Magam sem tudom, hogyan állok a kérdéssel. Vagyis tudom: ellenzem, de vannak érvek a másik oldalon, amelyekkel szemben csak hallgatok. Mert ahogy minden nő más, úgy minden történet is az, és ismerek nem egy olyan prostituáltat, aki hozzám hasonlóan „jó” családból származik, jó iskolákba járt, az élet őt is megkímélte az erőszaktól, valamiért mégis a prostitúciót választotta, és ettől a legkevésbé sem érzi magát áldozatnak. Ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem azt, amit állít? Ki vagyok én, hogy lenézzem, elítéljem vagy sajnáljam?
| „Életem során a sok egyéb, teljesen hétköznapi munka mellett többször is visszatértem ehhez a szakmához – írja a sorskerek.cafeblog.hu szerzője. – Most három éve dolgozom prostituáltként. A szabadság, kötetlenség miatt, és a kényelemért csinálom amellett, hogy jól keresek. Jó, hogy azt csinálok, amihez kedvem van, és a munka csak néhány órát foglal el az életemből naponta. Szeretem a »barátnő-feeling«-et, amikor a vendég igényli a beszélgetést, a szórakoztatást. Nagyjából olyan érzés, mintha szeretőt tartanék. És természetesen a jó szexet is szeretem. Ami rossz, az a munka bizonytalansága. Manapság már annyian választják ezt szükségmegoldásnak, hogy tolongás van a piacon. Vagyis lehet, egyik nap hárman jönnek, aztán a következő napokban meg senki. Emellett néha nehéz pasizni, mert bár sok lánynak rendes kapcsolata van a munka mellett, én úgy tapasztalom, hogy a férfiak megijednek, amikor megtudják, mit csinálok. Amikor kimerít az, hogy különböző típusú emberekhez kell alkalmazkodnom minden nap, akkor szoktam egy kis szünetet tartani. Elutazom valahova, kikapcsolom a telefont, és csak olyasmit csinálok, amitől sikerül feltöltődnöm. Ha hiányozni kezd a meló, akkor visszatérek, és újult lelkesedéssel csinálom tovább. Aztán amikor már végleg elég, akkor az ember szögre akasztja a magassarkút meg a lovaglópálcát, és valami másba kezd. Én teljesen szabad akaratomból csinálom az egészet, otthonos körülmények között. Azt hiszem, szét kellene választani azokat a »szexmunkásokat«, akik az utcán, lelki terrorban tartva árulják magukat, és azokat, akik saját akaratukból. Vannak néha idióta vendégek, akiket kezelni kell, de még sosem történt velem olyan, amit ne akartam volna. Szerencsére a legtöbb vendég nem azért megy el egy lányhoz, hogy »bántsa«, hanem hogy lehetőleg mindkettőjük számára jó élményt okozzon. Ez 95 százalékban így is van. A maradék 5 százaléknál meg becsukom a szemem, és a pasimra gondolok közben.” |
A szex is csak egy meló?
|
– 40 millió prostituált működik világszerte |
A múlt heti francia tüntetés, melyet francia hírességek szerveztek, nem az első az olyan kormánytervezetek ellen, amelyek büntetnék a szolgáltatást igénybe vevő klienseket. 2012-ben a „Ne nyúlj a szajhámhoz!” kampányban szintén egy petícióban követelte a francia értelmiség egy szűk köre, hogy ne a parlament döntsön arról, ki milyen normák szerint elégíti ki a vágyait. A mostani aláírói szerint a prostituáltaknak ugyanolyan jogok járnak, mint bármely más munkavállalónak. „Anélkül, hogy helyeselnénk vagy ösztönöznék a prostitúciót, elutasítjuk azoknak a kriminalizálását, akik áruba bocsátják testüket, és azokét, akik igénybe veszik az ő szolgálataikat, továbbá ideológiai előítéletek nélküli valódi vita megindítását követeljük” – írták egymondatos petíciójukban. A megmozdulást támogatta többek között Catherine Deneuve színésznő és Charles Aznavour énekes is. Lázadoznak a németek is. Felháborodásuk oka a napokban megjelent, Német botrány című könyv, ami a legálisan folytatható prostitúció ellen foglal állást. A törvények 2002-es enyhítésének következtében nap mint nap francia, olasz és skandináv turisták ezrei özönlenek a dél-németországi bordélyházakba. A történet minket is érint. A prostituáltaknak ugyanis mindössze öt százaléka német, a többi lány afrikai és kelet-európai, sok köztük a magyar nő.
„A te döntésed!”
A megmozdulás számos, régóta visszatérő kérdést vet fel. A prostitúció legalizálását támogatók körében az első, megingathatatlannak tűnő érv általában így hangzik: „Mindenki maga dönti el, mihez kezd a saját testével.” Rendben, de vajon hol kezdődik egy nő szabad választása? – kérdeznek vissza erre rögtön azok, akik a prostitúció ellen küzdenek. Annak, aki már gyerekkorában a családon belüli erőszak áldozata, netán felnőtt párkapcsolatában is alárendelt szerepbe kényszeríti őt a férje, apja, társa, stricije, ugyanannyi lehetősége van arra, hogy saját érdekeit szem előtt tartva hozzon döntéseket, mint másoknak? A francia tüntetők azt állítják, a prostitúció kikényszerítése ellen ők is kiállnak. De hogyan lehet ellenőrizni azt, hogy ki az, aki valóban másoktól függetlenül hoz döntést, és ki az, akit a félelem vagy a nyomor tart sakkban?
| Itthon Magyarországon a prostitúció 1993 óta nem tiltott tevékenység, 2006 óta ki lehet váltani vállalkozói igazolványt szexmunkásoknak is. Saját lakáson végezhető, utcán csak türelmi zónákban engedélyezett, ilyet viszont eddig csak Miskolc és Tiszavasvári jelölt ki – előbbi visszavonta. Tilos azonban minden olyan cselekmény, amely más személy prostitúciójából hasznot húz – ilyennek számít az, ha valaki nőket „futtat”, vagy lakást ad bérbe erre a célra. |
Volt, van és lesz. Legyen?
Egy másik közismert érv a prostitúció mellett általában az, hogy a jelenséget úgysem lehet eltörölni, ezért aztán mindenkinek jobb, ha megfelelő körülményeket biztosítanak hozzá. Regisztráció, rendszeres orvosi vizsgálatok és intézményi keretek: biztonságosabb lesz így, biztatnak mindenkit, a prostituáltakat is. Ezzel kapcsolatban Janice Raymond (a Massachusetts Egyetem professzora, a Nőkereskedelem Elleni Nemzetközi Koalíció igazgatója) azt kéri tőlünk, gondoljuk végig, nem diszkriminatív-e ez is? Hiszen az egészségügyi vizsgálatok csak a nőkre nézve kötelezőek, a kliensek nyugodtan lehetnek például HIV-fertőzöttek, senkit nem érdekel, márpedig a prostituáltak közel fele kénytelen beleegyezni az óvszer nélküli szexbe, mert manapság már inkább csak erre van kereslet. A kutató arra is figyelmeztet, a jelenség intézményesítésével legalizálunk egy sor másik szereplőt is. A stricikből így vállalkozók, törvényes üzletemberek lesznek, a kliensekből pedig egyszerű fogyasztók. Vajon növeli mindez a keresletet? Bizonyára igen. Ha viszont ez így van, azonnal megnő a verseny is. Nem nehéz elképzelni, hogyan hat ez magára a szexiparra: a prostituáltaknak egyre több és egyre durvább dolgot kell majd ajánlaniuk a talpon maradásukért. Bele szeretnénk gondolni, hogy mik lehetnek ezek? Ugye nem?
| „Azt állítjátok, ez csak egy munka, mint bármely másik – írja egy, ezzel a tevékenységgel már felhagyott nő a Prostitúció.hu weboldalon. – A prostitúció egyáltalán nem munka, hanem a rabszolgaság egyik formája, rendkívül nehéz kilépni belőle. A prostitúció mint szabad választás: hazugság. Nem mondom, hogy nincs olyan ember – bár kevés –, aki úgy határoz, hogy ezt is kipróbálja, és szabadon csinálja anélkül, hogy a többséggel ellentétben drogossá vagy alkoholistává válna. De könyörgöm, árulják el, miféle szabadsággal rendelkezik egy tizenhárom éves gyerek, aki csak a szerelmet keresi, a másik nemet szeretné felfedezni, mi több, az apjától csak durvaságokat kapott, és aki egyszerre csak pénz- és szexéhes gazemberek markában találja magát. A felnőtt prostituáltak zöme gyerekként kezdte. Mindenféle ködös magyarázattal próbáljátok igazolni a prostitúciót, de nem vagytok tisztességesek. A szexuális felszabadításról, a szexualitásról meg hasonlókról beszéltek ahelyett, hogy kimondanátok az igazságot: a pénzért csináljátok, azért, mert mások belevittek titeket, vagy mint én, fel akartok lázadni a szülői és a társadalmi helyzetetek ellen, anélkül hogy halványlila gőzötök volna róla, mi is fog veletek történni. Az általam ismert prostituáltak legnagyobb hányada boldogtalan, de a drogfogyasztás és a felhalmozott adósságok miatt nem ismeri a kiutat. Amikor egymás között beszélgettünk, meg sem fordult a fejünkben, hogy ez valami irigylésre méltó mesterség volna. Sokan rettegtek tőle, hogy húgaik a nyomdokukba léphetnek. Nem tudom, kit képviseltek itt, de csak a prostituáltak elenyésző részének nevében beszélhettek, mert a prostituáltak többsége nem tekinti szakmának, amit csinál, hanem megvetettnek és elnyomottnak érzi magát. Nemcsak a társadalmi megbélyegzés miatt, hanem azért, mert a stricik és kliensek úgy bánnak velük, mint egy közönséges árucikkel, valamint azok is, akik azt állítják, hogy a prostituáltak helyzetének javításán fáradoznak, csupán fenntartják a kialakult állapotokat. Azok, akik azt mondják, hogy ez egyéni választás kérdése, árulják el, miért akarják, hogy ezt az egyéni választást az egész világ magára vegye, és a prostitúcióra mint megfelelő foglalkozásra tekintsen?” |
A(z) “Te legalizálnád a prostitúciót?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Igen, mindenki úgy él meg vagy szexel, ahogy akar.
A szavazók többségének véleménye szerint:
Igen, mindenki úgy él meg vagy szexel, ahogy akar.
Abban általában egyetért mindenki, hogy a prostitúcióra kényszerített nők áldozatok. A prostitúció árt a lelküknek, testüknek, életüknek. Akkor miért arról beszélünk, mi miatt éri meg ez nekik és a társadalomnak? Miért nem arról, hogyan bírjuk rá őket arra, hogy hagyják ott az egészet, és válasszanak valami mást, ami mentes az erőszaktól, és ami miatt nem undorodnak meg a testüktől?
Ha a jogi korlátok eltűnnek, eltűnnek az etikaiak is. Németország, Hollandia, Ausztrália a könnyebbik utat választotta, Svédországban a prostitúciót szigorúan büntetik, Franciaország, úgy tűnik, most „gondolkodóba esett”. Minimum ennyit megtehetünk mi magunk is.
