nlc.hu
Aktuális
Univíziós Dalfesztivál – magyar egyetemisták a “világ ellen”

Univíziós Dalfesztivál – magyar egyetemisták a “világ ellen”

Az Eurovíziós Dalfesztivál mintájára készült Univíziós Dalfesztiválra 2014-ben az Indigó utca zenekar kvalifikáltatta magát. A banda frontemberével, Kovács Pistával beszélgettünk.

Az Univíziós Dalfesztivál

Az Eurovíziós Dalfesztivál kistestvéreként emlegetett Univíziós Dalfesztivál három éve indult. Az Univízióra a világ összes országából lehet jelentkezni olyan előadóknak, zenekaroknak, akik a verseny időpontjában felsőfokú tanulmányokat folytatnak. A 2013-as Univíziós Dalfesztiválon Litvánia győzedelmeskedett, a versenyt idén május 17-21. között rendezik meg Azerbajdzsánban.

A minap véget ért a 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál, amelyen idén Kállay-Saunders András képviselte hazánkat. A Megasztár felfedezettje könnyen vette az elő-, valamint a középdöntőt, és biztosan menetelt a döntőig, végül ötödik helyen zárt a mezőnyben. Nemrég még az ő sikeréért szorítottunk, a következő néhány napban azonban egy magyar zenekarért izgulhatunk. Tőlünk az Indigó utca nevű formáció kvalifikálta magát a 2014-es Univíziós Dalfesztiválra, így idén ők azok, akik megmérettethetik magukat az Eurovíziós Dalfesztivál kistestvéreként emlegetett versenyen.

Fotó: Totisz Tamás
Fotó: Totisz Tamás

A zenekar frontemberével, Kovács Pistával egy fővárosi levesezőben találkoztunk, ugyanis – a zenélés mellett – szakácsként is dolgozik.. “Az Univíziós Dalfesztivál nagyjából két-három éve létezik, tulajdonképpen az Eurovíziós mintájára készült. Ez a rendezvény, lehetőséget nyújt egyetemistáknak és főiskolásoknak arra, hogy ők is bemutatkozzanak nagyközönség előtt. Az Eurovízióval ellentétben ide csak olyan előadók, zenekarok jelentkezhetnek, akik még tanulnak – legalábbis minden bandába kell lennie legalább egy olyan embernek, aki főiskolára vagy egyetemre jár” – mondja a Nők Lapja Cafénak Kovács Pista, hozzátéve: a zenekar abban a szerencsés helyzetben van, hogy még hárman (a dobos, a basszusgitáros és a szólógitáros) is az iskolapadot koptatják. “A másik különbség, hogy a verseny nem európai szinten zajlik, a világ minden tájáról jönnek zenészek: van, aki szólóban, van, aki pedig – mint ahogy mi is – zenekarban mutatja meg a tehetségét. Alapvetően egyébként egyikünk sem az a “versenyzős” típus, de azt gondoltuk, hogy ezzel az új dalunkkal mindenképp érdemes lenne egy próbát tenni, hátha…Végül beküldtük a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett pályázatra, a zsűri pedig úgy határozott, hogy idén az Egymásba látunk című dal szól majd a verseny helyszínén, Bakuban” – mondta.

A huszonhat éves srác azt is elárulta, hogy egyelőre nem az izgulás, hanem a zenekari próbák töltik ki a napjaikat. Mint mondja: bíznak benne, hogy a május 17-21. között rendezett versenyen nem hoznak szégyent az országra. “Remélem, hogy ezzel a dallal nemcsak a magyar, de a külföldi közönség szívébe is sikerül belopnunk magunkat. Amikor kiderült, hogy mi vagyunk azok a szerencsések, akik elutazhatnak Azerbajdzsánba, a zsűri megkérdezte, milyen nyelven szeretnénk bemutatni a produkciónkat: angolul vagy magyarul? Az igazat megvallva nem kellett sokáig gondolkodnunk, ugyanis a zenekar összes tagja úgy vélte, hogy ha már egyszer magyarok vagyunk, akkor az anyanyelvünkön énekeljünk.”

Univíziós Dalfesztivál –a világ egyetemistáinak versenye, és a magyar indulók

A zenekar tagjai – vagyis Kovács Pista, Kungl György Mátyás, Kneifel Imre, Gyalus Márk és Somogyvári Dániel – állításuk szerint még mindig képtelen elhinni, hogy ez az egész nem csupán egy álom. “Ez egy kis zenekar életében szerintem óriási dolog. Nem mondom azt, hogy kiugrási lehetőség, de egy jó lehetőség, az biztos. Nem a győzelem az elsődleges célunk, ennek ellenére persze bízunk benne, hogy minél tovább sikerül menetelnünk. Meglátjuk” – mondta Pista, akit egyébként nemcsak az Indigó utca nevű formáció, hanem Fluor Tomi révén is többen ismerhetnek. Fluor és Pista anno a középiskolás éveik alatt barátkoztak össze, azóta pedig számtalan közös szerzeményük született. A közös dalokhoz hasonlóan az Egymásba látunk sem egy friss nóta, Pista három évvel ezelőtt írta meg a szöveget. “A dal tulajdonképpen a tipikus se veled, se nélküled kapcsolatról szól, amelyet a legtöbben már megtapasztaltak életükben. Gyakorlatilag foszlányokból raktam össze, végül pedig egy olyan történet rajzolódott ki, amely a menni-maradni kérdést feszegeti. A visszajelzések egyébként nagyon jók, éppen ezért nem kérdés, hogy ez a nóta is rajta lesz a készülő kislemezünkön” – zárja  szavait Pista, majd gyorsan hozzáteszi: reméli, nem okoznak csalódást sem maguknak, sem pedig a többi embernek. Mi ezúton is nagyon sok sikert kívánunk a zenekarnak, s bízunk benne, hogy hamarosan már arról írhatunk, hogy – Kállay-Saunders Andráshoz hasonlóan – ők is jó helyen végeztek.

Indigó utca, avagy: honnan a név?

A zenekart 2007-ben Kovács Pista alapította: az Indigó utca azóta számtalan felállásban koncertezett. “Török Zselenszky Tamás meghangszerelte három dalomat, de nem akartam, hogy “Kovács Pista dalai” néven fusson, ezért kitaláltam, hogy adok egy zenekarnevet. Teljesen véletlenül a kezembe akadt egy Eleven Hold lemez, amin az ötödik dal az Indigó utca volt, és ez a két szó egymás mellett nekem annyira megtetszett, hogy eldöntöttem: vagy ez lesz a zenekar neve, vagy semmi.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top