Aktuális

Záporokat hoz a gyenge hidegfront

Csütörtökön kisebb esőkre, záporokra számíthatunk, majd péntektől ismét a napsütésé lesz a főszerep.

Csütörtök reggel a déli, a középső és keleti területeken lehet eső, zápor, míg délután inkább északkeleten alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Közben a Dunántúl felől egyre több helyen szakadozik fel a felhőzet. Többfelé élénk lesz a szél, 17-22 fok várható.

Pénteken naposabb, szárazabb időre van kilátás, legfeljebb északon alakulhat ki egy-egy futó zápor. A legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. Enyhe lesz a hajnal, napközben pedig 21-25 fokot is mérhetünk. Északkeleten ködfoltok képződhetnek.

Szombaton kezdetben többfelé, napközben keleten, északkeleten alakulhat ki zápor, zivatar. Erős, helyenként viharos lesz az északnyugati szél, 20 fok köré melegszik a levegő.

Vasárnap napközben szárazabb, naposabb idő várható, majd estétől nyugat felől megnövekszik a felhőzet és ismét a záporok-zivatarok kerülnek előtérbe.

A hét elejének időjárása még meglehetősen bizonytalan, de valószínűleg szükség lesz az esernyőkre.

Forrás: Időkép

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top