Aktuális

Virginia Woolf – az első modern női író

Az élet keskeny járdacsík a szakadék felett – írta naplójába Virginia Woolf. Ez a fájdalomra ítélt, szép, megsebzett asszony minden erejét művei megírására tartogatta. Az életére már kevesebb jutott...

A kislányok újságot írnak…

Virginia Woolf  - az első modern női íróA Stephen-ház minden lakója és sok barát, ismerős csütörtök reggelenként a teája mellé tálcán kapta a Hyde Park Gate News nevű hetilapot. A lapot két kislány, a kilencéves Virginia és nővére, a tizenegy esztendős Vanessa készítette. Családi hírek, életképek, mininovellák, kritikai írások töltötték meg, elsősorban a meghökkentően szellemes kis Virginia tollából. Nővérének jobbára az illusztrálás feladata jutott. A lap meglepően sokáig, több mint négy évig ontotta az olvasnivalót a családnak.
Sir Leslie Stephen családja a viktoriánus Angliában nem volt éppen hétköznapinak mondható. A nagy tudású Stephen kritikus volt, esszéista, kultúrtörténész, és nem mellesleg kora egyik jeles hegymászója. Első, korán elhunyt felesége a zseniális író, Thackeray lánya volt, a második pedig egy különleges szépségű, háromgyerekes özvegy, Julia Jackson. Az új házasságból is születtek utódok, így a londoni házban mozgalmas élet folyt. A közös gyermekek egyike, a később világhírű íróvá vált Virginia először azzal tűnt ki testvérei közül, hogy aggasztóan későn kezdett el beszélni. Aztán megszólalt, és csodájára jártak, olyan biztonsággal bánt a szavakkal. Nehezen kezelhetőségével is felhívta magára a figyelmet, hisztériás rohamaival, makacs éhségsztrájkjaival, és rá-rátörő félelmeivel nem tudtak mit kezdeni a felnőttek. A művészi tehetség és a labilis lelki alkat egyformán jellemezte a famíliát, a depressziótól a skizofrénián át szinte minden kórkép szerepel az összesített családi kórlapon.

Eldobni az életet

A kislány első komoly összeomlása tizenhárom évesen következett be, amikor meghalt az édesanyja. Erről a fájdalmas eseményről is beszámolt a Hyde Park Gate News, majd a szerző-szerkesztők egyike búskomorságba, nem sokkal később depresszióba esett, és hiába ápolták heteken át, a veszteség egy öngyilkossági kísérletbe torkollott. Az írónő életrajzírói ettől kezdve csapást csapás után kénytelenek rögzíteni. Meghalt egyik nővére, majd az apja is, ez utóbbi veszteség megint paranoiás rohamokat váltott ki a lányból, és újabb öngyilkossági kísérletben végződött. Virginia ezúttal az ablakon próbált kiugrani…
Nem sokkal később kezdődött az az évekig tartó szexuális zaklatás, amelynek elkövetője a féltestvére volt, George Duckworth, és amelyet később az írónő csak így emlegetett: „a hét sötét esztendő”. Az erős egyéniségű apa halála hosszú távon mégis lehetőséget teremtett lánya számára, hogy végre az alkotói útra léphessen. Az apropót is ő adta, hiszen Virginiát először egy apjáról szóló megemlékezés elkészítésére kérték fel, ezután lett kritikáival, cikkeivel állandó szerzője a Times irodalmi mellékletének. Addig is folyamatosan írt, ez lelki szükséglet volt számára. Kiírta magából… mondhatnánk, de művei koncentrált szerkesztettsége egy terápiás alkotónál jóval többet mutatnak. Még akkor is, ha saját bevallása szerint csak akkor tudott megszabadulni szülei nyomasztó, álmaiban visszatérő emlékétől, amikor A világítótorony című regényében végre írni tudott róluk.

Leonard és ő

Virginia Woolf  - az első modern női író„Majd írok egy nagy drámát, ami csupa-csupa beszéd lesz – de olyan izgalmas, hogy fészkelődni fogsz tőle a helyeden… Lesz egy férfi meg egy női szereplőm, megmutatom, hogyan nőnek fel, sosem találkoznak, nem ismerik egymást, de végig érzed, hogy közelednek egymáshoz. Ez lesz a legizgalmasabb rész… De amikor már majdnem találkoznak, csak egy ajtó választja el őket, akkor látod, hogy elkerülik egymást, és egészen másfelé mennek tovább, hogy soha többé ne találkozzanak.” – Ezeket a sorokat fiatal lányként írta le, ars poeticának is tekinthetők. Szinte egész pszichológiai életművek szólnak a Virginia Woolf-jelenségről, szüleihez, testvéreihez, férjéhez fűződő viszonyáról, leszbikusságáról. De a nehéz, abszurd, megterhelő életélmények csak a talaját jelentették a műveknek, ezekre koncentrált, pontos, nagyon is tudatos szövegszerkezetek épültek. Woolf regényeiben a történések szinte nem is fontosak, sokszor az elhangzott szavak sem. Minden mögött ott van valami. Mintha minden, ami történik, vagy elhangzik, csak arra szolgálna, hogy előhívjon fontosabb dolgokat. Hősei kettős életet élnek, időtől, tértől függetlenül, és mivel a külső és a belső élet ennyire szétválik, mindenki magányos. Az írónő nem játszik az idővel, egészen egyszerűen az uralma alá hajtja. Van olyan regénye, amelyik bár hömpölyög, szinte végtelennek tűnik, mégis alig pár órát ölel fel. Máskor több száz év pereg le észrevétlen. Ilyen az Orlando, amelyet női szerelméről, Lady Vita Sackville-Westről írt, és amelyet a Lady fia egyszerűen csak „az irodalom leghosszabb és legelbűvölőbb szerelmes levelének” nevezett.
Virginia Stephen 1912-ben férjhez ment Leonard Woolfhoz. Woolf közgazdász volt, újságíró, és egész életében felesége mellett állt. Leonard is a Bloomsbury-kör tagja volt. Ez a kis, művészekből, szabadgondolkodókból, zömében cambridge-i diákokból álló kör arról a városrészről kapta nevét, ahová az árván maradt Stephen gyerekek költöztek apjuk halála után. A házasság nem szüntette meg Virginia kínjait, azokat később férje mániás depresszióként határozta meg. Már az első együtt töltött év után újabb összeomlás és újabb öngyilkossági kísérlet következett. Virginia ezúttal Veronallal próbálkozott… A házaspár könyvkiadót alapított, sorra adták ki az értékes szépirodalmi műveket, nekik köszönhető Az ember tragédiájának első angliai megjelentetése. Virginia igen keményen dolgozott. Egy-egy műve elkészültét törvényszerűen valamilyen lelki megroppanás követte. És nemcsak azért, mert órákig állt kis írópultja mögött, hanem azért is, mert a művek óriási koncentráltságot igényeltek tőle. Nem a Brontë nővérekhez vagy Jane Austenhoz hasonlítható fegyelemben élt, kevésbé kötődött az élet praktikus részéhez, az ő ritmusa egyenetlen volt és kiszámíthatatlan. Regényein kívül hatalmas publicisztikai életművet hagyott hátra. Őt nem az utókor fedezte fel, saját korában is számon tartották. Egyik legjelentősebb esszéjében, a Saját szoba címűben azt fejti ki, hogy a nők azért szorultak ki az irodalomból, az alkotásból, mert nem rendelkeztek saját térrel, ebből következően anyagi és egyéb függetlenséggel sem. A saját szoba nagyon is konkrét hely, mégis a női mozgalmak egyik legfontosabb jelképévé is vált.

Virginia Woolf  - az első modern női író

Kavicsból gyémánt

Woolf személyisége éppoly kevéssé ragadható meg, ahogy műveiben is minden illékony, megfoghatatlan. Kortársai szívesen és sokat írtak róla, mert izgalmasnak találták. „… Balladák boldogtalan, előkelő asszonya, tündérmesék elvarázsolt hercegnője… egy profil az elhaló alkonyi fényben, két tehetetlenül ölbe hulló kéz, egy pillanatra csak a mélységes, megrázóan puszta fájdalom. De micsoda ostobaság ez! Teázunk. Virginia ragyog a derűtől, a rafinált kajánságtól – és a pletykakedvtől.”„Az ember megajándékozta egy információval, akár olyan kicsivel és érdektelennel, mint egy kavics. Ő pedig visszaadta, mint ragyogó gyémántot.” – Nigel Nicholson publicista ezzel arra célzott, hogy egy jelentéktelen kis epizód, amelyet az írónő hordozott magában, aztán valamelyik művében felhasználta, hatalmas jelentőségűvé tudott emelkedni. A második világháborúban, London bombázásakor az ő házuk is találatot kapott, gondosan gyűjtögetett könyvtáruk odalett. Nem sokkal később Woolf kisétált vidéki házuk kapuján, az Ouse folyó partjára. Mivel kiválóan úszott, előbb teletömte zsebeit nehéz kövekkel, így vetette magát a folyóba. Férjének szóló búcsúlevelében azt írja: „Érzem, biztosan újra megőrülök. Érzem, hogy nem csinálhatjuk végig még egyszer ezt a szörnyűséget. És most már nem gyógyulnék meg. Kezdek hangokat hallani, és nem tudok odafigyelni semmire…”

 Virginia Woolf  - az első modern női íróCikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top