Utánad füttyögnek az utcán, beszólnak az építőmunkások? Netán a buszon, metrón dörgölőztek hozzád? Követtek, fenyegettek, zaklattak, megtámadtak?
Sajnos a legtöbb hasonló esetről soha nem esik szó nyilvánosan. Nem volt kinek elmondani, hol elmondani. Az áldozatok megalázottnak és kiszolgáltatottnak érzik magukat, sokuk attól tart, hogy kigúnyolnák, hibáztatnák, ha a vele történtekről beszélne.
Mostantól azonban nem kell, hogy némák maradjunk. Elindult a mindennapiszexizmus.hu.
A “mindennapi szexizmus” projekt azért jött létre, hogy az eredeti brit oldalhoz hasonlóan a nők által nap mint nap tapasztalt szexizmusról gyűjtsön példákat. “Az oldalra írhat bárki bármilyen vele történt dolgokról valódi vagy álnéven, ahogy csak szeretné – magyarázzák a Feminfo bloggerei, az oldal ötletgazdái. – Mivel a hozzászólásokat előmoderáljuk, így senkinek nem kell attól tartania, hogy a felületen inzultus éri, vagy kiforgatják a történetét. A rasszista, gyűlölködő, gyűlöletkeltő, agresszív, áldozathibáztató vagy zaklató megjegyzéseket egyszerűen nem engedjük ki.” (Sajnos ilyenekből is jó néhány akad.)
A történetek megosztásával megmutatható, hogy a szexizmus – bár nemigen beszélünk róla – mindennapos esemény a nők életében. A kezdeményezők szerint láthatóvá, kutathatóvá kell tenni, hiszen “egy valós és megvitatásra érdemes probléma”.
Már a projekt elindulásának napján több mint tizenötezren nézték meg a felületet, és sokan már első nap megírták a velük történteket. Az oldalra zavarba ejtő bőséggel érkeztek vallomások bűncselekménynek minősülő esetekről, gyerekkori zaklatásokról, komoly utcai támadásokról és hétköznapi, utcán, munkahelyen, utazás közben tapasztalt sérelmekről.
“Döbbenetes kórkép, egy elborzasztó körkép rajzolódik ki az esetekből” – mondják az oldalgazdák. Mivel a projekt apropóját a tömegközlekedési eszközökön történt zaklatások feltáratlansága és elburjánzása adta, nem meglepő módon a legtöbben az ezzel kapcsolatos megrázkódtatásaikat öntötték szavakba:
“…rémülten érezem a nedves nyúlós nyálkás vmit (…) még mindig hányinger kerülget, ha eszembe jut”
“egy férfi közeledett a járdán, ráérősen. Ahogy elment mellettem, alám nyúlt és jól megfogdosott…”
“arra lettem figyelmes, hogy a mellettem álló férfi éppen kielégíti magát és közben engem néz (…) Hiába volt tele a villamos, az esetet mindenki igyekezett figyelmen kívül hagyni.”
Soha el nem mondott történetek érkeztek a járműveken büntetlenül dörgölőző, mutogató vagy épp önkielégítést végző (férfi)utasokról, ledermedt, undorodó, menekülni próbáló nőkről, akik hetekig, hónapokig nem mertek a környékre sem menni, vagy buszra szállni. Az utastársak az elmondások szerint sajnos ma még akkor is félrenéznek, és magukra hagyják az áldozatokat, ha egyértelmű a helyzet:
“A metrón hétköznap délelőtt lévén elég sokan voltak (…) mégis SENKI nem szólt egy szót sem, úgy tett (?) mindenki, mintha nem vette volna észre (pedig az kizárt, mert a pasas nem is rejtegette a dolgot). Én a döbbenettől fagytam le igazán, azaz attól, hogy az emberek ennyire vakok?? Forgattam a fejem, hogy hátha van itt vmi határozott úriember, aki elküldi a fenébe ezt a perverzet, de mindenki csak mereven bámult maga elé…”
Volt, aki azt írta, megkönnyebbült, mert csak most tudta szavakba önteni a vele történteket.
Az ilyen és ehhez hasonló esetek ugyanis az áldozatokban komoly, évekig, évtizedekig élő traumát okoznak, mellyel ma még senki nem törődik. Az elfojtott, ki nem beszélt trauma pedig alattomos módon tudja aláásni az érintettek biztonságérzetét, magabiztosságát. Az esetek gyakran ki sem derülnek, a szemtanúk tétlenek, az áldozatok sajnos sokszor tévesen magukat érzik mocskosnak.
“Szeretnénk, ha a magyar nők is megmutatnák, hogy a velük történtek nem elfogadhatók, és nem hagyhatók figyelmen kívül. Minél többen írják le saját esetüket, annál nagyobb az esély, hogy a problémára felfigyeljenek az illetékesek is” – bíznak benne a szervezők. Londonban és a világ számos nagyvárosában ez már sikerült. Ott csak a tömegközlekedési zaklatásokról annyian osztották meg történetüket, hogy azt már az illetékesek sem hagyták figyelmen kívül. Zaklatás elleni akcióhetet, plakátkampányt és képzéseket indítottak, hogy mindenki megértse: a dörgölőzésnek, zaklatásnak a zsúfoltságban sincs mentsége, a közlekedési vállalatoknak és a rendőrségnek pedig a nő állampolgárok biztonságát és biztonságérzetét védenie kell.
Hallassuk hát mi is a hangunkat! Írjuk ki magunkból a rossz élményeket!
