Aktuális

Hétvégén akár +12 fokot is mérhetünk

Míg a hét elején helyenként -10 fokra is számíthatunk, addig a hét vége felé már +12 fokra is felkúszhat a hőmérséklet.

A hét elején száraz és hideg idő várható, néhol -10 fok körül alakulnak a minimumok. A hét második felében enyhül majd az időjárás, viszont ismét többfelé várható eső, záporeső, néhol ónos eső is – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Hétfőn alapvetően derült, száraz időre van kilátás, legfeljebb nyugaton, délnyugaton lehetnek erősen felhős területek. A legalacsonyabb hőmérséklet általában -8 és -3 fok között alakul, az Alföldön helyenként ennél is hidegebb lehet. Napközben jellemzően +3 és +6 fokig melegszik a levegő, de a szeles és felhős területeken ennél kissé hidegebb lesz.

Kedden a Nyugat-Dunántúlon lesznek erősebben felhős tájak is, másutt sok napsütésre lehet számítani, csapadék nem valószínű. A leghidegebb órákban -11 és -4 fok között alakul a hőmérséklet. A legmagasabb hőmérséklet többnyire 0 és +5 fok között valószínű, de északkeleten, keleten +6 és +8 fok is lehet.

Szerdán általában sok lesz a napsütés, a Dunántúlon lesz helyenként több felhő, de csapadék ott sem valószínű. A legalacsonyabb hőmérséklet szerdán is -11 és -4 fok között valószínű. A nappali maximumok várhatóan +1 és +6 fok között alakulnak, de keleten, északkeleten +7 és +8 fok is lehet.

Csütörtökön délnyugat, nyugat felől átmenetileg megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. Egyre több helyen valószínű eső, kezdetben ónos eső is kialakulhat. A leghidegebb órákban általában -4 és +1 fok között alakul a hőmérséklet, de az eleinte kevésbé felhős keleti tájakon -5, -7 fokig is lehűlhet a levegő. A legmagasabb hőmérséklet +2 és +8 fok között várható.

Pénteken főként a nap második felében valószínű több helyen eső, záporeső. A legalacsonyabb hőmérséklet -4 és +2, a legmagasabb hőmérséklet +5 és +12 fok között alakul.

Szombaton kezdetben még többfelé várható eső, záporeső, majd nyugat, északnyugat felől megszűnik a csapadék, és felszakadozik, csökken a felhőzet. A leghidegebb órákban 0 és +5 fok között, napközben +6 és +11 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap délnyugat felől ismét növekszik, vastagszik a felhőzet, egyre több helyen valószínű eső, záporeső. A legalacsonyabb hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul. Nappal plusz +5 és +10 fokig melegszik a levegő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése