A külföldi munkavállalást tervező fiatalok száma 2010 óta a duplájára nőtt. Ma már a 18-35 éves korosztály minden harmadik tagja szeretne külföldön dolgozni, élni. Az okok felsorolásánál jellemzően ezeket a szempontokat lehet hallani: biztonság, anyagiak és közhangulat. Lássuk, mit gondolnak erről a most érettségizők és tanáraik.
“Nem egyszerű a jövőről beszélni velük. Hiszen mit is mondhatnánk?”
Baracs Nóra tanár, Pécs
“Én ugyanazokat a számokat látom, amiket a kutatások is mutatnak – mondja Baracs Nóra, a Történelemtanárok Egyletének tagja, aki a pécsi Széchenyi István Iskolában tanít. – Sőt, nálunk a diákok több mint egyharmada készül külföldre. Ennek egész egyszerűen a kiábrándultság az oka, amit a szüleiktől látnak. Sok szülő kiment külföldre, van több olyan gyerek, akit ezért a nagyszülők nevelnek, de van olyan diákom is, aki ezért egyedül él. Az okok ugyanazok; a szülők csak Pécstől távol találtak munkát, Németországban vagy Ausztriában. (Nagy probléma, hogy ha a gyerek érdekében a család egyik tagja itthon marad, a különélés gyakran vezet váláshoz.)
Az országban nyugatról keletre haladva, sőt ma már dél irányába is az emberek egyre szkeptikusabbak. A mi megyénk, Baranya mostanra egyértelműen leszakadó térség lett, Pécsett a két legnagyobb munkaadó az önkormányzat és az egyetem, egyszerűen alig van a diákoknak helyben lehetőségük. Más a helyzet például Győr térségében és a fővárosban. Budapesten leginkább a gyerekek képessége dönti el, hogy továbbtanulnak-e, és azt is, hogy ha igen, hol teszik ezt. Pécsett, hacsak nem sikerül bejutni a helyi egyetemre, a továbbtanulás lehetősége már erősen anyagi kérdés is, hiszen a legtöbb családnak elviselhetetlen terhet jelentene, ha a gyerek elköltözne egy másik városba.
A megoldást néhány esetben az hozza, ha van egy jól működő családi vállalkozás, a gyerek kitanulja a szakmát, majd szívesen beáll dolgozni a szülei mellé. De nem ez a jellemző. Az én osztályom fele valószínűleg dolgozni kezd az érettségi után. Ha külföld, akkor két-három éve még Írország volt a sláger, ma már Németország, esetleg Ausztria nyugati fele. A magyar határhoz közeli, ingázásra lehetőséget adó térség már “megtelt”. A diákok elmennek egy gyárba, futószalag mellé, takarítanak, pizzát sütnek, és keresnek 1000-1200 eurót havonta, amire itthon, főleg Baranyában, esélyük sincs.
De nem egy diákom dolgozik a tanulás mellett is, már most, teljesen más okok miatt, mint régebben: már nem azért, hogy magukra költhessék a keresetüket, hanem azért, hogy eltartsák a családjukat. Diákként könnyebben lehet munkát kapni, mint felnőttként, így van olyan, aki a hétvégéket végigdolgozza, például egy lángossütőben, piacon vagy boltban. Nem könnyű tanárként ezt az egészet megtapasztalni, és nem egyszerű a jövőről beszélni velük. Hiszen mit is mondhatnánk? Ott, ahol nincs elegendő munkahely, és ahol a családok jelentős része elszegényedett, például a devizahitel terheit nyögi, érthető, ha máshol tervezik elkezdeni felnőtt életüket a gyerekek. Remélem, módjuk lesz majd hazatérni.”
“Az az álmom, hogy bemondó legyek”
Boda Csilla, Kazincbarcika
“Én a Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorkészítés szakára jelentkeztem, mert az az álmom, hogy televíziós bemondó legyek – meséli Boda Csilla, aki a kazincbarcikai Irinyi János Református Szakközépiskola és Diákotthon diákja. Annak ellenére, hogy ötszörös a túljelentkezés, bizakodó vagyok, mert úgy érzem, mindent megtettem a sikerért. Biztos, ami biztos, második és harmadik helyre beírtam két médiaszakot, de azokkal nem nagyon kalkulálok. Ha nem vesznek az első helyre, szerintem kimegyek Angliába animátornak egy hotelbe. A nyelvet jól beszélem, legfeljebb dolgozom egy évet. Ezt leszámítva itthon szeretnék érvényesülni, hiszen a televíziózás legjobb az anyanyelven. Az osztályomnak egyébként kevesebb, mint az egyharmada jelentkezett felsőoktatásba, néhányan elkezdenek dolgozni. A többség hosszú távon szerintem biztosan nem marad Kazincbarcikán. Az én apukám is a fővárosban él és dolgozik hétfőtől péntekig.”
“Az, hogy mihez fogok kezdeni a diplomával, még képlékeny”
Zsuzsi, Budapest
“Én az első három helyre angol szakot írtam be, mindegyik államilag finanszírozott képzés – mondja Zsuzsi, a budapesti Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium diákja. – Ebből a tantárgyból voltam végig a legjobb, ez a kedvencem is. Ha a tavalyi pontszámok nem változnak, jó esélyem van rá, hogy felvegyenek. Az, hogy mihez fogok a diplomával kezdeni, egyelőre még képlékeny. Ha a BA képzés után is így lesz, biztosan folytatom a tanulást, elvégzem a mesterszakot is, a többit majd meglátom. Esetleg tolmács leszek, de tudtommal a multik is mindig keresnek angol szakot végzett munkaerőt.
A szüleim forszírozták, hogy írjak be negyediknek is valamilyen képzést, végül a kereskedelem-marketing lett a befutó. Ott be kellene szállnom a tandíjba is, mert az nem lenne államilag finanszírozott képzés. Ha nem találom meg a számításomat itthon, biztosan kimegyek külföldre, mondjuk Londonba, mert ott vannak rokonaim.” Zsuzsi azt mondja, egy kivétellel az osztályban mindenkinek vannak továbbtanulási tervei. A fiúk körében népszerűek a mérnök és a mérnök-informatika szakok, és általában a gazdasági szakok is. Elvétve jelentkeztek tanítónak vagy tanárnak.
Munka és tanulás
Bőte Laura, Budapest
“Engem régóta a sminkelés érdekel – mondja Bőte Laura, a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium végzős diákja. – Egy évvel ezelőtt elkezdtem egy komolyabb tanfolyamot, már most vannak alkalmi megbízásaim, hol egy divatbemutatóra, hol egy fotózásra hívnak. Ettől függetlenül mindenképp szeretnék továbbtanulni. Olyan szakot kerestem, ami passzol a sminkeléshez, így lett a kereskedelem és marketing: a sminkes szakmában is sokat számíthat, ha megtanulom eladni a tudásomat. Ősztől mindenképp szeretnék dolgozni is. A legjobb az lenne, ha tudnék szerezni egy fél állást valamelyik kozmetikai cégnél, és mellette lennének sminkes munkáim is. Persze ehhez hozzájönnének még a félévi vizsgaidőszakok… Ha elvégzem a BA képzést, meg sem állok Londonig, ott van ugyanis az az egyetem, ahol van profi smink- és maszkmesteri képzés. Persze súlyos összegeket kell érte fizetni, de tudtommal lehet pályázni ösztöndíjra. Azt, hogy kint is maradjak, egyelőre nehéz elképzelni. Az biztos, hogy ha adódik egy jó lehetőség, akkor nem fogom visszautasítani.”
“A többség kint kezd neki a nagybetűs életnek”
Bárány Balázs tanár, Budapest
“A Tárki-kutatás arányai nálunk éppen fordítottak: az itt tanuló diákoknak nagyjából egyharmada maradna Magyarországon, míg a többiek külföldön tanulnak tovább – állítja Bárány Balázs történelemtanár. – Én a SEK Budapest Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban tanítok, ahol a diákok választhatnak, hogy magyar érettségi vizsgát vagy nemzetközi érettségit (IB) kívánnak-e letenni. Azok, akik az utóbbi mellett döntenek, inkább külföldi intézményekbe jelentkeznek, és ők vannak többen. Van néhány kinti egyetem, például Abu-Dhabiban és Londonban, amit a diákok előnyben részesítenek. Van, aki később, a diplomával hazajön, de a többség általában kint kezd neki a nagybetűs életnek. A motivációt mindehhez otthonról hozzák, a szülők nyomdokain próbálnak meg haladni, például a diplomáciai pályán.
Nemrég még Bács-Kiskun megyében egy szakközépiskolában tanítottam, és a tapasztalataim szóról szóra megegyeznek a pécsi kolléganőm által elmondottakkal. Ott 28-30 végzős diákból általában mindössze 4-5 tanult tovább. Ez azért volt számomra érdekes, mert tíz évvel ezelőtt, amikor én érettségiztem ugyanabban az iskolában, az arány éppen a fordított volt; szinte mindenki beadta valamilyen főiskolára, egyetemre a jelentkezési lapot, és csak pár ember maradt “szakmán”. Ma a munkavállalás terén ugyanaz a helyzet, mint Baranyában, hacsak egy barát vagy egy rokon nem tud munkát adni, nincs remény az önállósodásra. Néhány gyár ugyan felépült, de nagy tömegnek ez nem megoldás, ráadásul egy Mercedes például szakképzett munkaerőt vár, jogosan, azonban ehhez hiányzik a motivált és képzett szaktanári gárda.
Azok, akik Közép-Magyarországon élnek, el sem tudják képzelni, hogy mi a helyzet ma gazdaságilag és az oktatás szempontjából is keleten. Mindenki menekül a nagyobb városokba, onnan Budapestre, és ha az sem váltja be a reményeket, akkor külföldre. Ez egy hatalmas, ördögi kör, amiből nem látom, hogy mikor és hogyan lehetne kiszakadniuk a családoknak, diákoknak, tanároknak. Én is azért képeztem magam tovább és költöztem el a fővárosba, mert attól féltem, hogy ha maradok, abból hosszú távon kiégés lesz. A mostani iskola, ahol dolgozom épp a másik véglet, itt a szülők is, diákok is a maximumot várják el mindenkitől, de szakmailag nekem ez jelentett vonzóbb perspektívát. A kutatásokban szereplő számok tehát nagyon is igazak, sajnos a magam részéről el nem tudom képzelni, hogy ez a tendencia változna a közeljövőben.”
Hasonló témában megjelent cikkek:
Elveszett generáció: Álmaik vannak, de nem hisznek a fiatalok
Megszakadt a szívem a reptéren: Anyák itthon, a gyerekeik külföldön
