Egyszerűbb gyermekkor

„Amikor egyszerűsítjük egy gyerek világát, azzal előkészítjük a terepet a pozitív változás, a fejlődés számára. Ez különösen fontos a mai világban, amely a négy túlzás tartóoszlopára épül: túl sok holmi, túl sok választási lehetőség, túl sok információ, túl nagy sebesség. Carl Honore kanadai újságírót is ez inspirálta 2006-ban megjelent, A lassúság dicsérete című könyvének megírására. A Nemzetközi Lassúság Mozgalom (International Slow Movement) olyan emberekből és csoportokból áll, akik maguk akarják irányítani élettempójukat, az általuk készített ételektől kezdve városuk vérkeringéséig.

Honore, aki maga is elismeri, hogy korábban a sebesség megszállottja volt, a szülői aggodalom egy ilyen megvilágosodással felérő pillanatában döntött könyve megírása mellett. Az újságíró egy repülőtéri üzletben pillantott meg egy könyvsorozatot, amelynek az volt a címe, hogy Egyperces esti mesék. Első reakcióként majdnem helyben felvásárolta az egész készletet. Hirtelen felötlött benne, hányszor mesélt esténként úgy kétéves kisfiának, hogy közben a megválaszolatlan e-maileken és egyéb bokros teendőin járt az esze. Az egyperces esti mesét mintha direkt neki találták volna ki: elég belőlük esténként néhány, és minden gond megoldva. Szerencsére rögtön jött is a második reakció: a bűntudat, amiért mint oly sokan mások, ő is képes volt ilyen mértékig alávetni magát az őrült rohanásnak.”

Egyszerűbben!

Az idézet Kim John Payne Egyszerűbb gyermekkor című könyvéből való, amely nemrégen jelent meg a Kulcslyuk Kiadónál. Alcíme: Hogyan neveljünk nyugodtabb, boldogabb, magabiztosabb gyerekeket? A könyv abból az alapgondolatból indul ki, hogy „egyre nehezebb rálelni arra a pihenésre és felfrissülésre, melyet az otthonunktól várnánk”. Ide is betör a munkánk a számítógépünkön, az e-mailünkön, az egyre okosabb mobiljainkon keresztül. A szorongó szülők egyre zsúfoltabb napokat szerveznek gyerekeiknek is, ha tehetik. Gyerekeink heti több mint tizenkét óra szabadidőt veszítettek el az utóbbi két évtizedben a fejlődéspszichológiai vizsgálódások szerint!

A felnőttvilág a többfelé figyelést fontos túlélési készségnek tekinti – és a gyerekeknél egyre több a figyelemzavar… Miközben társadalmunk eszménye a fejlődés és a sebesség – egyre nő a szorongás, a félelem a kudarctól. Nem ismerjük fel, hogy a sietés szüneteiben – „ezekben a földöntúli pillanatokban” – épül a legtöbbet egy-egy kapcsolat, amely szülőt és gyereket összefűz, miközben látszólag nem történik semmi különös.

ayne szociális munkás diplomáját Ausztráliában szerezte, majd ázsiai gyerekekkel dolgozott önkéntesként, menekülttáborokban. Ott megismerte az úgynevezett poszttraumás stressz-szindrómát – vagyis azoknak a sérüléseknek a következményeit, amit ezek a menekülttábori gyerekek a háborúk következtében szenvedtek el. Később, legnagyobb megdöbbenésére, ezeket a tüneteket a látszólag sértetlen társadalom gyerekein is megtalálta!

Felfokozott éberség, idegesség, szorongás, az alkalmazkodóképesség hiánya, az impulzusok kontrolljára való képtelenség, képtelenség az empátiára, a másik nézőpontjának átvételére, az „egészséges”, „sértetlen” mai civilizált társadalom gyerekein is fokozott mértékben mutatkoznak meg! Hogyan tudnánk megszabadítani gyerekeinket a túlhajszoltságtól, az alváshiánytól, a tudatot bombázó huszonnégy órás hírcsatornáktól, blogoktól, online hírfolyamoktól? Hogyan tudnánk őket nyugodt percekhez és elegendő alváshoz juttatni? Hogyan tudnánk a gyerekkori nyugodt időt megvédelmezni? (Amely az alapja az önazonosság érzésének és a regenerálódó képesség lassú kifejlődésének.) Erre keresi a választ és találja meg sok mindennapi teendőben ez a könyv a környezet, a napi ritmus, az időrend és a felnőttvilág káros hatásai kiszűrésének vizsgálatával. A számok tükrében: az euramerikai civilizációban egy gyerek évente hetven játékszert kap; a tízévesek által megjegyzett márkák száma a tévéreklámok következtében három- és négyszáz között mozoghat; hétéves korára a gyerek esetleg több mint egyévnyi időt töltött már tévénézéssel… Ha a szülők bármelyike, az utazást is beleszámítva, napi tíz óránál többet tölt munkával, azt a gyerek szinte biztosan meg fogja szenvedni… A könyv Einsteint idézi: „Ha azt akarjuk, hogy a gyerekünk intelligens legyen, olvassunk neki sok tündérmesét. Ha azt akarjuk, hogy még intelligensebb legyen, olvassunk neki még több tündérmesét.”