jelent-e problémát a siketséged?
Sok halló fiú próbál udvarolni, vagy egyszerűen kíváncsi, ki vagyok én. Nem ijedek meg, ezekre a szituációkra fel vagyok készülve. Rögtön megmondom, hogy siket vagyok, és amikor észreveszik, hogy más a hangom, és megdöbbennek, megkérdezem nyíltan, ez zavarja-e őket. Elmondom, hogy én jelnyelven kommunikálok, esetleg szájról olvasok, felajánlom, hogy így tudnánk megoldani a kommunikációt. Azt is megmondom, hogy ha ezt nem tudják elfogadni, mondják meg nyugodtan, én nem fogok megbántódni.
Mindig a másikra bízom a döntést, de a legtöbben maradnak. A barátkozás is könnyen megy, de ebben az lehet a kulcs, hogy alapvetően derűs alkat vagyok, sokat bohóckodom. Amikor jelnyelvet oktatok, akkor is látom, hogy kedvelnek, és ez nagy megerősítés, azt jelenti, hogy kimondott szavak nélkül átmegy a személyiségem.
Milyen férfi tetszik neked? Van ideálod?
Az ideálom tőlem magasabb, normál testalkatú, sötét hajú és csábító szemű. De a legfontosabb az, hogy kedves és megértő legyen. Nincs időm most párkapcsolatban élni, sőt válogatós is vagyok, de egyszer majd szeretnék egy olyan társat, aki egy kicsit átformál, hogy ne csak a munkámra koncentráljak. A szüleim negyvenhat éve élnek együtt szeretetben, ez nagy példa nekem.
Mindig ilyen erős volt az életkedved?
Már kisgyermekként is, igen. Édesapám szerint az ő anyukájától örökölhettem a temperamentumom, ő volt ilyen nevetős. Talán az is tőle jött, hogy szeretek sokat utazni.
A siketségem miatt itthon sokan sajnálnak, de ez butaság! Csak a kommunikációval van probléma, mással nem. Babanyelven simán lehet kommunikálni, nagyon egyszerű. Most voltam Londonban, és ott például simán kommunikáltam az eladókkal: mimikával, gesztusokkal megértettük egymást.
Magyarországon több a “faarcú” ember, és ez elég szomorú. Én úgy vagyok vele: ne azt lássák a többiek, hogy rosszkedvű, búval bélelt vagyok, sohasem „teszem ki” a problémáimat. Persze nekem is vannak fájó dolgaim, például sokat gyötrődöm azon, vajon eleget teszek-e a siketek ügyéért. De muszáj mosolyogni, senkire nem öntök panaszáradatot, és ha én magam szembesülök ilyesmivel, inkább a saját pozitív attitűdömet igyekszem átragasztani az illetőre.
A munkád mellett most is tanulsz.
Igen, andragógiát és azon belül szabadon választott tárgyként szexuálpszichológiát, utolsó éves vagyok. Tanárom, Hevesi Krisztina pszichológus nagyon nyitott ember, sokat beszélgettünk a siketek helyzetéről. Szörnyű, hogy egyáltalán nem világosítják fel a siketeket szexuálisan, holott szükség lenne rá. És nem is lenne nehéz: a siketek nyíltak, a szexuális életükről mint a mindennapok részéről beszélnek. Most azt tervezem, hogy előadássorozatot tartok a helyi szervezeteken belül fiataloknak. Ha ez sikeres lesz, nemzetközi jelnyelven akár külföldön is folytatnám.
