nlc.hu
Aktuális
Vége a bliccelésnek?

Vége a bliccelésnek?

Elképzelhető, hogy a lebukás utáni bérletvásárlás mostantól már nem megoldás. Egyelőre nem tudni, hogy az eset, amiről az egyik blog számolt be, csupán véletlen-e, vagy a BKK titokban tényleg bevezetett-e egy új rendszert.

Mindenekelőtt szögezzük le: nem állunk a bliccelés pártján. Lehet vitatkozni arról, jó-e a hazai tömegközlekedés (nem), pontosan járnak-e a buszok (nem), de ha valaki egy szolgáltatást igénybe vesz, akkor fizessen érte, méghozzá ne utólag.

Viszont akkor is aggályos lehet az, amit először a Buksza blog írt meg. Egy bliccelő a szokásos trükkel élt: miután megbüntették, vett egy bérletet, majd megpróbálta tisztázni magát az Akácfa utcában. Csakhogy a BKK nem fogadta el a bérletet, mert azt a rendszerük szerint a büntetés után vette meg. Így a 9500 forintos bérleten kívül ki kellett fizetnie a 16 ezer forintos büntetést, a 2 ezer forintos bérletbemutatási költség helyett. 

Vége a bliccelésnek?

Figyelik, mikor vesszük a bérletet?

A szabályzat eddig is úgy szólt, hogy csak a büntetés idején érvényes bérletet lehet bevinni, de ez az utólagos bérletbemutatás egy igen bevett forgatókönyvnek számított, és nagyon sokan éltek is a lehetőséggel. Arra viszont mindeddig senki nem gondolt, hogy a BKK percre pontos nyilvántartást vezet az eladott bérletekről, és ezt használják is. A pórul járt utas a Ferenciek téri metróállomásnál vásárolta a bérletet.

Egyelőre azonban senki nem tudja, hogy ez egy véletlen eset-e, vagy a BKK titokban egy új rendszert vezetett-e be, és ha igen, mióta. Azt sem lehet tudni, hogy mostantól minden kasszánál beviszik-e ezt az adatot, és ha igen, erről miért nem tájékoztatják az utasokat, akiknek pedig ehhez joguk van. Mindezeket szerettük volna megkérdezni a BKK-tól, ám ők kedden először írásban kérték a kérdéseinket, de mindeddig nem reagáltak rá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top