nlc.hu
Aktuális
Elvárás van, ruhapénz nincs

Elvárás van, ruhapénz nincs

Bár a munkáltatók jelentős része elvárja az alkalmazottaktól, hogy az előírásoknak megfelelően öltözködjenek, ennek ellenére kevesen gondoljuk úgy, hogy ruhánk befolyással lenne a munkavégzésünkre – derül ki a Profession.hu felméréséből.

A piacvezető portál több mint kétezer-négyszáz internetező bevonásával készült kutatásából kiderül, hogy a munkavállalók 51 százalékánál vannak kötelezően betartandó munkahelyi öltözködési szabályok, ennek ellenére csak 9 százalékuk kap ruhapénzt munkáltatójától. A ruházati előírások betartása kifejezetten előnyösen hat a csapatszellemre, a produktivitásra és kellemesebb légkört is teremt.

Nemzetközi helyezésünk

A Reuters egy korábbi, 24 országot felölelő kutatása 2010-ben Európa legslamposabb nemzetei közé sorolt minket. A Profession.hu kérdéseire kapott válaszok alapján elmondható: azóta is inkább a kényelem áll a középpontban, mint az elegancia: a magyar munkavállalók 56 százaléka a hétköznapi viseletet részesíti előnyben, ha dolgozni megy, és háromnegyedük szerint a ruhájuk semmilyen hatással nincs a munkavégzésükre, így nem is fordítanak rá különösebb figyelmet. A közép- és felsővezetők között csupán minden negyedik tartja magát elegánsnak.

Sportos vagy elegáns?

A magas pozíciót betöltő vezetők csupán egyharmada állítja: odafigyel arra, hogy elegánsan járjon dolgozni; közel felük egyszerűbb ruhákat, 22 százalékuk pedig kifejezetten a kényelmes viseletet választja a hétköznapokban. A fizikai tevékenységet végzők szeretnek egyszerű ruhában munkába menni (65%), a leginkább sportosan pedig a részmunkaidős dolgozók öltözködnek (38%).

Elvárás van, ruhapénz nincs

Milyen gyakran veszünk új ruhát?

A felmérés szerint az elegánsan öltözködők cserélik leggyakrabban a ruháikat, nekik több mint felük vásárolt új darabot az elmúlt fél évben, míg a válaszadók körében ez az arány 32 százalék. A dolgozók 39 százaléka csak alkalmanként, 14 százalékuk pedig szinte sosem vesz új munkaruhát.

Ami a cipőt illeti

Kiderült, inkább a nők hajlamosak váltócipőt hordani, de az eltérés a nemek között nem jelentős, körülbelül minden második esetben fordul elő. Kivételt képeznek ez alól az egészségügyi dolgozók 75 százalékkal, akikre a leginkább jellemző, hogy munkaidőben cipőt cserélnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top