nlc.hu
Aktuális
Már 11-en megfagytak Magyarországon

Már 11-en megfagytak Magyarországon

Éppen a pénteken érkező markáns hidegfront előtt két nappal lépett életbe az a rendelet, miszerint tilos a hajléktalanoknak bizonyos közterületeken tartózkodni. December 6-án akár -10 fokra is lehűlhet a hőmérséklet.

Decemberig tizenegyen fagytak meg Magyarországon az ősz kezdete óta. A Magyar Szociális Fórum információi szerint november 17-éig heten, november 17. és december 1. között pedig további négyen szenvedtek fagyhalált. Valamennyi áldozat férfi volt, fiatalkorú nincs köztük.  A 11 személy közül heten a szabad ég alatt hűltek ki, négyen pedig fűtetlen otthonukban. Egyelőre még nincs kimutatás arról, hány embert szállítottak kórházba kihűlés miatt, és közülük hányat nem sikerült megmenteni.

Szerdán egyébként hatályba lépett a Fővárosi Közgyűlésnek az a rendelete, amely jogellenesnek minősíti az életvitelszerű tartózkodást egyes közterületeken. A rendelet értelmében tilos a hajléktalanoknak a világörökségi területeken, a megállókban, állomásokon, utasvárókban, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és a Népligetben tartózkodni. Ugyancsak tiltott területnek számít 29 kiemelt aluljáró és a bejárataiktól számított 50 méteres körzetek. Ezek között szerepelnek többek között a metróaluljárók, az Ajtósi Dürer sor, a Bocskai út-Fehérvári út, a Flórián tér, a Goldmann György tér, a Margit híd budai hídfő, a Móricz Zsigmond körtér aluljárói, több Váci úti kereszteződés aluljárója, valamint a Ferdinánd híd alatti és a Podmaniczky út-Bulcsú utcai gyalogos aluljáró. A tilalom kiterjed a játszóterekre, a gyermekjóléti, gyermekvédelmi, köznevelési, felsőoktatási intézményekre és a köztemetőkre, valamint 100 méteres körzetükre. Sőt immár a hidak és a felüljárók, valamint a lépcsőik is tiltott zónának számítanak a fedél nélküliek számára.

Fotó: Fotó: Kallos Bea / MTI
Fotó: Kallos Bea / MTI

Az időjárás viszont éppen az elkövetkező napokban változik drámaian: az előrejelzések szerint sarkvidéki hideg éri el pénteken az országot, amely hózáport és komoly lehűlést (akár -10 fokot) hoz.

Napok óta amúgy egy megható történet kering a neten: befogadtak egy hajléktalant a főváros XIII. kerületében, a Pozsonyi út 42. szám lakói. A 66 éves Sándor rendszerint a ház kapujában üldögélt, a lakóközösség azonban összefogott, és megengedték neki, hogy az éjszakákat a pincében tölthesse, a ház körüli kisebb munkákért cserébe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top