Aktuális

Folytatódik az átlagosnál melegebb idő

A hét második felében is többfelé kell számítani záporokra, ennek ellenére délutánonként 20 fok körüli csúcshőmérséklet várható.

Csütörtökön Dél felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, inkább csak az északi területeken lehet kevés napsütés. Több helyen valószínű eső, zápor, néhol – az ország déli felén – zivatar. Az északi, északkeleti szél néhol megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között valószínű.

Pénteken eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd napközben az Alföldön szakadozik fel nagyobb területen a felhőzet. Többfelé várható eső, záporeső, főként délnyugaton zivatarok is előfordulnak. Nagyobb mennyiségű csapadék a Nyugat-Dunántúlon valószínű. A keleti, délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 9 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 23 fok között alakul, északkeleten lesz a melegebb.

Szombaton Északon és nyugaton is szakadozik, csökken a felhőzet, főként ott fordul még elő több helyen kisebb eső, záporeső. A délkeleti, keleti szél napközben hozzávetőleg a Tata-Szeged vonalban időnként megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között alakul.

Vasárnap a napsütés mellett nyugaton lesz erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és főként ott fordul elő elszórtan zápor, zivatar. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul.

Forrás: met.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top