nlc.hu
Aktuális
Legalább 10 fokot zuhan a hőmérséklet

Legalább 10 fokot zuhan a hőmérséklet

Miközben kedden délután 24-25 fokot is mértek, addig szerdán már csak 15 fok körül alakul a csúcshőmérséklet.

Szerdán napközben egyre inkább a Tiszántúlon és északkeleten alakulhat ki eső, zápor, máshol északnyugat felől felszakadozik a felhőzet. Erős, főként a középső tájakon és a Dunántúlon gyakran viharos lesz az északnyugati szél, délután mindössze 10-15 fok várható.

Csütörtökön gyakran lesz erősen felhős az ég, és többfelé előfordulhat eső, zápor, északkeleten akár egy-egy zivatar. Gyakran lesz még erős a szél, a hűvös hajnalt követően 12 és 17 fok közötti csúcshőmérsékletekre van kilátás.

Pénteken több lesz a napsütés, egy-egy futó zápor már csak keleten alakulhat ki. Mérséklődik a szél, egy-két fokkal erősödik a nappali felmelegedés (15-16 fokot mérhetünk), hajnalban viszont hűvös lesz.

Szombatra egy újabb gyenge hidegfront hozhat erős felhősödést és esőt, záporokat, majd vasárnap már több lehet a napsütés, 16-17 fok körül lesz a hőmérséklet; ekkor már csak helyenként alakulhat ki egy-egy zápor. 

Forrás: Időkép

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top