A kisfiúk tényleg rosszabbak kislányoknál?

„Három gyerekünk közül a két »nagy« lány, a fiú, Tóbi a legkisebb. Emlékszem, már amikor iskolába ment, mennyire meglepődtem, hogy mindjárt az első naptól kezdve hozta haza a fekete pontokat. Ilyen a lányokkal soha nem fordult elő. És addig ő is itthon is és az óvodában is kifejezetten jó gyereknek, könnyen kezelhetőnek számított.

Bementem a tanító nénihez, aki örömmel újságolta, hogy mennyire szereti Tóbit, nincs vele semmi baj, ő az egyik legjobb tanuló. De hát a fekete pontok? Ó, az semmi, látnám a többi fiú pontjait és beírásait! Addig álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen különbség lehet fiúk és lányok iskolai magatartása között. De most nem is ezért írok. Ez csak a fiúság miatt tartozik ide, most már Tóbi tizenegy éves, és egyre többször látom, hogy néz az apjára, várna tőle valamit, szerintem elismerést vagy ilyesmit, de az apja nagyon elfoglalt, és amikor szólok neki, azt mondja, »majd ha nagy lesz!«. Milyen nagy? »15-16 éves!« »Embernyi ember.« »Az én apám is akkor kezdett velem igazán foglalkozni.« Én meg szorongok, úgy érzem, ezek most az utolsó pillanatok. És nagyon rosszulesik, mikor fölényes vele, »kis tökéletlennek« tartja, de »nem veszi tőle rossz néven”, »ilyen a gyerek«. Tulajdonképpen nincs különösebb baj, de nekem egyre többször van rossz érzésem, hogy talán elmulasztunk, a férjem elmulaszt valamit. A lányokkal ilyen probléma nem volt, ők kezdettől »apaszerelemben« élnek. Ilyesmiken szoktam töprengeni: tényleg »rosszabbak« az iskolában a fiúk, mint a lányok? Tényleg másra és máskor van szükségük a szüleiktől? Vajon csak én szorongok, hogy noha jóban vannak és szeretik egymást, de valahogy »távol« van az apja a fiamtól, vagy ennek van jelentősége a gyerek szempontjából is?”

Fiúk

A Waldorf-tanárképzésen tanítok, és ott az egyik hallgató kisesszéje – az Emberkép című tantárgyból írta – hívta fel a figyelmemet Steve Biddulph (Angliában született ausztrál családpszichológus) érdekes, magyarra még le nem fordított könyvére, aminek címe magyarul talán valahogy így hangzana: Fiúkat nevelni: miért mások a fiúk – és hogyan segítsük őket, hogy boldog és kiegyensúlyozott férfiak legyenek? A könyv néhány fontos tétele mintha egyenesen magának válaszolna.

A fiúk fejlődését három szakaszra bontja. Az első, hatéves korig arra való, hogy a fiúk megtanuljanak szeretni. A második szakasz – hattól tizennégyig – „az apa számít leginkább” ideje. Igen, jól érzékeli, hogy az apa jelenléte, biztató és elismerő szemvillanásai, mosolya és egy-két szava ilyenkor kiemelt jelentőségű lehet. Megadja a „fiús” önbizalom alapját (de legalábbis egyik fontos összetevőjét). A tizennegyedik életév után aztán egyre nagyobb szerepet játszanak a családon kívüli felnőttek – Karácsony Sándor szavával az „ideál”, Biddulph szerint a „mentor”, a felnőtt segítő. Igen, jól érzi, ez az időszak, amiben Tóbi most él, „az apák ideje”.

Manapság nagyon sok fiú szenved az apai jelenlét hiányától. Ha „minden összejön”, akkor ezek a fiúk az iskolában összegyűlve sok gondot okozhatnak – ez a veszély Tóbinál, azt hiszem, nem áll fenn –, és ha másképp nem megy, szélsőséges magatartással hívják fel magukra a figyelmet. Rosszalkodás, fegyelmezési problémák. (Biddulph szerint sok figyelemhiányos zavar hátterében is az apahiány áll.) És igen, ahogy a tanítónőktől-tanítóktól is nemegyszer halljuk: a fiúk már hat-hét évesen is „rosszabbak”, mint a lányok, nemegyszer azt is halljuk, hogy „agresszívek” és „butábbak”.

Hogy is van ez? Egyrészt a tesztoszteron – a férfihormon – valóban növeli az agressziós szintet. És ráadásul több területen is lassítja a fejlődést, ellentétben a lányok ösztrogén hormonjával. Az iskolába kerülő lányok fejlettebbek, mint a fiúk! És sokkal fontosabb nekik, hogy a tanító szeresse, elfogadja őket. Ezért sokkal nagyobb erőfeszítéseket tesznek az alkalmazkodást illetően. „Jobbak”, „szorgalmasabbak”, „ügyesebbek” – és így tovább. Ezért persze magas árat fizetnek.

Magyar kutatók – Nemes Lívia és munkatársai – is kimutatták, hogy bár általában a fiúk betegesebbek, mint a lányok, az iskola megkezdésekor ez az arány megfordul. Az iskola követelményeihez sokkal jobban alkalmazkodó lányok ezért az alkalmazkodásért betegségekkel – fejfájással, szemkáprázással, szédüléssel, gyomor- vagy hasgörccsel, hányingerrel, hányással, szorulással, hasmenéssel – fizetnek. Csupa pszichoszomatikus, lelki eredetű testi tünet (ami ha sokáig fennáll, a test is belebetegszik). Mert az iskola mai követelményrendszerével és módszereivel – betegít! A fiúk „rosszak”, de ebben az időszakban egészségesebbek maradnak azáltal, hogy kevésbé alkalmazkodnak az iskolához!