Aktuális

Csoda: így lehet életben tartani egy tenyérnyi babát

Hogyan lehet életben tartani egy olyan újszülöttet, aki csupán akkora, mint egy nagyobbacska narancs? Emberfeletti küzdelem – igazi Emberektől.

“Tenyérnyi gyerekek” – egy egyedülálló film koraszülöttek első perceiről, óráiról, hónapjairól. Az értük folytatott, kívülálló számára ismeretlen küzdelemről, életekről és tragédiákról. Szülőkről, orvosokról, felnőttek és persze a picik embert próbáló időszakáról.

A koraszülöttség ma Magyarországon “népbetegség”; minden tizedik gyermek idő előtt jön a világra. A Semmelweis Egyetem I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája az ország legnagyobb koraszülött-ellátó központja. Itt látják el az 1500 grammnál, azaz másfél kilónál kisebb babák mintegy ötödét. A legkisebb koraszülöttek mintegy öt és fél hónap után érkeznek. A Tenyérnyi gyerekek róluk szól, a szülők, orvosok és nővérek megrázó küzdelméről a babákért, akiken tíz-húsz éve még biztos nem lehetett volna segíteni. A filmet több mint három hónapon keresztül éjjel-nappal egy csak nőkből álló stáb forgatta a klinikán, a szülőszobán, valamint a koraszülött-intenzív centrumban. Így egyedülálló módon a legkisebbek és szüleik történetét már a világra jövetelük előtt és az első, kritikus percekben is bemutatja az alkotás.

Magyarországon évente nyolcezer baba jön idő előtt a világra, egy részük kritikusan alacsony súllyal, kevesebb, mint egy kilogrammal, akár öt és fél hónap terhesség után. Az ő túlélésük a nyolcvanas években tíz százalék körül járt, ma ezeknek a babáknak mintegy kétharmada életben marad, a néhány héttel később született egy és másfél kiló közötti súlyú babáknak pedig több mint 95 százalékát meg tudják már menteni. Nekik azonban az első hetekben-hónapokban rengeteg szövődménnyel kell szembenézniük, ami jelentősen befolyásolhatja későbbi életminőségüket. Bár Magyarországon az elmúlt években a koraszülöttek száma alig csökkent – még mindig csaknem kétszer több a szomszédos Ausztriához képest – életesélyeik jelentősen nőttek.  

A Tenyérnyi gyerekek című 53 perces dokumentumfilm, a szülők, orvosok, nővérek és babák közös küzdelme május 13-án 23.00 órakor látható az M1 műsorán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top