Ági szülei ideges, elfoglalt emberek. Nemrég szidták le a kislányt, aki szomorúan kóborol az utcán. Elhatározza, hogy soha többé nem megy haza, amikor ott terem egy bácsi, megsimogatja, megkérdezi, mi a baja, cukorkát ad neki, megigazgatja a ruháját, s közben elkezdi a simogatni a nemi szervét, majd megkéri a kislányt, hogy ő is simogassa meg ott lent.
Gábor focizik. Ügyes, tehetséges fiú, rögtön akadt egy nézője is, aki megvárja a meccs végén, gratulál neki, és úgy beszél vele, mint férfi a férfival, nem úgy, ahogy szülei szoktak. Egyenrangú felekként beszélgetnek a sportról, és ez legyezgeti a kisfiú hiúságát. Miért árulná el közös “élményeiket”, hiszen úgy érzi, igazi, komoly barátra tett szert.
Vitathatatlan, hogy az az ideális, ha sikerül megtanítani a gyerekeket arra, hogyan ismerjék fel a veszélyt, kihez forduljanak ilyen esetben, illetve, hogyan hárítsák el egy rossz szándékú ember közeledését. Joggal tesszük fel azt a kérdést is, hogy milyen gyerekek a legveszélyeztetettebbek. Vannak-e olyan jegyek, viselkedésformák, amelyek cselekvésre késztetnek egy irántuk betegesen vonzódót? Kőpataki Katalin szexuálpszichológus (aki a fenti eseteket felidézte) szerint a legveszélyeztetettebbek az érzelmileg elhanyagolt gyerekek vagy a nagyon kicsi korosztály tagjai, akik nem sejtenek semmit, nem értik meg, hogy mi történik velük. A szakember szerint a pedofilok ritkán akarnak szexuális aktust létesíteni, a legtöbb esetben a cél az érintkezés, a simogatás vagy a közös maszturbálás. Emiatt hosszabb ideig tarthat, mire a gyerekek megértik, hogy bűncselekmény történik. Ám van, amikor a támadásnak nincs bevezetése, és ezért kellőképpen ijesztő.
Rossz jelenet a Normafánál
Néhány hónappal ezelőtt a tizenhárom éves Kata egy barátnőjével sétált a Normafánál. Egy szűk ösvényen jártak, amikor utolérte őket egy férfi, mit sem sejtve félreálltak, hogy elengedjék, mert annyira szűk volt a hely, hogy enélkül nem tudta volna megelőzni őket. Az ismeretlen ahelyett, hogy elhaladt volna mellettük, megragadta Kata karját, és belenyúlt a pólójába. A lány sikoltozni kezdett, ekkor gyengült a támadó szorítása, így a lány ki tudta tépni a karját a férfi kezei közül, és el tudott menekülni. Kata iskolája a közelben volt, oda szaladt, hogy segítséget kérjen. Az iskolai edzőjével visszamentek a helyszínre, megkeresték a másik kislányt, aki elbújt, és így nem esett bántósása. A támadó addigra eltűnt.
Kata hazaérve beszámolt a történtekről, az édesanyja pedig azonnal értesítette a rendőrséget. Gyorsan reagáltak, még aznap este be kellett menniük, hogy meghallgathassák Katát. 2011 óta, bizonyos esetekben a fiatalkorúakat egy speciális, “gyermekbarát” meghallgatószobában kell kérdezni. Ettől abban az esetben tekintenek el, ha a szülő ezt külön kéri, illetve ha úgy gondolja, hogy a gyerekének erre nincs szüksége. Így tett Anna is, Kata édesanyja, mivel egészen a rendőrségre való megérkezésig Kata nyugodt volt, úgy tűnt, hogy az események nem rázták meg, inkább büszke volt, hogy sikerült megvédenie magát.
(Képünk illusztráció)
A háromórás kérdezgetés azonban megviselte. Anna végig jelen volt, és úgy érezte, azzal segít a legtöbbet, ha nem szól bele az események folyásába, remélte, hogy minél hamarabb végeznek. “A meghallgatást vezető rendőrtiszt többször megszakította a procedúrát, csípős megjegyzéseket tett az elkövetőre – meséli –, például hogy az majd választhat magának női nevet a börtönben, ezzel eléggé megijesztette Katát. A kihallgatást a jegyzőkönyv felolvasása zárta, amit egy utcáról behívott civilnek kell megtennie. Erre a célra egy olyan lányt sikerült kiválasztaniuk, akinek a nyolc-tíz oldalnyi jegyzőkönyv felolvasása több mint egy órába telt…”
Újabb megpróbáltatások
Két héttel később Katának újra meg kellett jelennie a rendőrségen, mert elfogtak egy gyanúsítottat, aki megfelelt a korábban adott személyleírásnak. Mikor megérkeztek, Annának egy újabb, számára addig ismeretlen rendőrségi eljárással kellett szembesülnie. Az érkezésüket követő egy órában az arra kijelölt járőr járókelőket hívott be a rendőrség épületébe, akiknek szintúgy részt kellett venniük a szembesítésen, mivel Katának több ember közül kellett kiválasztani a gyanúsítottat. “Tudtam, hogy a lányom fél – mondja Anna. – Elsősorban nem az elkövetőtől, aki a detektívüveg miatt nem láthatta őt, hanem attól, hogy rosszul dönt, és olyasvalakit gyanúsít meg, aki ártatlan.” Kata végül felismerte a támadóját, de ismét több órába tellett, mire elhagyhatták a rendőrség épületét, azóta pedig várnak a bírósági tárgyalásra.
Kőpataki Katalin kiemeli, hogy gyakran a szülők ijedtsége okozza a legnagyobb kárt. “A szülőknek hagyniuk kell, hogy a gyerek először magától mesélje el a történteket, óvatos kérdésekkel kell kideríteniük, hogy mi történt pontosan. Fontos, hogy ne befolyásolják a gyereket direkt, célzó kérdésekkel. Ez különösen a kisebbek esetében lényeges, akiknél az élénk fantázia, egy-egy filmrészlet is befolyásolhatja az elmondottakat.”
Nem óvhatjuk meg mindentől a gyerekeinket. Nem előzhetünk meg minden balesetet, nem ellenőrizhetünk mindenkit, aki kapcsolatba kerül velük. Ez alól egy esetleges szexuális zaklatás sem jelent kivételt. Tehetünk a megelőzés érdekében, és tennünk is kell, de az is fontos, hogy megőrizzük a hidegvérünket, ha már megtörtént a baj.
Felkészítés, levezetés
Szabó Mónika pszichopedagógus, a Szamóca Diagnosztika vezetője azt javasolja a szülőknek, hogy amennyiben van rá mód, még a rendőrségi kihallgatás előtt vegyék fel a kapcsolatot egy szakemberrel, aki fel tudja készíteni a gyereket arra, mi vár rá a rendőrségen. Minél kisebb a gyerek, annál fontosabb, hogy megértse, a lehető legpontosabban kell válaszolnia a kérdésekre. Ideális esetben ezt a beszélgetést minden egyes rendőrségi látogatás előtt meg kellene ismételni, mert a kihallgatások újra feltépik a sebeket, és hosszú távon elmélyíthetik a traumát.
Továbbá fontos az esetet követő napokban figyelni, hogy megváltozik-e valamilyen módon a gyerek magatartása. Fél-e idegenektől, rosszul alszik-e, az ágyba vizel-e, csendesebbé, befelé fordulóbbá válik-e. Ha ezeket tapasztaljuk, feltétlenül forduljunk pszichológushoz! Ha nem látunk a normálistól eltérő viselkedést, akkor pedig keressünk fel egy pszichopedagógust, egy tanácsadó beszélgetés erejéig.
Egy ilyen szakember meglátogatása nem nyomatékosítja a gyerekben, hogy baj történt, mivel nem kell terápián részt vennie. A szakember feladata inkább csak annyi, hogy tudatosítsa a gyerekben, hogy a jövőben hogyan ismerheti fel a veszélyt anélkül, hogy kialakulna benne az általános félelemérzet. És nem utolsósorban segíthet a szülőknek, hogy feldolgozzák a történteket, megszabaduljanak az önvádtól, túljussanak a nehéz időszakon.