Kire tartozik egy olimpikon gyásza?

Vasárnap az NBC amerikai tévétársaság sportriportere, Christin Cooper interjút készített az óriás műlesiklás bronzérmesével, Bode Millerrel. A verseny utáni pillanatokban feltett kérdések szinte azonnal a sportoló tavaly elhunyt öccsére terelődtek. A riporter a síelő érzéseit nem kímélte, többször félbeszakította őt, hogy újra és újra a testvérével kapcsolatos érzéseit firtassa. A hatás nem maradt el, a sportoló a harmadik kérdés után könnyekben tört ki, majd gyakorlatilag a kamerák előtt összeomlott.

Riporter: Elképesztő az éremgyűjteményed. Mit jelent számodra ez a mostani érem a többihez képest?
Miller: Ez most egy kicsit azért más, mint az előzőek. Így, hogy elvesztettem a testvéremet, mindenképp úgy akartam visszajönni és versenyezni, mintha ő küldött volna. Ezért volt ez most más.
Riporter: Bode, rengeteg érzelmet látunk most az arcodon. Mi zajlik benned?
Miller: Sok minden. Nagy harcok árán jutottam ide. És… egyszerűen csak egy kemény év van mögöttem. És…
Riporter: [félbeszakítja] Tudom, hogy Chillyvel együtt szerettél volna idejönni. (Chilly Bode Miller tavaly, 29 éves korában elhunyt, szintén professzionális sportoló öccse) Mit jelent számodra ez a fantasztikus eredmény, ha őrá gondolsz? Neki köszönhető ez a siker?
Miller: Igaziból nem tudom, hogy vajon ő mennyire van benne, de mindenképp el akartam ide jönni, és nem tudom, egyszerűen csak büszke akartam lenni magamra. De… (elkezd könnyezni, és a szemét törölgeti)
Riporter: [félbeszakítja] Láttuk, hogy felnéztél az égre indulás előtt, olyan volt, mintha beszéltél volna valakihez. Mi történt valójában akkor?
(A sportoló nem bírja tovább, összeomlik, a riporter ráteszi a vállára a kezét, hallható még, ahogy annyit mond: “Bocsánat.”)

Az eredeti felvételt itt nézhetitek meg.

A stáb hazaküldte ezt az anyagot Amerikába, ahol egy az egyben lehozták az interjút. Érzelmek; ez kell a népnek, sok nézőt fog vonzani – gondolhatták, és igazuk is lett, csak épp a dolog fordítva sült el: az esetből negatív hír lett. Az amerikai közvéleményt ugyanis felháborította a riporter viselkedése, a tévétársaságot a New York Timestól a Huffington Postig mindenhol élesen bírálták. “Nos, nem ezek a televíziózás nagy pillanatai.” “Semmi nem számít?” “A riporter túl messzire ment.”

A bírálók mind ugyanazt állítják: igaz, hogy a sportoló maga hozta szóba elhunyt testvérének emlékét, de elegendő lett volna az újságíró részéről ezzel kapcsolatban egyetlen kérdés, vagy ha nem, a legutolsót már semmiképp nem lett volna szabad feltennie, hiszen akkor már a sportoló a szemét törölgette. “Érzéketlen”, “tapintatlan”, “udvariatlan” – ezek csak a legfinomabb jelzők, amik azóta elhangoztak. Szinte nincs, aki védelmébe venné a sportriportert. Illetve egyvalaki mégis: maga Miller. Aki az inkriminált interjú után nem sokkal twitterbejegyzésében állt ki Christin Cooper mellett: “Nagyra értékelem, hogy mindenki kiáll mellettem, de kérlek, legyetek elnézőek Christin Cooperrel, őrült érzelmek voltak, nem az ő hibája. Az érzelmeim nagyon frissek voltak még, ezeket a kérdéseket bármelyik riporter feltette volna. Az, hogy rámenős volt, hozzátartozik, nem akart fájdalmat okozni.”

Azzal a váddal kapcsolatban, hogy Miller összeomlását talán le kellett volna hagyni a videóról, az NBC vezető producere ezt mondta: “Rengeteg döntést kell meghoznunk nap mint nap, ezt a konkrét döntést jónak tartjuk, ahogy jónak tartjuk magát az interjút is.” Arra a kérdésre, hogy nem mennek-e néha túl messzire, elmondta, hogy a tévétársaság tisztában van azzal, mit jelent a felelősség, sőt mivel az olvasók nem ismerik a sportolókat, az újságírók, szerkesztők felelőssége még nagyobb, hiszen csak a személyes történeteken keresztül lehet eljuttatni a nézőt a sportolókhoz és magához a sporthoz is.

Mindenki jól tudja, hogy a médiában első az olvasottság. De amikor ilyen és ehhez hasonló érvekkel igyekszünk valakit vagy valakiket felmenteni, jusson eszünkbe az is, hogy van még valami, ami talán számít, vagy aminek talán még számítania kellene, úgy hívják: lelkiismeret.