Aktuális

Újra nyomoznak Ophélie ügyében

Szüleivel együtt egy ország kereste hónapokon keresztül a 22 éves lányt.

Újra nyomoznak Ophélie ügyébenÚjabb információk kerülhettek elő Ophélie Bretnacher, a titokzatos körülmények között meghalt francia diáklány ügyében. A Blikk információi szerint a rendőrök már készültek az akták lezárására, a rejtélyes halálesettel kapcsolatban azonban most előkerült néhány információ, amelyet meg kell vizsgálniuk. A bulvárlap úgy tudja, az akták elemzésekor felmerült néhány ellentmondás a kihallgatott tanúk vallomásai között, ideértve a lány olasz udvarlója, Paolo Pierre vallomásait is. Az ügyészség éppen ezért arra utasította a rendőrséget, hogy április 8-ig folytassa a nyomozást.

Ophélie, a francia cserediák az Erasmus program keretében érkezett Magyarországra. Utoljára 2008. december 4-én éjjel egy belvárosi szórakozóhelyen látták, ahonnan hazafelé indult. A Lánchídnál veszett nyoma. A holttestére 2009. február 12-én, a Csepel-sziget egyik öblében hajósok találtak rá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése