Önfeledten forgatja a családi fényképalbumot a két miskolci kamasz, némely fotó láttán suttogva idéznek fel egy-egy régi emléket. Aztán a lány arca hirtelen felragyog, mosolyogva mutat valamit a képen, öccse pedig bólogatva nevet. Hogy min, az örökre az ő titkuk marad. Aztán, mint akinek valamiért bűntudata támad, mindkét fiatal hirtelen elnémul. Hosszan hallgatnak. Szemükből szinte egyszerre buggyannak ki a könnyek.
Véget ért a gyerekkor
Fazekas Noémi és öccse, Arnold egy miskolci szalagház másfél szobás lakásában él, amit szüleik hitelből vettek. Ápolónő édesanyjuk nemrég gyomorrákban meghalt. Bár az asszony nyolc éve fájlalta a gyomrát, hiába kért kórházi beutalót a háziorvostól. A doktor azt javasolta, egyen inkább szilvalekvárt, az majd segít. Hát nem segített. Az ápolónőt három hónappal később a szülőfalujában, Zemplénagárdon görög katolikus szertartás szerint temették el. Aki a környéken élt és mozgott, ott volt a búcsúztatásán.
“Minden nap suli után az öcsémmel megvártuk egymást, és bementünk anyuhoz a kórházba – sóhajtja Noémi. – Az utolsó este azt mondta: vigyázzatok magatokra, nagyon szeretlek benneteket. Nem is sejtettük, hogy akkor búcsúzott el tőlünk. Másnap reggel lyukasóránk volt. Meglátogattuk újra, de már nem volt magánál. Haldoklott. Apu viselte a legnehezebben, minden nap sírva gyászolt. Mi pedig, ha épp nem egymásba kapaszkodva zokogtunk, próbáltuk vigasztalni őt is. Aztán egy év múlva apu autóbalesetet szenvedett, rögtön meghalt. Még elköszönni sem tudtam tőle. Ugyanabban a kocsiban ült az öcsém is. Emlékszem, telefonon riasztottak, rohantam Arnoldhoz a kórházba. Rá sem ismertem, szinte minden porcikája összetört. Az ágya mellett döbbentem rá: most ért véget a gondtalan gyerekkorunk. Csak ketten maradtunk egymásnak: az öcsém és én. Aput Zemplénagárdon temettük el, anyu mellé.”
Esélyük sem volt fizetni
Bár Arnold életét ötórás műtéttel megmentették az orvosok, két hétig válságos volt az állapota. Szerencsére a fiú erős szervezete felülkerekedett, mára teljesen felépült. Az elárvult testvérek vesszőfutása csak most következett.
“Kiderült, a szüleinktől több mint 6 milliós forintos hiteltartozást örököltünk. Amíg éltek, pontosan törlesztették a hitelt. Miután aput is elveszítettük, a bank egy összegben követelte a tartozást. Levelet írtak, ha nem fizetünk, végrehajtót küldenek. Árvaellátást kapunk, abból fizetjük a rezsit, de csak 20 000 forint marad egész hónapra. A Révleányváron élő nagymama havonta három feldarabolt csirkét és félévente egy zsák krumplit küld nekünk, ebből tudok meleg ételt főzni.”
Kriza Ákos miskolci polgármester karácsony előtt a munkatársaitól értesült a két fiatal tragédiájáról. Rögtön bekopogott az elárvult testvérpárhoz, ahol akkor olyan hideg volt, hogy az öt napja kiteregetett ruha még mindig vizes volt. Kiderült: mióta édesapjuk is elment, elzárták a fűtést, mert nincs rá pénzük. Így gyakran a szobában is nagykabátban dideregnek.
Álmában teljes a család
A város vezetője nem érkezett üres kézzel: karácsonyfát, díszeket, szaloncukrot vitt, és több láda élelmiszerrel, zöldséggel, gyümölccsel, tésztával töltötte fel az üres éléskamrát. Együtt díszítették fel a fát, és beszélgették át a karácsonyestét. Ezzel kezdődött minden. Egyre több ember akart segíteni, végül összefogott a város: a múlt hétvégén a helyiek által összegyűlt annyi pénz, hogy a testvérpár kifizethette az adósságának egyik felét, a másik részét pedig elengedte a bank.
 Tervezik a jövőtNoémi fotóssuliba jár, de nincs fényképezőgépe, nem tud gyakorolni, ezért az iskolában sajnos lemaradt a társaitól, de így sem adja fel a tanulást. Arnold autószerelőnek tanul, két év múlva lesz a kezében a bizonyítvány. |
“Jó emberek élnek Miskolcon: az összefogásuk nemcsak az otthonunkat adta vissza, hanem a hitünket is. Hogy jöhet bármekkora baj, mi már nem maradunk magunkra.”
Noémi vezeti a háztartást, ő mossa, vasalja az öccse holmiját is. A lány ruhái a szárítón lógnak. Megszámoljuk, csupán öt felsője van, mégsem panaszkodik. Pedig néha meggyötörik az emlékek. Gyakran kérdezi magától, miért épp velük történt ennyi szomorúság? Álmában újra együtt van a szüleivel, látja a mosolyukat, hallja a hangjukat. Aztán felriad, de már nem sír a veszteség miatt. Az ad erőt, hogy legalább ilyenkor teljes a család. Azt mondja, olyan ez, mint a sorstól kapott váratlan ajándék, meglepetés, hogy lám, mégis egyensúlyban van a világ.
További érdekes cikkek az aktuális Meglepetés magazinban! Keresd az újságosoknál!
