Szabadlábra helyezték hétfőn a Pussy Riot orosz punkegyüttes két tagját, Marija Aljohinát és Nagyezsda Tolokonnyikovát. Az orosz duma még a múlt héten hagyta jóvá egyhangúlag az államfő javaslatát, amellyel az orosz alkotmány elfogadásának 20. évfordulója alkalmából széles körű amnesztiát hirdetett.
Az együttes 2012 februárjában a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban tartott „punkmisén” azt kérte Szűz Máriától, hogy mentse meg Oroszországot Putyintól. 2012 augusztusában ezért mindhárman kétévi szabadságvesztést kaptak vallási gyűlöletből elkövetett garázdaság vádjával. Az együttes harmadik tagjára, Jekatyerina Szamucevicsre kiszabott ítéletet még tavaly októberben a moszkvai városi bíróság felfüggesztette azzal az indokkal, hogy ő nem vett részt közvetlenül az együttes figyelemfelhívó akciójában.
Forrás: kurir-info.rs |
Szabadon bocsátása után Marija Aljohina a BBC orosz nyelvű szolgálatának kijelentette: semmit sem bánt meg. Elmondta, hogy szabadulása után azonnal a „Bizottság a Kínvallatások Ellen” elnevezésű jogvédő szervezet képviselőivel találkozott, hogy megvitassa velük a fogva tartottak helyzetét azon a Nyizsnyij Novgorod-i börtöntelepen, ahonnan szabadult. Elmondása szerint a jövőben jogvédőként szeretne tevékenykedni, mert ami az orosz börtöntelepeken a nőkkel történik, arról a külvilágnak hallania kell. Az a szándéka, hogy figyelemmel kíséri a helyzet alakulását a Nyizsnyij Novgorod-i IK-2 börtöntelepen, fenntartja a kapcsolatot az ott büntetésüket töltő nőkkel. „Nem maradhatok közömbös azon problémák iránt, amelyekkel a börtönökben találkoztam” – hangoztatta.
Forrás: businessinsider.com |
Nagyezsda Tolokonnyikova a kelet-szibériai Krasznojarszkban lévő börtönből távozva azt kiáltotta: „Putyin nélküli Oroszországot!” A 24 éves nő ugyancsak a bebörtönzöttek jogainak védelmével kíván foglalkozni a jövőben.