Aktuális

Jónás Tamás költő, író: Engem elfogadnak, de a cigányokat nem

Jónás Tamás Ózdon született, roma családban. Négy évig egy kis faluban, Csernelyben nevelkedett, majd két évet töltött testvéreivel együtt nevelőintézetben, míg újra visszakerülhettek a szüleikhez. Kemény gyerekkora volt, innen indulva sikerült minden irodalmi csúcsot elérnie. Esterházy Péter ajánlására kapta meg nem sokkal első két kötete megjelenése után a rangos Herder-ösztöndíjat, 2009-ben pedig az egyik legnagyobb elismerés, az Aegon-díj kitüntetettje volt. Többen József Attila örököseként emlegetik. Vendégszerkesztőnk, Karafiáth Orsolya a költészet hete és az április 8-án ünnepelt roma világnap alkalmából beszélgetett vele.

– Téged olyan íróként ismerünk, aki megírja azt is, amiről a legtöbben inkább hallgatunk. A gyerekkori éhezésekről, arról, hogy szüleidet csalás miatt börtönbe zárták, vagy amikor apád – nem készakarva – megütött úgy, hogy felhasadt a fejed. Az apai pofonokról. A szegénység szégyenéről. A nevelőszülők brutalitásáról. Közben a saját érzelmeidet sem kíméled.

Fotó: Hegedűs János
Fotó: Hegedűs János

– Apai örökségem az őszinteség is. Még ha kudarcba is fullad a kísérlet. Sebaj, a kudarc lehetőség a megtisztulásra, megigazulásra. Persze ha őszinte vagy, még nem feltétlenül közelíted meg az igazságot, de úgyis a “hogyan”, és nem a “mi” dönt ebben a kérdésben. Bármi lehet szép, ha úgy írod meg. De vajon izgalmas-e, ami csupán szép? Írás közben szerencsére kiszolgáltatott az ember, nincs ideje ilyesmiken gondolkodni.

– A szüleidről sokat és megrázóan írsz. Már mindkettőjüket elveszítetted. Az Apuapuapu című személyes, intim, lírai prózádban szinte nem létező nyelven beszélsz a fájdalomról. Gyerekként inkább a könyvtárba mentél, hogy ne kelljen otthon fagyoskodnod. A szövegek segítenek elviselni a traumákat?

– Nem lehet a szüleimmel való viszonyomról beszélni. Éppen ez a lehetetlenség kényszerít rá, hogy folyamatosan megpróbáljam. Csupán az egyre változó emlékeimre támaszkodva tudok múltat, családot teremteni. Rosszá vagy széppé kell hazudnom azt, ami már nem létezik, csupán a következményeit nyögöm. Talán ez gyászmunka, nem tudom. Dzsungelharcnak érzem inkább. Ma már csak az a nyers tudás van bennem, hogy a nem tipikus családom nem tipikus története tipikus szeretettörténet. Amolyan nem igazán különös tragédia. A szereplők sorra elpusztulnak, ám a történetünk menthetetlenül megmarad.

– József Attila költészete és személye nagyon fontos számodra. Mit jelent neked ő?

Részlet az Ásta más című versből:
Bordáimat széttöröm, arcom vájja tíz köröm!
Engedjetek közelebb, mindegyiktek tönkre megy!
Hadd kiáltsak szájba csendet! Engem is egy ördög renget!
Rengeteget rettegek! Elme, elme, elmegyek.
Addig forrong vérem, üstben. Talpig vérben, nyakig üstben.
Szelíd vagyok, mint a vas. Ne olvass, csak simogass!
Forrás: Bárka

– A sorsközösség tagadhatatlan. Lehetne tagadni, takargatni – de minek? Én inkább azt vállaltam, hogy folytatom, felülírom, kihasználom, amit ő már elért. Mindannyian, akik írásra adtuk a fejünket, ugyanazokkal a témákkal küzdünk: szerelem, halál, boldogság, gyerekkor, család. Megszámlálhatóan végesek a témák. József Attilától sokat tanultam, olyasmiket egyébként, amiket Buddhától, tanáraimtól, magamtól is. De József Attila megmutatta nekem, hogyan lehet vagy kell egy olyan közösséghez szólni, amelyik érzékeny a nyelvre, a finomságokra. És kissé felszínes, ez is igaz. Cirkusz ez, nemes cirkusz. Olyan, mintha magadról beszélnél, miközben róluk beszélsz – nekik, noha az olvasó tulajdonképpen hálátlan: csak a saját ügyei érdeklik, új események, hangok, élmények csak nagyon ritkán. Kevés a jó író, de még kevesebb a jó olvasó.

– Egy szívszorító leveled megtaláltam a Holmiban, még a kilencvenes évek elejéről. “Tisztelt Szerkesztőség! – írod. – Kissé bátortalanul írok már. Több alkalommal küldtem verseket más lapokhoz. Eddig senki válaszra sem méltatott. (19 éves múltam, talán ez épp elég, hogy figyelmen kívül hagyjanak?) Mivel – természetesen (?) – melankolikus alkat vagyok, igen kellene, hogy valahonnan többé-kevésbé rendszeres visszajelzést kapjak arról, amit írogatok.” Aztán egyszer csak közölni kezdtek a lapok, és első két köteteddel berobbantál. Mit jelent ma neked a siker?

– Fogalmam sincs, mit jelent sikeresnek lenni. Ráadásul az annyit dicsért őszinteségre valójában senkinek sincs szüksége. Általában elvarázsolódni, szórakozni, hatás alá kerülni szeretünk. Az igazságok, őszinteségek kijózanítóak. Egészen biztos vagyok benne, hogy az olvasók is sokkal inkább szeretnék azt hinni, hogy egy nehéz gyerekkorral megvert, tehetséges, ne adja Isten, zsenigyanús író, költő vagyok, mint azt, hogy egy okos, az érvényesüléshez szükséges lehetőségeket matematikai algoritmusokkal alkalmazó cigány férfi. Pedig az utóbbi az igazabb. Társas lényként nincs más lehetőségem a vágyott béke elérésére.

Jónás Tamás költő, író: Engem elfogadnak, de a cigányokat nem

– A feleségedtől elváltál, de van két fiad. Milyen a viszonyod velük? Mit látnak abból a szenvedésből, amivel te nap mint nap küzdesz?

– Nem takargatom magam, a küzdelmeim se, de igyekszem adagolni azokat. Nem lehet egy gyermeket az élet minden távlatával és részletével megterhelni. Megkértem a fiaim, hogy egyes írásaimat egyelőre ne olvassanak el, és hogy ne figyeljék a facebookos aktivitásomat: jól ismerem őket, tudom, most még megzavarná őket.

– “Nem szeretek cigány lenni, mert olyan, mint egy gyógyíthatatlan betegség. Amikor verset írok vagy költészetet csinálok, ideg-óráig sikerül erről a géntényről megfeledkeznem” – mondtad egyszer. Mit jelent neked most a cigányságod?

– Fenntartandó zűrzavar. Csak azért fontos számomra, mert érdekes azoknak, akik olvassák az írásaimat. Keresem, kutatom én is, mi cigány bennem, mi nem. A tendencia az, hogy egyre kevésbé tudom. Kulturális kérdés lenne? De hát annyira nem különösen más a két kultúra, hiszen magyarul beszélek, magyar iskolákba jártam, az értékrendem európai. Valami mégis van, én is érzem, megkockáztatom, hogy biológiai különbségeken alapuló létélmény. De erről lehetetlen beszélni, megérezni, ráérezni talán lehet, ha hosszasan, jól, érdek nélkül  – előítéletek nélkül –, de érdeklődéssel figyel az ember. A kitöréshez tanulni kell, persze, ám ez sem a cigányoknak szóló üzenet. Látod, ez a cigányügy is csak felfújt, üres lufi. Emberek vannak és szeretetek, semmi más. Ami pedig az elfogadást illeti: engem elfogadnak, de a cigányokat, a kultúrát, vagy amit mindez jelent, összességében ma sem, és úgy érzem, sosem fogják. Ez a legnehezebb, ezt így tudni.

Részlet az Apuapuapu című regényből:
Anyu zsarolta aput, mióta én emlékszem. A szexszel. Szép, sovány asszony volt, valószínűtlenül fehér volt a bőre, pedig az arca szokványosan kreol. Soha nem betegedett meg. Egyszer. Egyszer igen.
Amibe belehalt. Nem is a betegségbe talán, hanem az elhúzódó szégyenbe, hogy elesett, aki nem képes koldulni a gyerekeinek. Pénzünk soha nem volt, nem is becsültük semmire.
– Matekversenyeket nyer, olyan képességei vannak, hogy még nem találkoztam ilyennel. Elvitetem a gyámhatósággal, kötelességem, ha nem figyelnek oda rá rendesen. És nem azért, mert cigányok! Ez hanyagság.
Dehogy volt hanyagság. Hiszen nem ettünk, nem volt vécénk, nem volt fürdőszobánk. Mit tudta ez a kényes, rikácsoló igazgatónő, mit jelent nélkülözni. Apám hétfőtől vasárnapig dolgozott. Alig ivott, pedig alkoholista volt. Anyu járta az ismerősöket, hogy kenyeret, kávét, cigit, zöldségeket, húst kérjen. Még Árpi szerelmeit is felkereste, hogy a szüleiknek panaszolja el szegénységünket.
Gyűlöltem az igazgatónőt! Ha anyut bántja, engem bánt. És itt ültet, hogy halljam ezt az egész igazságtalanságot. Piros nyakkendő! Reszkettem a haragtól, úgy gyűrögettem a kezemben az undorító szövetet.
Öntudatosan, lázadva kötöztem ki a csomót, hadd lássa a titkárnő, hogy engedetlen vagyok, cigány vagyok, okosabb vagyok, mint ő, elhízott paraszt.
Anyu falfehér arccal jött ki az igazgatói szobából, szó nélkül megfogta a kezem, s némán mentünk egész hazáig. Kétszer-háromszor néztem fel az arcára, kifejezéstelen volt.
(Forrás: Irodalmijelen.hu)
Április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját, ezért erre a hétre meghívtuk vendégszerkesztőnek Karafiáth Orsolya költőt, hogy közelebb hozza hozzánk az irodalom világát, hiszen ha nem is mindig vagyunk tudatában, valóságos kincsesládán ülünk. Minden nap új cikkel jelentkezünk, és miután nagyon szerettétek a kultúra napjának hetén bevezetett Napi novella-sorozatunkat, most minden délután egy-egy verssel jelentkezünk. Ha lemaradtál a tegnapi cikkünkről, nézd meg, milyen gyönyörű és lehengerlő megzenésített verseket gyűjtött össze nekünk Karafiáth Orsolya!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése