nlc.hu
Aktuális
Holnaptól havi két alkalommal ingyenes a készpénzfelvétel

Holnaptól havi két alkalommal ingyenes a készpénzfelvétel

Szombattól indul a pénzügyi rezsicsökkentés, a törvénybe foglalt lehetőséggel a lakosság havonta kétszer ingyenesen vehet fel készpénzt, összesen 150 ezer forintot, bármelyik bankautomatából. Februárban azok élhetnek a lehetőséggel, akik az első határidőig, január 20-ig nyilatkoztak erről bankjuknál.

Az ügyfeleknek figyelniük kell arra, hogy ne lépjék túl a 150 ezer forintos keretet, mert az a fölötti részre a bank már ATM használati díjat számol fel. A nyilatkozatot csak egyszer kell leadni. Aki az adott hónap 20-áig erről rendelkezik már a következő hónapban, 20-a után igénylők pedig az utána következőben élhetnek a lehetőséggel. A nyilatkozatot a bankfiókokban vagy az internetbankon keresztül lehet leadni, az intézmények nem kötelesek mindkét lehetőséget biztosítani, előfordulhat, hogy – akár átmenetileg is – csak bankfiókban van erre lehetőség. Egy számlához pedig csak egy nyilatkozat tehető, a kedvezmény tehát nem tulajdonosonként, hanem számlánként vehető igénybe.

A postai készpénzfelvétel POS terminálon keresztül történik, tehát erre az ingyenes felvétel lehetősége nem érvényes. A kedvezmény fizetési számlára vonatkozik, így a hitelkártya-számlákhoz kapcsolódó hitelkártyával történő készpénzfelvételkor nem lehet élni ezzel a lehetőséggel.

A pénzügyi rezsicsökkentés valószínűleg folytatódik a következő hónapokban: már februárban megemelheti a törvényben garantált ingyenes készpénzfelvételek számát a parlament.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top