Aktuális

Meglógott két kisgyerek egy komáromi óvodából

A rendőrség nyomozást indított az ügyben.

A kisgyerekek a komáromi Gesztenyés Óvoda udvarán játszottak, ám egyszer csak úgy döntöttek, hogy inkább hazamennek. A kapu zárva volt, az ovisok azonban átmásztak a kerítésen. Mivel senkit sem találtak otthon, az utcán csatangoltak, közterület-felügyelők azonban felfigyeltek rájuk, és bekísérték őket a rendőrkapitányságra – írja a Bors.

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen elkövetővel szemben. Az óvoda vezetője szerint a munkatársait senki sem hibáztatja, még a szülők is melléjük álltak.

Nem ez volt az első eset, hogy gyerekek lógtak meg oviból, bölcsiből. Legutóbb tavaly decemberben surrant ki egy 3 éves kisfiú egy kecskeméti bölcsődéből. A kisgyerek éppen egy négysávos úton motorozott háromkerekű kismotorján, amikor felfigyeltek rá a járőrök.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése