Az egészségügyről mindenkinek van legalább egy története. Mennyit várakoztatták, hogyan beszéltek vele, zsúfoltság volt-e, milyen volt az étel, mennyire (nem) vették figyelembe, hogy kiszolgáltatott helyzetben volt. De hogy ne csak a betegek szempontjait nézzük: az éhbérért dolgozó nővérek, túlterhelt orvosok, hiányos felszerelések csak nehezítik a helyzetet. És akkor még az egészet alulról támogató hálapénzrendszerről nem is beszéltünk. Nem kell hátrányos helyzetűnek lenni ahhoz, hogy rosszul/kényelmetlenül/megalázva érezzük magunkat. De mi van akkor, ha az ember kisebbséghez tartozó?
Ennek a kérdésnek ment utána a Születésház Egyesület a “Roma nők az egészségügyben” című szakmai beszélgetésben. Az egyesület több autentikus szereplőt is meghívott: védőnőt, jogászt, romajogi szervezet vezetőjét, de a témát nagyon nehéz körüljárni, ahogyan azt Izsák Rita, az ENSZ kisebbségi ügyekkel foglalkozó független szakértője jelezte is. Ők már tartottak egy konferenciát erről 2005-ben, de a szakértő szerint “totális kurdarc” volt, mert az egészségügyi dolgozókat szembeállították a roma nőkkel – nyilván nem ez lenne a cél.
Származástól, nemtől és mindentől függetlenül mindenkinek lehet rossz vagy éppen jó tapasztalata, ahogyan a romák, úgy a többségi társadalom és az egészségügyi dolgozók sem alkotnak homogén masszát – nehéz megmondani, hogy egy ápoló vagy egy orvos adott esetben miért beszél lekezelően valakivel: azért, mert mindig így tesz, vagy mert az illető cigány származású. A beszélgetéssorozat elején a gyermekvállalásról esett a legtöbb szó. Sokat hivatkoztak Neményi Mária 2005-ös kutatására, amiből többek között az derült ki, hogy a romák több gyereket vállalnak, mint a nem romák. Erre az egyik meghívott védőnő, aki Miskolcon dolgozik, azt mondta: lehet, hogy 2005-ben ez még igaz volt, de a körzetében ma már a roma nők zömmel két-három gyereket vállalnak. Nyilván nincs erre semmiféle nyilvántartás, hiszen a származást nem lehet, nem is kell rögzíteni – ez minden esélyegyenlőségi kérdés feltárásánál tényező.
Nótár Ilona, a Semmelweis Egyetem előadója szerint viszont a roma nők eleve sajátosan gondolkodnak a családról: többségük a gyermeket minden esetben áldásként fogadja, nem akar az élet ellen tenni, ezért az abortusz nagyon ritka ebben a körben. Az is kiderült, hogy a fogamzásgátlás témája még mindig tabu sok helyen, a roma nők között több az, aki a terhessége előrehaladott állapotában megy csak el orvoshoz. A miértekre kevés válasz érkezett: talán félnek, talán hiányzik a felvilágosítás, de sokszor az orvosok hozzáállása sem megfelelő. Ha fiatal a leendő anya, akkor azért, ha idős, akkor azért, ha sok gyereke van, akkor meg azért éri őket diszkrimináció az előadó szerint.
Gellér Judit, az European Roma Rights Center jogásza szerint a hozzájuk fordulók többsége a megalázó bánásmódra és a megkülönböztetésre panaszkodott. Szintén a 2005-ös kutatásból derül ki, hogy a romákat sokszor a szülészeten is külön kórteremben helyezik el, de ez a beszélgetés résztvevői szerint jelentősen azóta sem javult. Arató Andrea védőnő, szociális munkás szerint fontos lenne, ha több roma szakembert képeznének az egészségügyben is, mert – említette saját példáját – őket a romák valószínűleg jobban elfogadják. Nyilván a páciensnek is megfelelően kell kommunikálnia, ugyanakkor az egészségügyi dolgozónak is alkalmazkodnia kell a mégoly változatos “beteganyaghoz”.
Nem személyes, hanem kommunikációs probléma a kulcs – vélték többen. “Nem azért nem veszi be a gyógyszert, mert cigány, és nem azért hagyta otthon a kiskönyvét, mert cigány” – mondta például Lakatos Szilvia, az egyik pécsi civil szervezet vezetője. Egy másik, nyíregyházi osztályvezető ápoló szerint viszont míg a többségi társadalomban elfogadott a főállású anyaság, az, hogy a roma nők jelentős részének a gyerek jelenti a karriert, már sokkal kevésbé.
