Aktuális

Mesekönyv, ami szeretni tanít

Ha megkérdeznek egy átlagos gyereket, mit kívánna, ha bármit lehetne, a legtöbben pénzt kérnének. Anyagiasak, vagy csak megváltozott a világ körülöttük? Az első UNICEF-könyv erről is mesél. És még segítségnyújtásról, elfogadásról, szeretetről. Mindezt egy mesébe ágyazva.

A Zinka és Hugó – A rejtélyes üzenet című gyermekkönyv D. Tóth Kriszta, az UNICEF Magyar Bizottságának leendő jószolgálati nagykövete gondozásában, Gál László szövegével és Hitka Viktória rajzaival jelent meg. A könyvbemutató rendhagyó helyszínen, egy általános iskolában zajlott, szakértő zsűri előtt.

Ha egy varázslatnak köszönhetően lehetne ilyet, mit adnál magadnak az egyik kezeddel, a másikkal pedig olyan gyerekeknek, akiknek nálad is kevesebb van? Ezt a kérdést tette fel Gyurkó Szilvia, az UNICEF gyerekjogásza elsőként. Persze egyszerűbben, és nagyon ügyesen a gyerekekre bízva, hogy vajon pontosan miből is lehet kevesebb náluk más gyerekeknek. Az Óbudai Nagy László Általános Iskola 3. b osztálya pedig nekilátott a válaszoknak.

„Magamnak finom ételeket adnék, másoknak meg sok fagyit.” „Magamnak sok pénzt és egy palotát, másoknak pizzát.” „Magamnak milliárdokat, más gyerekeknek szeretetet, barátságot és boldogságot” – jöttek a válaszok. „Magamnak jó családot, másoknak jó lakást.” „Másoknak boldogságot és szeretetet, magamnak pedig… nekem nem kell semmi, mindenem megvan” – mondja az egyik kisfiú, az egyedülálló válaszra pedig rögtön mindenki felkapta a fejét.
A legtöbb gyerek pénzt akart. Sok-sok pénzt. A Zinka és Hugó szerzői azonban nem voltak ezen úgy megdöbbenve, mint én.
A gyerekek nagyon gyakran hallják otthon, hogy azért nehéz az élet, mert nincs elég pénz. Anya meg apa emiatt dolgozik annyit, vagy ha nincs munkájuk, akkor az a pénz is elfogy, ami volt. A pénz feszültségforrás a családokban. Vagyis ha több lenne, biztosan mindenki kisimultabb lenne otthon, nem veszekednének annyit a szülők, így gondolkodik sok gyerek. Nem azért vágynak a kicsi gyerekek pénzre, mert anyagiasak, hanem vagy a valódi hiányok miatt, mert nincs otthon elég ennivaló, vagy a hiányzó harmónia miatt, mert több pozitív érzelemre vágynak, mondta Hitka Viktória képzőművész, Zinka, Hugó és a többi szereplő rajzolója.

Mesekönyv, ami szeretni tanít

Az Óbudai Nagy László Általános Iskola 3. b-sei nem nélkülöző gyerekek. De országos átlagban minden második gyerek az, fizikai vagy érzelmi értelemben. Az UNICEF Magyar Bizottságának jelentése szerint a legnagyobb veszélyben a gyerekbarátságok forognak. A gyerekek 42 százaléka nem tudja rendszeresen meghívni magához a barátait. 35 százalékuk nem jut el nyaralni. 29 százalékuk anyagi okok miatt nem jár olyan különsportra, amire szeretne, vagy nem tanul zenét. És persze nem meglepő, hogy jobban nélkülöznek azok a gyerekek, akiknek a szülei alacsony iskolai végzettségűek, munkanélküliek vagy egyedül gondoskodnak róluk.

A mesék között sokféle irányzat fedezhető fel. Akad olyan, amelyikben minden rendben történik. De van, ahol lehet baj. Akár sok baj, és nem is kicsi. Gál László, a Zinka írója – civilben reklámszövegíró – semmit nem szőtt másképp a Zinka és Hugó most megjelent, második kötetében, mint az elsőben. Bár a sok beszélgetés az UNICEF-esekkel megerősítette Laciban, hogy a tolerancia és a szolidaritás mesébe való. Vagy akár a szegénység és a kiszolgáltatottság, és ha egy gyerek magára marad, vagy nem tud találkozni valamelyik szülőjével. A szereplőket az egymás gondjai iránti érzékenység jellemzi, a mese nyelvén tanít összefogásra.

Mesekönyv, ami szeretni tanít

Jordán Magdolnát, a rendhagyó meseóra befogadóját az Óbudai Nagy László Általános Iskola 3. b-sei láthatóan nagyon szeretik. Bizalommal néznek rá, ölébe ülnek, a kezét fogják. Ráadásul mindnyájan tegezik. Ebben az osztályban a tekintélytiszteletet a tanár néni nem kicsikarja, külsőségekkel és öncélú szigorral, hanem kivívja, következetes szeretettel – nem ezen múlik a tisztelet, aminek ráadásul kölcsönösnek kell lennie. „A tanárnak is tisztelnie kell a gyereket. Van olyan régi diákom, aki sok év tegezés után ma már magáz. Nagylány, megtisztelem azzal, hogy komolyan veszem, ha ezt ő ma már így szeretné” – mondta Magdi néni, egyetlen mondatban többször használva a „tisztelet” szót, mint amennyiszer szerintem mondjuk a Parlamentben egy hónap alatt elhangzik.
A tanárnő azt mondja, több mint húszéves pályafutása alatt látott már rosszabb világot, mint a mostani – már ami az érzelmeket, az összetartozás-igényt, a szolidaritást illeti. Amikor mindenki csak a pénzt hajtotta, könyöklősebb világ volt, a gyerekek teljesen magukra hagyottak voltak. Most mindenből kevesebb van. De akinek nagyon kevés van, mintha az is adna valamit azoknak, akik nála is rosszabb helyzetben élnek.

Mesekönyv, ami szeretni tanít

D. Tóth Kriszta, aki a Zinka és Hugó szerzőpárosát az UNICEF munkatársaival összehozta, szintén látott már igencsak más világot: „Egy híradós szerkesztőségben, ha tragédia történik a világban, azon gondolkozunk, hogyan tegyük ezt hatékonyan képernyőre. Az új helyemen, az UNICEF-nél azonban azon, hogyan tudunk hatékonyan segíteni” – mondta a leendő jószolgálati nagykövet.

Zinka és Hugó történetének minden kötetéből 300 forint adományként az UNICEF Magyar Bizottságához érkezik, amit közvetlenül a nemzetközi programokra fordítanak, és így a világ legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő gyermekein segítenek. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése