Aktuális

Hajnali fagyokra készüljünk

Élvezzük ki a szombati 18-20 fok körüli csúcshőmérsékletét, mert vasárnaptól kezdve ennél már csak hidegebb lesz.

Szombaton nyugat felől újabb frontrendszer közelíti meg hazánkat, így ismét egyre több felhő érkezik fölénk, délutántól pedig a Dunántúlon többfelé várható eső, zápor. A délután folyamán 12-20 fok közötti hőmérsékletre számíthatunk – írja az Időkép.

Vasárnap további eső, zápor valószínű, valamint egy hidegfront hatására délutántól a szél többfelé megerősödik, olykor viharossá fokozódik, lehűlés kezdődik. 10-15 közötti csúcshőmérsékletre van kilátás.

Hétfőn kezdetben még többfelé eshet, majd napközben északnyugat felől felszakadozik a felhőzet. Hűvös időben lesz részünk, 6-9 fokra számíthatunk a délután folyamán, Dunántúlon akár viharos lökések is kísérhetik.

Kedden továbbra is viszonylag hűvös idő várható, 9 fok körüli csúcshőmérséklettel, hajnalban már többfelé gyengén fagyhat.

Szerdán a jelenlegi számítások szerint újabb hidegfront érkezhet, 9-10 fok körül alakul a maximális hőmérséklet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top