nlc.hu
Aktuális
Elfogták a magyar lányok futtatóit Belgiumban

Elfogták a magyar lányok futtatóit Belgiumban

Több tucatnyi magyar lány lett szexuális kizsákmányolás áldozata a belgiumi Gent városában, jelentették be a belga és a magyar rendőrség képviselői vasárnapi sajtótájékoztatójukon Budapesten. A belga nyomozók vizsgálják, kik viszik szervezetten a lányokat Baranyából Gentbe, egy tavalyi ellenőrzésen ugyanis kiderült, hogy az ott szexuális munkára kényszerített lányok fele magyar.

Jellemzően Baranya megyéből vitték Belgiumba a lányokat, akik bár tudták, hogy prostituáltként kell dolgozniuk, Belgiumban erőszakkal, fenyegetéssel, veréssel “tudatták velük” a gyanúsítottak, hogy oda kell adniuk a bevételt, mondta el Bucsek Gábor, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója elmondta. Mindemellett az irataikat is elvették, ezért a lányok nem tudtak hazamenekülni a futtatóik elől

Bucsek Gábor szerint a lányokat úgy toborozták, hogy jól kecsegtető bevételt ajánlottak nekik. Gentben azonban arra is kényszerítették őket, hogy védekezés nélkül létesítsenek szexuális kapcsolatot a szolgáltatásaikért fizetőkkel, a pénzüket pedig elvették.

10 évet szabhatnak ki Belgiumban

Az ügyben Belgiumban 8, Magyarországon 2 embert fogtak el, egy kivételével magyar állampolgárok. A Baranya megyében elfogott két magyar gyanúsított kiadatási őrizetben van, az eljárást emberkereskedelem, szexuális kizsákmányolás miatt Belgiumban fogják lefolytatni velük szemben. Danny Van Brussel, a belga rendőrség taktikai nyomozója elmondta: ezért a cselekményért 10 év szabadságvesztés szabható ki Belgiumban.

A lányok nagyon fiatalok, sokan közülük csak nemrég töltötték be a 18. életévüket, mondta a belga nyomozó. Beszámolt arról is, hogy az ottani rendőrség genti részlegének tavalyi ellenőrzése szerint a Gent városában dolgozó prostituáltak több mint fele magyar.

Vizsgálják a baranyai szálat

A belga rendőrök ezért elkezdték megvizsgálni, hogy kik lehetnek azok, akik szervezetten viszik nagy számban a lányokat Gentbe. A most elfogott banda a nyomozók becslése szerint 30-50 lányt futtathatott Belgiumban, akiknek nagyon alacsony díjazásért kellett dolgozniuk.

Bucsek Gábor és Danny Van Brussel is beszámolt arról, hogy a házkutatások során nagy értékű autókat, ékszereket és készpénzt foglaltak le a gyanúsítottaktól több tízmillió forint értékben. Bucsek Gábor arról is beszélt, hogy a lefoglalt értékek lehetőséget teremtenek a vagyonvisszaszerzésre, továbbá bejelentette, hogy Baranya megyében erős bűnmegelőzési kampányt folytatnak a hasonló esetek elkerülése érdekében.

Hogy a lányok sorsa mi lesz, arról nem szól a hír, de talán lesz esélyük normális életre, ha bekerülnek egy védett házba, ahol meg tudják őket védeni a futtatóktól, és tanulhatnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top