A mi utcánk 8 óra 10 perckor már riadókészültségben volt (nyilván hamarabb is, csak én ekkor értem haza a bölcsiből). Akinek egészségi állapota engedte, a kertkapuja előtt álldogált, és húsz másodpercenként belehajolt a közúti űrszelvénybe, nyakát nyújtogatta mindkét irányba: vajon merről jön majd a kukásautó? Egy szűk negyedóra alatt egész kis csoport verődött össze a házunkkal szemközti oldalon, gondolom, ott lakik a fő-fő pletykaelosztó. Engem nem tartott lázban a dolog, csak elromlott a csengőnk, így kénytelen voltam fülelni és időnként kinézni a résnyire nyitott ablakon. Újabb és újabb emberek érkeztek. Volt, aki látni vélte a kukásautót a szomszédos utcában, mások pedig úgy tudták, hogy hozzánk csak ebéd után jönnek majd.
10 óra magasságában előkerült az első kisszék is (ilyet én még csak a Virágkarneválon láttam Debrecenben, ahol aztán tényleg érdemes ülőhelyet foglalni a főutcán már hajnalok hajnalán). Várakozás közben csak úgy röpködtek a találgatások: vajon tényleg mindenki kettőt kap? Kéket is meg sárgát is? Jolika néni kicsit bele is borzongott amikor elképzelte, hogyan fog majd festeni a két színes tartály a rózsalugas mellett, de hát nem tudja máshová tenni őket.
Hány órakor érkeztek meg végül a kukák és hogyan folytatódtak az izgalmak? A teljes cikket a Rejtelmek blogon találod.
