Claudia Goldin, a Harvard közgazdász kutatója a közelmúltban frappáns választ adott az okokat firtató kérdésre. Szerinte a férfiak – ellentétben a nőkkel – több időt töltenek a munkahelyükön. Ennyire egyszerű a válasz? Goldin számszerűen kimutatta, hogy a vállalatoknál a bérezés mértéke egyenes arányban áll az effektív munkaidővel, ami a férfiaknak kedvez, hiszen a gyerekekkel kapcsolatos délutáni teendők jellemzően nem őket érintik. “A különbségek jelentősen csökkennének, akár el is tűnnének, ha a cégek nem jutalmaznák aránytalanul a túlórákat vállaló alkalmazottaikat” – írja Goldin az American Economic Review legfrissebb számában.
 |
| Dr. Bárd Petra |
“Az azonos pozícióban lévő férfiak és nők bérezésének különbsége a nemek közötti diszkrimináció legegyértelműbb formája – állítja Dr. Bárd Petra jogász, a CEU oktatója. Ezt tetézi az egyéb, nem nemi alapú díjazásbeli eltérés, ami szintén jobban sújtja a nőket, mint a férfiakat. – Ilyen a részmunkaidősök és a teljes munkaidőben foglalkoztatottak fizetése közötti aránytalanság (például ugyanabban a pozícióban nyolc óráért százezer forint, négy óráért csak harmincötezer forint jár), ami a nőkkel szembeni közvetett diszkrimináció, hiszen a gyerekek miatt jellemzően főleg ők dolgoznak félállásban.”
A kor is számít
“Nyilvánvaló, hogy a nők munkaerő-piaci hátrányai nagymértékben abból erednek, hogy a társadalmi elvárások szerint a gyermeknevelés még mindig elsősorban az ő feladatuk – folytatja a jogász. – Ezt bizonyítja a fizetésbeli különbség drámai növekedése a gyermekvállalás függvényében. Az OECD adatai azt mutatják, hogy a gyermektelen nők és a férfiak fizetése közötti rés további 14 százalékkal nő akkor, ha már anyák pénzét hasonlítjuk össze a férfiakéval. Ezt nevezik az »anyaság bírságolásának«. Számít a kor is: az első munkahelyen a bérek még közel azonosak, viszont a karrier csúcsán, 35 és 55 éves kor között (vélhetően a legjavadalmazóbb periódusban) szétnyílik az olló. Ez megint csak a családalapításra és az azzal kapcsolatos teendők egyenlőtlen elosztására vezethető vissza. Időskorban valamelyest enyhülnek a különbségek, de messze nem szűnnek meg.”
Gyenge hatalmi pozíció
Bárd Petra szerint a különbség számos faktorral magyarázható. Az egyik a történelemben rejlik: a nők jogaiért küzdő mozgalmak vívmányai még fiatalok. “A politikai jogfosztottság, a gyenge hatalmi helyzet tehát még nincs időben olyan távol, hogy mára elérhettük volna, hogy az élet minden területén valóban egyenlők legyenek nők és férfiak. Nem véletlen, hogy kisebbségvédelem alatt nem feltétlenül egy számszerűen kisebbségben lévő embercsoport, hanem egy gyenge hatalmi pozícióban lévő csoport védelmét értjük. Szokás érvelni a nemi eltérésekből adódó objektív faktorokkal is – folytatja a szakember. – Pedig a mai liberális demokráciákban a munkavállaló nemének nem lenne szabad számítania a foglalkoztatásban – sem a bérekben, sem az előmenetel vonatkozásában, sem a felvételi eljárásnál. Természetesen vannak kivételek: egy öregek otthonában például jogosan preferálják az ápolónőket, hiszen legnagyobbrészt idős hölgyeknek kell segíteni a mosakodásban, ruházkodásban. Ha ugyanakkor a munkáltató pusztán a neme miatt elutasít egy állásra jelentkezőt, a legtöbb esetben közvetlen diszkriminációt valósít meg. Ugyanígy tiltott megkülönböztetésnek számít az is, ha egy látszólag semleges és lényegtelen előírás a nőket vagy egy másik társadalmi csoportot hátrányosan vagy hátrányosabban érint. Magyar példa az érettségi megkövetelése egy semmilyen szaktudást nem igénylő fizikai munkánál, amivel a romákat próbálják meg kiszűrni.”
A nők is felelősek?
 |
| Sheryl Sandberg |
Sheryl Sandberg, a Facebook operatív igazgatója is foglalkozott a problémával, tavaly megjelent könyvében és a TED-en tartott előadásaiban. A Dobd be magad című mű felfogható egy utalásnak arra, hogy a megoldás sokszor éppen a nők kezében van. Sandberg szerint az üzleti életben a nők nem bíznak magukban, nem mernek kiállni a jogaikért, ami pedig a gyermekvállalást illeti, sokan már a családtervezés időszakában visszavonulót fújnak. Feladják például előre azt az előléptetést, amelyért pontosan ugyanannyit, netán még többet dolgoztak, mint férfi kollégáik. Az igazgató kritikája világos és egyértelmű: a nők is többet tehetnének az érvényesülésükért, ha mernének hinni magukban, ha nem gondolnák úgy, hogy eleve hátrányban vannak. “Sok igazság van a kritikában – válaszolja Bárd Petra –, de látni kell, hogy azok a nők, akik törekednek erre, ugyanúgy szembesülhetnek a diszkriminációval, mint azok, akik nem hisznek magukban. Ha másként nem, akkor az üvegplafonba ütközve.”
Család – kinek a dolga?
Úgy tűnik, két megoldás van: vagy rugalmas munkaidőt kapnak a nők (ez nem feltétlen jelent részmunkaidőt és ezzel kevesebb bért, hanem mondjuk azt, hogy mindegy mikor, csak dolgozza le a napi – mondjuk – 8 órát a munkavállaló, vagy legalább a 8 óra egy részét szabadon oszthassa be), vagy arra ösztönzi a társadalom a férjeiket, hogy nagyobb szerepet vállaljanak a családi életben. Jó lenne, ha minden család és azon belül minden nő maga dönthetné el, melyik utat választja, és nem a körülmények határoznák ezt meg. Ezzel kapcsolatban a jogász is meglehetősen szkeptikus: “Előfordul, hogy egy nő és egy férfi megállapodik abban, hogy a nő háttérbe helyezi a karrierjét és ő lesz elsősorban felelős a gyereknevelésért. De vajon ez a döntés mindig önkéntes? Ha a nők eleve kevesebbet keresnek, akkor logikus és ésszerű, hogy inkább ők vonuljanak vissza a munka világából. A nők akkor is racionális alapon döntenek, amikor nem invesztálnak presztízsfoglalkozásokba, felelős pozíciókba, amikor meg sem pályáznak egy jó állást, mert tudják, hogy úgysem veszik fel őket. Az azonban, hogy egyéni szinten gazdaságilag racionális lehet egy ilyen döntés, nem jelenti azt, hogy hosszú távon, társadalmilag ne lenne káros a hatása. Hiszen egy olyan környezet alakul ki, ahol már nem is kell diszkriminálnia a munkaadónak ahhoz, hogy fennmaradjon az egyenlőtlenség, mert mindenki igazodik a rendszerhez – beleértve magukat a nőket is. Nem nehéz kitalálni, hogy így viszont tovább fognak erősödni az előítéletek, és tovább nőnek a fizetésbeli különbségek is. A jog pedig hiába írja elő az egyenlőséget, nem elvárható, hogy minden egyes hátrányt szenvedett állásra jelentkező vagy munkavállaló munkaügyi pert vigyen a Kúriáig, Luxembourgig vagy Strasbourgig.”
A jogász szerint arra, hogy a jó szándék, és a pozitív intézkedés is visszaüthet, jó példa a luxembourgi bíróság egyik ítélete, amely jóváhagyta azt a szabályt, amely szerint egy minisztériumi bölcsődébe csak a női munkavállalók gyermekeit fogadhatták be, hogy a minisztériumi állás vonzóbb legyen a messze alulreprezentált nők számára. “A férfi munkavállaló csak akkor pályázhatott bölcsődei helyre, ha egyedül nevelte gyermekét. Jó volt a szándék? Persze. Csakhogy ezzel azt az üzenetet küldte az állam, hogy a házasságban vagy élettársi közösségben élő férfiaknak soha nem is lehet szükségük ilyen szolgáltatásra, hiszen ott van az asszony, aki úgyis elvégzi a család körüli feladatokat, így a gyerekek hazaszállítását is. Az ilyen rendszer újratermeli a társadalmi egyenlőtlenségeket, hiszen ismét csak a nőknek kell percre pontosan felállniuk az asztal mellől, és hazavinni a gyermekeket, hogy az apák közben hatékonyan építhessék karrierjüket.”
Egyenlő munkamegosztás otthon
Ideális megoldás lenne, ha szakítanánk a nemi sztereotípiákkal, és a nőknek lehetőségük lenne arra, hogy azonos időt töltsenek munkával, és a gyerekek körüli teendőkkel, mint férjeik? Bizonyosan. Azzal kapcsolatban, hogy az állam mit tehet ehhez hozzá, Bárd Petra figyelmünkbe ajánlja az osztrák mintát. “Ausztriában az első hónapokban mindenképpen az anya marad otthon, teljes foglalkoztatási tilalom alatt áll. Sérülékeny helyzetét a jog azzal kompenzálja, hogy beleegyezése esetén sem foglalkoztatható. Majd az anya és az apa megoszthatják a gyes és a gyed idejét azzal, hogy ebben az esetben az apának minimum három hónapot otthon kell töltenie a babával. Ausztria a közszférában »Az igazi férfi gyesre megy« kampánnyal buzdítja a férfiakat az otthon maradásra, és a politikusok abban reménykednek, hogy a közfoglalkoztatás modelljében elterjedő, apák által igénybe vett gyes a magánszférába is begyűrűzik majd. Az ismeretségi körömben az osztrák férfiak jellemzően kilenc hónapig maradtak otthon, és a gyermekekkel otthon töltött idő hosszú távú felfogásbeli változást eredményezett. Rendszeresen hallok tőlük olyanokat, hogy »XY férje egy szégyen, egyáltalán nem segít a gyereknevelésben.« vagy hogy »Büszke vagyok a feleségemre, aki magas beosztást tölt be a cégnél. Ehhez egy kicsit én is hozzájárultam.«” Hogy mi köze ennek a bérek körüli egyenlőtlenségekhez? Az, hogy így egy férfi munkavállaló nem lesz vonzóbb a munkáltató számára, és nem lesz így a nőkhöz képest túlfizetett sem, hiszen ő is bármikor elmehet gyesre, és bizonyos napokon bizony neki kell pontban négykor felállnia az íróasztal mellől.”
