Aktuális

Ma is könnyen elázhatunk

Továbbra is hűvös, borús, esős napok jönnek.

Szerdán a kezdeti változóan felhős-napos időt délutántól nyugat, északnyugat felől ismét erős felhősödés követi. Elsősorban a Dunántúl északi felén alakulhat ki eső, zápor. A délután folyamán 10-14 fok várható – írja az Időkép.

Csütörtökön kezdetben északkeleten még kialakulhat kisebb eső, miközben délnyugat felől egyre többfelé csökken felhőzet, kisüt a Nap. A csúcshőmérséklet 13-19 fok között alakul.

Pénteken is nyugodt, őszi időre van kilátás, hajnalra ugyanakkor többfelé képződhet pára, illetve köd, mely napközben helyenként csak lassan oszlik majd fel. A nap folyamán 6-16 fok közötti hőmérsékletre számíthatunk.

A hétvége időjárását ismét nedvesebb levegő határozhatja meg, így újból többfelé eshet, valamint a hőmérséklet is visszaesik néhány fokkal, a maximális hőmérséklet 12-15 fok körül alakul.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top