Aktuális

Hova tűnhet el egy Boeing 777-es? – íme, a magyarázatok

Cikkünk megjelenésekor még mindig nem találják a Malaysia Airlines Boeing 777-esét, azt a Kuala Lumpurból Pekingbe tartó járatot, aminek 239 utassal a fedélzetén egyszerűen nyoma veszett magyar idő szerint múlt pénteken kora este. Arra, hogy egy gép így, gyakorlatilag felszívódjon, alig volt példa ezidáig. Ráadásul a történet egyre gyanúsabb fordulatokat vesz. Íme, a leginkább hangoztatott teóriák.

1.    Eltérítették

Amikor a hatóságok észlelték a gép eltűnését, viszonylag hamar a nyomozók látóterébe került két utas, akik egy olasz és egy osztrák állampolgár ellopott útlevelével szálltak fel a gépre (az eredeti tulajdonosok még csak a közelében sem jártak). Egyikük útlevelét két éve, a másikét nemrég lopták el Thaiföldön, tehát legalább két utas hamis személyazonossággal utazott. A gép egy másik utasának az útlevélszáma megegyezik egy olyan kínai lakoséval, aki nem is utazott el.

Velük együtt összesen öt utas lett gyanús: a maradék kettő sosem szállt fel a gépre, de a csomagjaikat feladták. Ha egy eltűnt gépen ilyen “illusztris” társaság gyűlik össze, az erősen felveti a lehetőségét annak, hogy rossz szándékaik lehettek, netán ismerték egymást és készültek valamire. Tervük talán nem sikerült, és a felfordulás közepette lezuhant a gép, vagy épp (még őrültebb teóriák szerint) “parkoltatják” a világ valamely félreeső helyén – ez azonban a nyomozás során később tévútnak bizonyult: az eddigi közlések szerint ártalmatlan illegális bevándorlókról van szó.

Hova tűnhet el egy Boeing 777-es? - Íme, a magyarázatok
A nyomozásba beszállt az FBI is, és az amerikai légügyi hatóság szakértői is besegítenek.     Jelenleg már 92 600 négyzetkilométeren kutatják a repülőgép nyomait a Dél-kínai-tengeren, és a kutatást kiterjesztik India irányába. A gépen, aminek a roncsait most vietnami és malajziai repülők és hajók, kínai és Fülöp-szigeteki mentőhajók is keresik, 15 nemzet állampolgárai utaztak. Az utasok kétharmada kínai volt.

2.    Meghibásodott, és visszafordult

A radarfelvételek alapján úgy tűnik, hogy a gép az eltűnése előtt visszafordult Vietnam partjainál. Így most a korábbinál nagyobb területen nyomoznak a 10 700 méteres magasságban köddé vált gép után. A malajziai hadsereg egy radarja a Malaka-szoros közelében észlelte a szombaton eltűnt Boeing 777-es utasszállító repülőgépet, vagyis több száz kilométerrel távolabb attól a ponttól, ahol a hatóságok utoljára tudtak a gép helyzetéről, és az ellenkező irányban, amerre elvileg repülnie kellett volna. A hatóságok korábban azt közölték, hogy a Kuala Lumpurban helyi idő szerint szombaton éjfél után 20 perccel felszállt, Pekingbe tartó járat pilótái megpróbálhattak visszatérni a maláj főváros repülőterére, vélhetően műszaki hiba miatt, de az érthetetlen, hogy ha így volt, miért nem tudatták ezt a földi irányítókkal és főként: hová lett ezután a gép? Talán:

3.    Meghibásodott, és a tengerbe zuhant

A vietnami haditengerészet szerint a tengerbe zuhant a gép, amellyel fél nappal korábban megszakadt az összeköttetés. Az MTI szerint a vietnami állami média Tho Chu sziget környékét jelölte meg a katasztrófa helyszínének. Később viszont a Reutersnek már egy másik tengernagy határozottan cáfolta, hogy tényként kezelték volna a zuhanást. A gépet az 53 éves Zaharie Ahmad Shah vezette, aki tapasztalt pilótának számított: több mint 18 ezer órát repült már. A Boeing 777-200-as is megbízható típus, 1995 óta repülnek vele. A Malaysia Airlines is a megbízható légitársaságok közé tartozik, írta a CNN.

Az utolsó üzenet
Csütörtöki hír szerint az utasszállító repülőgép legutolsó üzenete azt tükrözte, hogy a géppel minden rendben volt. “Rendben, jó éjszakát” – így hangzott a pilótafülkéből a földi légiirányítóknak küldött mondat öt nappal ezelőtt. A rutinüzenetet szerdán lejátszották Pekingben a gép 239 utasának több, végsőkig elkeseredett hozzátartozójának.

 

Hova tűnhet el egy Boeing 777-es? - Íme, a magyarázatok

4.    Felrobbant

Létezik egy olyan forgatókönyv is, hogy a gép műszaki hiba vagy robbanás miatt már a levegőben szétesett. Ez olyan gyorsan történhet, hogy megmagyarázhatná, a pilótáknak miért nem volt idejük értesíteni az irányító központot, tehát miért nem adtak le vészjelzést. Ám ebben az esetben a mentőalakulatoknak már találniuk kellett volna roncsokat a tengerben. Ugyancsak emiatt nem túl valószínű az sem, hogy a gép most már a tenger fenekén van. Nem tudott volna ugyanis jel nélkül elmerülni, és a folyamat nem lehetett olyan gyors, hogy a mentőcsapatok legalább ne láttak volna valamit belőle – ezenkívül maga a robbanás is látványos, messzire látszó jelenség.

5.    Terrortámadás érte

Óceán, nagy felbontásban
Most bárki, akinek kedve van, bekapcsolódhat az interneten a keresésbe; mintegy 600 ezer embert vont be a kutatásba egy amerikai vállalat. Az óceánt óriási felbontásban, kockáról kockára lehet vizsgálni. A segítők négyféle jelzést helyezhetnek el a felvételeken, ha azokon roncsdarabot, mentőcsónakot, olajfoltot vagy más nyomot vélnek felfedezni. Egyelőre azonban még így, sok százezer szempár segítségével sem sikerült megoldani a rejtélyt.

Kedden a CIA igazgatója “nagyon nyugtalanító rejtélynek” nevezte a Malaysia Airlines 370-es járatának eltűnését, és nem vetette el azt sem, hogy a repülőgép terrorista merénylet célpontja lett. Az Interpol főtitkára ehhez képest korábban éppen azt állította: nem valószínű, hogy terrorcselekményt történt. Az egyedüli biztos dolog, amibe a hatóságok kapaszkodhatnak, az az utaslista, és bár az amerikai belbiztonsági hivatal egyik tisztségviselője határozottan kiemelte, hogy egy lopott útlevél még nem feltétlenül megdönthetetlen bizonyíték a terrorgyanúra, egyelőre ezek a gyanús utasok azok, akik miatt mégsem zárják ki, hogy terrorcselekmény történt. Ez esetben elképzelhető, hogy a pilóta nem tudott jelezni, de még azt is számításba veszik, hogy netán beavatták őt. Mindezt viszont cáfolja, hogy eddig senki sem vállalta magára az esetleges terrortámadást.

Hova tűnhet el egy Boeing 777-es? - Íme, a magyarázatok

6., 7., 8… és így tovább

A téma napok óta lázban tartja a fórumozókat is. Többen arra gyanakszanak, hogy a gépet eltérítették, egyesek szerint lezuhant, mások biztosak abban, hogy ha még a fekete doboz sem ad jeleket, akkor parajelenséggel állunk szemben: “második Bermuda-háromszögre”, vagy az ufókra fogják a különös esetet. De még olyan összeesküvés-elméletet is hallani, miszerint valamely nagyhatalom “véletlenül” lelőtte az utasszállítót, a nyomokat viszont eltüntette.
“Azért ez borzasztó, hogy csak úgy eltűnik egy gép, és senki nem tudja hova lett. Olyan fejlett technikák vannak már, hogy az ilyen elképzelhetetlen a mai világban. De úgy látszik, hogy még mindig nem vagyunk eléggé fejlettek” – hangzik a tipikus vélemény. 

Forró nyomok?
Csütörtökig a legbiztatóbb jel egy mentőcsónaknak látszó narancssárga tárgy volt, de erről később kiderült, hogy csak szeméthalom. Korábban felfedeztek egy olajfoltot is, amelyről azt gondolták, hogy esetleg a repülőgép üzemanyagtartályából származik, de a laborvizsgálaton kiderült, hogy nincs köze az eltűnt géphez. A CNN csütörtökön azt írta, egy kínai műhold állítólag megtalálta a Dél-kínai tengerben a gép lehetséges becsapódási helyét. A felvételek alapján a roncsok Kuala Lumpurtól északkeletre, Vietnamtól délre, nem messze a felszállás helyétől vannak. Többen viszont még mindig kételkednek, az egyik szakértő szerint például túl nagyok a vízen lebegő tárgyak ahhoz, hogy egy Boeing 777-esről származzanak. Szerdán egy vietnami olajfúró tornyon dolgozó férfi állította, hogy látta a repülőgépet lezuhanni. Ő azt nyilatkozta: 10-15 másodperccel azután, hogy meglátta az égő gépet, a repülő már nem lángolt. Az égő gép egyben volt, és magasan repült. Mindezt a helyi hatóságoknak is bejelentette, akik megerősítették, hogy kaptak ilyen bejelentést. A roncsot viszont a megadott helyen nem találták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése