Néhány héttel ezelőtt jelent meg cikkünk, melynek szerzője sokáig kereste a társát és rövidebb-hosszabb ideig élt is együtt férfival, megtalálni viszont egyelőre nem sikerült azt, akivel kölcsönösen szívesen alapítottak volna családot. Úgy döntött tehát, hogy ha egyedül is, de belevág a családalapításba.
Végignézte azokat a lehetőségeket, melyek közül egy egyedülálló nő választhat akkor, ha nem szeretne lemondani a gyereknevelésről. Ekkor jöttek a meglepetések. Megoldás lenne például az, ha lefagyasztatná a petesejtjeit, hogy “megvárják” az alkalmas apajelöltet – nehogy kifusson az időből. De csak lenne, kiderült ugyanis, hogy bár több országban önállóan dönthetnek a nők petesejtjük fagyasztása mellett, itthon ez az eljárás kizárólag alapos egészségügyi indokkal választható. A férfi hímivarsejtek ezzel szemben jóval könnyebben, saját döntésre is tárolhatók. Vagyis: egy férfi élheti világát bármeddig, hiszen egészséges sejtjeit jó helyen tudhatja a bankban. Egy nő viszont kapkodhat, esetleg egyre kétségbeesettebben keresheti a megfelelő partnert, nem hozhat előrelátó döntést, hiába adottak a technikai lehetőségek. A törvény ellentmondásossága ráadásul a nemekre nézve fordítva is igaz. Abban az esetben, ha van párunk, és közösen szeretnénk családot alapítani, ám ennek egészségügyi akadálya van, akkor petesejtek esetében lehetőség van nyílt donációra, vagyis választható donornak olyan közeli női hozzátartozó, aki megfelel a szabályozásnak. Azok a párok viszont, akiknél a férj nemzőképessége jelent nehézséget, legfeljebb egy vadidegen, ismeretlen férfi spermáját használhatják, nem választhatják például a férj bátyját donornak.
Előrelátó lennél? Ne fáradj vele…
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkárságához fordultunk válaszokért. “Petesejtet nem csupán meglévő betegségnél lehet fagyasztatni, hanem akkor is, ha nagy a kockázata komoly betegségnek, genetikai mutációnak. De az tény, hogy ez az eljárás nem a szociális ellátás része, vagyis csupán egyéni megfontolásból nem lehet kérvényezni” – mondja Dr. Kissné Dr. Horváth Ildikó, az egészségpolitikai főosztály főosztályvezetője. Mint mondja, bár egyelőre nincs napirenden ez a kérdés, igyekeznek követni a nemzetközi trendet, és nyitottak a változásra, noha idáig nem érkezett hozzájuk ilyen megkeresés. Annak ellenére sem, hogy meddőségi klinikák szerint az orvosok gyakran találkoznak “szociális jellegű igénnyel”, nem csupán egyedülálló nőktől, hanem olyan pároktól is, akik átmeneti nehézségekkel küzdenek vagy egyszerűen csak szeretnének biztosra menni, és növelni a későbbi gyerekvállalási esélyeiket. Jelenleg az orvosok ezekre a kérésekre kénytelenek nemet mondani.
“Ez komoly diszkriminációra utal!”
Egészen más a helyzet viszont a férfi spermiumával. Amikor ehhez a részhez érünk a beszélgetésben, a szakértő hangosan átolvassa, mik is a pontos feltételek. “Szociális javallat (például a férj hosszabb távolléte) esetén” – érkezik a feltételek utolsó pontjához. Majd váratlanul hozzáteszi: “amit ön jelez, az komoly diszkriminációra utal”. Én pedig nem tudok mást tenni, mint egyetérteni és bevallani, hogy a beszélgetésünknek lényegében ez az igazi oka. Az ésszerűtlenség és a diszkrimináció.
A fenti szabályozás ráadásul a biológiának is ellentmond. A férjnek néhány évig külföldön kell dolgoznia, ezért a biztonság kedvéért spermiumot fagyaszt, hogy a pár biztonságban tudhassa a későbbi gyerekvállalást? Előrelátó gondolat. De miért csak a pár egyik tagja lehet ilyen proaktív, ha ráadásul a nők nemzőképessége köztudottan végesebb a férfiakénál? Dr. Horváth Ildikó szerint a férfiak esetében is komoly indok kell, igazi “szociális ok”. Elég viszont körülnéznünk spermabankok honlapján ahhoz, hogy lássuk, ez a gyakorlatban jóval egyszerűbben működik.
Papírforma kontra gyakorlat
“A nemzőképesség csökkenésének vagy elvesztésének kockázatával járó tényezők felmerülése esetén érdemes a későbbi gyermekvállalási esélyek biztosítása érdekében a spermát lefagyasztatni és eltároltatni” – írja az egyik honlap, majd rögtön meg is magyarázza, mi lehet ilyen kockázati tényező. Például a stressz, az időskor vagy az egészségtelen táplálkozás.
“Az alábbi tényezők miatt veszélyeztetett férfiak biztosíthatják termékenységük megőrzését ivarsejtjeik tároltatásával” – áll az ajánlás egy másik honlapon. A túlzott stressz, dohányzás és alkoholfogyasztás mellett itt a “biztos ami biztos” is elhangzik, mint lehetséges érv.
Hiába kell tehát igazolni a szociális javallatot, ez jól láthatóan papírforma marad.
A technikai háttér adott, csak a lehetőség nem
De miért kell egyáltalán papírokkal és orvosokkal igazolni azt, ami pusztán előrelátás? Miért nem szorgalmazzák inkább a törvényalkotók, hogy saját költségre akár, de felelősen készülhessen fel egy pár, de legalábbis mindkét nem a majdani gyerekvállalásra – ha már az a cél, hogy ne csökkenjen tovább a népesség? A szakértő válasza szerint “a technikai kapacitás és a tudásbázis megvan, a társadalmi gyakorlatot viszont mindig feszegeti a hova tovább kérdése”. Hozzáteszi, hogy fontos megvizsgálni, milyen tendenciák tapasztalhatók a világban, ahogyan azt például a köldökzsinórvérbankoknál is tették.
A világ számos pontján, Amerikában, Izraelben, az angolszász országokban a gyakorlat bizony az, hogy elérhetővé teszik ezt a fajta óvintézkedést mindkét nem számára. Így elkerülhető például az a meglehetősen furcsa helyzet, hogy a koruk és meddőségi problémáik miatt gyerekvállalással küzdő nők idegen, fagyasztott petesejttel a szabályozás szerint teherbe eshetnek ugyan, saját, fagyasztott ivarsejtjükkel viszont csak akkor, ha súlyos egészségügyi problémák miatt lehetőségük nyílt korábban végrehajtani a beavatkozást. “Az előregondolkodás valóban megelőzés. Ebben egyetértek” – mondja Dr. Horváth Ildikó.
A törvény a férfiakkal szemben is diszkriminatív
Átnézzük kicsit részletesebben a donorsejtek adományozására vonatkozó szabályozást is. Itt szembesülünk a következő diszkriminációval, mely szerint meddő párnak közeli rokon adományozhat petesejtet, spermiumhoz viszont kizárólag névtelen, ismeretlen donortól juthatunk. Nem vehetjük igénybe rokon segítségét még akkor sem, ha ő maga ajánlja fel. “Egyetértek, hogy ez a kérdés újratárgyalásra érett” – válaszolja a szakértő. A jelek szerint tehát a reprodukcióra vonatkozó féloldalas szabályozásban több ponton is fellelhető diszkrimináció elkerülte a jogalkotók figyelmét, az érintettek pedig ezidáig nem jelezték a problémát, legfeljebb egymás között, esetleg orvosukkal vitatták meg. Amikor pedig falakba ütköztek, nem léptek tovább.
A beszélgetés végére elfog az aggodalom. “Mi van, ha az eredmény éppen a céllal lesz ellentétes? Vagyis hogyan kerülhető el, hogy az egyenlősítő megoldás az legyen, hogy azoktól is elveszik a lehetőséget, akiknek most még adott” – kérdezem a főosztályvezetőt, aki nem tagadja, hogy ennek fennáll a veszélye, de “én hiszek a racionális jogalkotásban – mondja. – Azt gondolom, azért vagyunk itt, hogy a társadalmi elvárásokhoz kiszámítható jogi kereteket biztosítsunk.”
Ezzel csak egyetérteni tudok. Addig is… úgy döntök – biztos, ami biztos –, felkeresem az Egyenlő Bánásmód Hatóságot.
