Aktuális

Van segítség a bűncselekmények áldozatainak

Február 22-e a bűncselekmények áldozatainak nemzetközi napja a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület kezdeményezésére. Vajon hogyan segít a külvilág a bajbajutottakon? Fügedi László elnökkel beszélgettünk.
Forrás: veol.hu
Forrás: veol.hu

– Kiknek nyújt segítséget az egyesület?

– Bárkinek, aki bűncselekmény áldozatává vált. Mi vagyunk az egyetlen szervezet, ahova bárki fordulhat, de ha úgy érezzük, máshol nagyobb segítséget tudnak nyújtani, átirányítjuk az érintettet. Hiszen azoknak, akik például emberkereskedelem vagy családon belüli erőszak áldozatai, és például védett házra van szükségük, nem mi jelentjük a megoldást.

– Melyik a leggyakoribb bűncselekménytípus, amivel találkoznak?

– A vagyon elleni. Ezen belül is a lopás, rablás áldozatai vannak a legtöbben. Nincs olyan nap, hogy például a 4-es, 6-os villamoson ne zsebelnének ki valakit.

– Hogyan szereznek tudomást az emberek arról, hogy itt kérhetnek segítséget?

– Elsősorban a rendőrségtől. Azokat, akik elmennek feljelentést tenni, tájékoztatják a lehetőségről. A vidéki irodáink egyenesen a rendőrségi épületeken belül kaptak helyet. Az áldozatok állami segítséghez is juthatnak, és akad, amit csak a rendőrség tud elintézni, de mi sokkal rugalmasabbak és gyorsabbak vagyunk.

Van segítség a bűncselekmények áldozatainak


– Milyen fajta segítségre gondolhatunk?

– Anyagi, jogi vagy pszichés. Sokszor mindháromra szükség van, de anyagi és lelki támogatásra mindenképp.

– Melyik a legfontosabb?

– Az együttérzés, az empátia. Amíg valakit nem raboltak ki, nem tudja elképzelni, hogy ez mekkora trauma. Ráadásul a történetnek nincs vége, hiszen a rendőrségi feljelentéskor muszáj felidézni mindent újra. De nagyon sokat jelent sokszor az útiköltség kifizetése is, hiszen legtöbbször egy forintja sem marad annak, akit kiraboltak.

– Elmesélne egy tipikus esetet?

  • Tavaly több mint 220 000 ember vált bűncselekmények áldozatává.
  • Ebből 6-7 % jutott el valamilyen áldozatvédő szolgálathoz, Magyarország ezzel az utolsó Európában.
  • A Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület jelenleg 12 irodát működtet.
  • Tavaly több mint 3000 embernek nyújtottak segítséget.

– Többször előfordult, hogy valakinek a nyaralását tette majdnem teljesen tönkre egy lopás. Volt egyszer egy skandináv térségből érkezett házaspár, akik eljöttek a Balatonra, meglátogatni egy ismerősüket. Aznap, amikor megérkeztek, ott hagyták a lakókocsijukat a kempingben. Kifosztották. Elvittek belőle minden mozdíthatót, semmijük nem maradt. Tőlünk kaptak ruhákat, pénzt, mi intéztük el számukra a papírokat, ők pedig teljesen összetörtek. Jó érzés volt, hogy általunk egy kicsit visszanyerték a bizalmukat a magyarokban. Nagyon hasonló történt két ötödikes kislánnyal egy kirándulás során, tőlük a szállásukról vittek el mindent. Ha mi nem adunk ruhákat és készpénzt, azonnal haza kellett volna menniük, az osztálykirándulás emléke nélkül.

– Azt mondják, az áldozatok között egyre több az idős ember.

– Én is ezt tapasztalom. Hiszékenyebbek, sérülékenyebbek, fizikailag gyengébbek is, könnyen céltáblává válnak. Épp ezért szervezünk felvilágosító előadásokat is számukra, közösen a rendőrséggel.

– Hallani, hogy foglalkoznak mediációval is.

– Igen, és mondhatom, hogy ez a módszer százszázalékos hatékonysággal működik. Eddig minden egyes esetben sikerült egyezségre juttatnunk a feleket.

– Kik fordulhatnak önökhöz ilyen kéréssel?

– Általában házaspárok jönnek. “Az utóbbi időben nem beszéltem az asszonnyal annyit, mint itt, önöknél egyetlen alkalommal”, mondta nemrég egy férfi. Nem ő az egyetlen, aki kimondhatatlanul hálás volt a konfliktuskezelésért.

– Ha teljesülhetne egy kérése a jövőre nézve, mi lenne az?

– Jó lenne, ha nem kellene sokszor szinte reménytelen küzdelmet vívnom az egyesület talpon maradásáért.

“Azt hiszik, a pénz a legnagyobb segítség”

“Egy kisebb lopás nagymértékben megviselheti azokat az embereket, akik már amúgy is kiszolgáltatott helyzetbe kerültek: idősek, betegek vagy rosszak az anyagi körülményeik – állítja Kósi Viktória, az egyesület pszichológusa. – Leginkább az egyéni megküzdési készségektől, a család és a közvetlen környezet által nyújtott támogatástól függ, hogy az áldozat milyen külső segítséget igényel. A hozzánk fordulók többsége lopás, rablás, betörés áldozata. Érkeznek szexuális erőszak vagy családi konfliktusok sértettjei is, akik legtöbbször igen speciális segítséget igényelnek, pszichoterápiát vagy átmeneti elhelyezést. Ezekben az esetekben más szervezetekkel együttműködve próbálunk javítani az áldozatok helyzetén.”

Sokan azt hiszik, hogy mindig a pénz a legnagyobb segítség a vagyon elleni bűncselekmények során. Ennél a szakember szerint sokkal többet jelent a sértett számára az, ha a velük foglalkozó figyelmesen és türelemmel meghallgatja, néhány biztató szóval vigaszt nyújtva számára. “Sokan hajlamosak az áldozatot hibáztatni, hiszen egy bűncselekmény az áldozat figyelmetlenségén is múlhat. De szakemberként soha nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az igazi vétkes mindig az elkövető, és nekünk az áldozat megértése és segítése a feladatunk.”

Mi a legnehezebb ebben a szakmában? “Az egyik legrosszabb érzés a tehetetlenség: előfordul, hogy szeretnénk segíteni, de nem megy. A másik az, amikor visszaélésekkel találkozunk: néha valótlant állítva kérnek tőlünk anyagi segítséget. De igazán jó érzés az, amikor látjuk, hogy tényleg tudtunk segíteni. Időnként hálás tekintettel és köszönőlevéllel is találkozunk; persze nem ezért dolgozunk, de ilyenkor úgy érezzük, értelmet nyer a befektetett energia.”

Áldozatvédő szolgálatok:
Fehérgyűrű Közhasznú Egyesület
Erőszakos és szexuális bűncselekmények áldozatai számára:
ESZTER Alapítvány és Ambulancia
Bántalmazott nők és gyermekek részére: NaNe
Hozzátartozók közötti erőszak, a prostitúció és emberkereskedelem áldozatainak:
Ingyenes Kríziskezelő Segélyvonal – OKIT
Szociális segítség, természetbeni segély: Magyar Vöröskereszt
A lakásmaffia áldozatainak: Európai Sorstársak Közhasznú Egyesülete

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top