Mi tagadás, nekem nehezen megy, noha nagyon is pártolnám, ha végre nők is magas közjogi méltóságot tölthetnének be ebben az országban. Több kárt legalábbis nehezen tudnának csinálni, mint azok a férfiak, akik az elmúlt 4-8-24-60-100 évben az ország közös ügyeinek intézését hitbizományuknak tekintették. Ezen az alapon sem értem, hogy miért zárnak össze a férfi politikusok párttól csaknem függetlenül akkor, amikor szóba kerül a női politikai szerepvállalás ösztönzése. Nézzenek már magukra, magukba és arra, amit itt műveltek! Büszkék aligha lehetnek, tehát a „kiváló” férfiúi teljesítmény nem lehet oka annak, hogy a nőket távol tartsák a politikától.
Mielőtt paranoiával vádol valaki, és azzal érvelne, hogy „de hiszen demokrácia van, bárki, aki kedvet és erőt érez magában, részt vehet a közügyek intézésében”, ne feledkezzünk meg arról, hogy ma Magyarországon számos tényező hátráltatja a nők aktívabb közéleti tevékenységét. Ehhez elég csak azokat a primitív beszólásokat felidézni, melyek az elmúlt időszakban hangzottak el a nőkkel kapcsolatban – és nem valami útszéli kocsmában, hanem a magyar parlamentben.
Szép lehetsz, de okos nem! – tipikus hozzáállás, mely szerint egy nő, ha vonzó külsejű, akkor ez bőven elég neki, minek akar még okos is lenni. Arról nem is beszélve, hogy hány kifejezetten ellenszenves külsejű és ostoba férfi politikus pöffeszkedik magas pozíciókban…
Aztán ott van az is, hogy…
