Aktuális

Hétfőn vége a napos, tavaszi időnek

A következő hét időjárása nem a kellemes, tavaszi hétvégét fogja folytatni, úgyhogy még érdemes a mai napot alaposan kihasználni. Hétfőn ugyanis északnyugat felől erős hidegfront éri el az országot, amely mögött több hullámban is meglehetősen hűvös levegő árasztja el térségünket.

A hidegfront a hétfő délutáni órákban érkezik, így a kezdeti napos időszakot követően egyre több felhő érkezik fölénk, és a déli, kora délutáni óráktól kezdve nyugat, északnyugat felől egyre többfelé kell számolni záporok, főként az ország délnyugati megyéiben zivatarok kialakulásával, melyeket több helyen is intenzív csapadék, délnyugaton akár jégeső is kísérhet, áll az Időkép előrejelzésében.

A front vonalában a szél északnyugatira fordul, sokfelé viharossá fokozódik, a legerősebb lökésekre várhatóan a Dunántúl északi felén és a Balaton térségében élők készülhetnek, ezeken a tájakon akár 90 km/órát meghaladó sebességű szélrohamok is előfordulhatnak. A front érkezése előtt a kora délutáni órákra a legtöbb helyen még 20 fok köré melegedhet a levegő.

Hétfőn vége a napos, tavaszi időnek

Keddre a hidegfront átvonul térségünk fölött, az erős, viharos északnyugati széllel jó 7-8 fokkal hidegebb levegő árasztja el térségünket, így délutánra is mindössze 9 és 14 fok közé melegszik majd a levegő. A felhőátvonulásokból szórványosan – nagyobb eséllyel keleten, északkeleten – alakulhatnak ki záporok, akár jégdarával, kisebb méretű jéggel kísért zivatarok is, sőt az Északi-középhegység legmagasabban fekvő csúcsain akár hópelyhek is keveredhetnek a záporos csapadékba.

Szerdán is folytatódik a barátságtalan, kellemetlenül szeles, hűvös idő, hajnalra pedig alaposan lehűl a levegő, de a várható szeles időjárás miatt fagyoktól szerencsére az ország nagy részén nem kell tartanunk, inkább csak a derültebb, szélcsendesebb völgyekben csökkenhet kevéssel fagypont alá a hőmérséklet. Délután mindössze 10-15 fok várható, a változóan felhős–napos időben pedig helyenként továbbra is kialakulhatnak záporok.

Csütörtöktől lassú melegedés indulhat meg, ám a jelenlegi számítások szerint ezzel együtt csapadékosabbra is fordulhat időjárásunk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése