Buli van! – Mit keresnek a heteró lányok a melegbárokban?

Pontosan tudom, hogy attól függetlenül, „ki melyik csapatban játszik”, bármikor besétálhat egy leszbikus partira, vagy éppen egy transzvesztitashow-ra, mégis azt gondolom, hogy ezek a helyek korábban (öt-tíz évvel ezelőtt) nem szerepeltek a heteró emberek képzeletbeli, „hol bulizzunk szombat este?”-listáján lehetséges opcióként. Igen ám, de a világ változik, vele együtt pedig az emberek, illetve a szokások is, így érthető módon nem ugyanaz dívik már, mint anno. Épp ezért, amikor néhány héttel ezelőtt egy csajos-borozgatós szombat este alkalmával az egyik barátnőm felvetette, „mi lenne, ha ma a pontpontpont klub helyett inkább az egyik melegbárba mennénk?”, a szemem sem rebbent. Nem ért meglepetésként és nem hökkentem meg, de tény, hogy kissé kétkedve fogadtam az ötletet, mégpedig két ok miatt: egyrészt, még sosem jártam azelőtt ilyen helyen (valahogy sosem volt opció), másrészt pedig olyan érzésem támadt, mintha mi így hatan most valaki mások „felségterületére” akarnánk behatolni.

Egy félórával később az egyik ilyen pesti bár előtt találtam magam. A kopott ajtón belépve sok mindenre számítottam, de arra nem, hogy – kis túlzással – szinte majdhogynem annyi heteró (lány) lesz a helyen, mint ahány homoszexuális pasi, vagy éppen leszbikus lány. Persze rögtön megkérdeztem az ötletgazda barátnőmet, hogy miért is jó ez nekünk? „Tök egyszerű. Gondold csak el: adott pár jó csaj, akik elmennek bulizni. Nem pasikat »vadászni«, hanem szórakozni. De mi van a buliban? Az, hogy ha – akár csak egy kicsivel is – jobban nézel ki, mint egy darab korhadt fa, a ruhatártól a bárpulton át a tánctérig mindenhol »betámadnak« ilyen-olyan emberek, és rohadtul nem értik, mi az, hogy nem, ahogy azt sem, hogy te nem azért jöttél, hogy keress valakit, akinek az ágyában felébredhetsz másnap – magyarázta a szemét forgatva Szandra barátnőm, majd legyintett egy nagyot, és berángatott a tánctér kellős közepére. – Mindjárt meglátod, miről beszélek. Itt minden más” – mondta.

Igaza volt: táncoltunk vagy húsz percet, és a kutya nem foglalkozott velünk. Elmentünk a bárpulthoz, ahol szintén ugyanez játszódott le. Hajnalban, a taxi ablakából a még alvó várost szemlélve mondtam is a barátnőmnek, hogy végre tudom, hogy érezhette magát Harry Potter a láthatatlanná tévő köpeny alatt.

Másnap délelőtt felébredtem, és arra gondoltam: oké, hogy mi egyszer elmentünk, de akadnak olyan lányokból álló baráti társaságok, akiknél (a tapasztalataink alapján) ez a „sláger” minden egyes szombat éjszaka. De vajon mit szólnak mindehhez azok, akikért ergo létrejöttek ezek az „intézmények” anno? – tettem fel magamnak a kérdést, amire néhány, homoszexuális és leszbikus ismerősömmel folytatott csevej után meg is kaptam a választ.

„Minket nem zavar”
Tamás (27):
„Az utóbbi időben mi is megfigyeltük a párommal, Kristóffal, hogy sokkalta több a heteró (leginkább lány) a melegbárokban, mint néhány éve. S bár minket különösebben nem zavar a dolog, jó pár olyan MC-nk (meleg cimbi – a szerk.) van, akiket rohadtul irritál az, ha meglátnak egy heteró bandát valamelyik bárban. Azt mondják, nem értik, hogy ha ők tiszteletben tartják azt, hogy nem mennek olyan helyre bulizni, ahol nem szívesen látják őket, akkor ez miért nem működik fordítva is. Hát… van benne igazság.”

„Örülünk neki”
Laura (30):
„Több a heteró, igen, és akkor mi van? Minket a barátnőmmel nemhogy nem zavar, hanem egyenesen örülünk neki, hogy vannak csinos csajok a bárokban.”

„Nem értem a logikát”
Ádám (24):
„Sziluval (Ádám párja – a szerk.) pont emiatt nem járunk egy ideje semmi ilyen helyre, csak házibulikba. Nem értem a logikáját ezeknek az embereknek: ha mi nem megyünk le kézen fogva egy menő szórakozóhelyre, és simogatjuk egymást a bárpultnál, meg csókolózunk, akkor ők miért gondolják azt, hogy ehhez joguk van? A törvény szerint van, okés, de szerintem ez íratlan szabály: a melegbár a melegeké.”

„Mindig beválasztok”
Kitti (23):
„Szerintem a legnagyobb probléma az, hogy így sokkal nehezebb eldönteni, ki az, aki leszbikus, és ki az, aki nem. Valahogy mindig pont beleválasztok, és két mondat után kiderül, hogy nem jó helyen kopogtatok.”