Több példa is bizonyítja, hogy az irodalmi Nobel-díj nem feltétlenül az általános népszerűség garanciája. Esetünkben például, a 2008-ban magyarul is megjelent, Megint a szerelem című könyvéről Radics Viktória azt írta: „Egyrészt a legkisebb agymunkát sem követeli, mindent a szádba rág, s ezért unalmas. Másrészt formailag annyira invenciótlan, hogy nem mozgat meg semmit, se benned, se kívüled. Harmadrészt magát a témát, a szerelmet csak felidézi, nem idézi meg, csak emlékeztet rá, nem mond róla újat, a régit pedig csupán fölmondja.” A kérdés ezért inkább az, hogy amit Lessing képviselt, hogyan értelmezhető a hazai körülmények között. Mert az általa bemutatott problémákat még ma se oldottuk meg, talán soha nem is fogjuk. A képekről ugyanis egy kedves, de kemény idős hölgy néz vissza ránk, akinek írásaiban érzékelhető a folyamatos elégedetlenség.
Önmagában tiszteletreméltó életútja alapján nem is csoda, hogy harcos női karakternek tartották, akik személyesen ismerték. 1919-ben angol szülők gyermekeként látta meg a napvilágot a mai Irán területén, gyermekkorát viszont már Afrikában töltötte. Könyveinek jelentős részét itt szerzett élményei inspirálták, és pont ezért harcolt olyan kitartóan a rasszizmus ellen és emelte fel szavát az afrikaiakat érő elnyomással szemben. Boldogtalan gyerekkora, az iskolákban szerzett negatív élményei után családját elhagyva, 15 évesen már ápolónőként dolgozott! Három évvel később Angliában telepedett le és kötött két, rövid életű házasságot.
Válásának okai is beszédesek. Nem tudott azonosulni az anyasággal együtt járó, számára szűk szerepekkel. Egyik legtöbbet idézett könyvében, az 1962-ben megjelent Arany jegyzetfüzetben pont az egyre lehetetlenebbé váló női szerepeket dolgozta fel. Ebben a történetben a nő kemény, akaratos, és ha kell agresszív. Mintha nem is nő lenne, hanem férfi. Azaz elsősorban szabad és ez az állapot akkor és ma is sokakat meglep. Sőt van, akit dühít, hiszen egy független nő nemet mondhat a tradicionális szerepekre és az ehhez rendelt kötelezettségekre. Pedig azokat, akik rettegnek a feminizmustól, Lessing történetei megnyugtathatnák, hiszen a realista szerző női szereplőinek próbálkozásait nem feltétlenül koronázza siker.
Lehet róla vitatkozni, hogy akkor most ő feminista író volt vagy sem. Ahogy az anyaságot is eltérő módon élik meg a nők. Van, aki kiteljesedésként és van, aki traumaként. Arra biztosan érdemes vigyázni, hogy egyik se legyen kötelező. Érdekes, hogy az MTI, Lessing halálhíre kapcsán a következőket idézte az írónőtől: „Nem hiszi, hogy írásait akár feministának, akár nem feministának lehetne nevezni. Hozzátette: még nem találkozott olyan nővel, aki ne lett volna feminista”. Mondhatnánk, hogy Lessing milyen szerencsés, ha nem ismernénk mindazt, amit 94 év alatt átélt.
