nlc.hu
Aktuális
Akár -15 fok is lehet

Akár -15 fok is lehet

Többfelé várható kemény fagy -15 fok körüli hőmérséklettel, szórványosan még kisebb havazásra is számítani kell.

Vasárnap délig a keleti, majd egyre inkább csak az északkeleti megyékben folytatódik a havazás, és arrafelé további 5 cm, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig további 6-8 cm friss hó hullhat, míg délután az Alpokalján fordulhat elő jelentéktelen havazás. A keleti határszélen és nyugaton lesz erősen felhős az ég, ezeken a helyeken havazás is kialakulhat, de a csapadék mennyisége már nem lesz jelentős. Másutt a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap. Mérsékelt marad a változó irányú szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2, -7 fok között valószínű.

Hétfőn eleinte változóan felhős lesz az ég, majd megnövekszik, nyugaton meg is vastagszik a felhőzet. Nyugaton néhol gyenge havazás előfordulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, csak a Kisalföldön élénkül meg a délkeleti szél. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke általában -6 és -11 fok között, a kevésbé felhős, havas területeken -15 fok körül valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és -6 fok között alakul.

Kedden többnyire erősen felhős lesz az ég, néhol gyenge havazás előfordulhat. Általában mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke -4 és -12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és -4 fok között alakul.

Forrás: met.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top