nlc.hu
Aktuális
Péntekre már kifullad Yvette

Péntekre már kifullad Yvette

A következő napokban lassan, de javulni kezd az idő. A kiterjedt, tartós esőt a hétvégén már egyre inkább záporok, zivatarok váltják fel.

Pénteken nyugaton túlnyomóan borult lesz az ég, de keleten és a középső tájakon rövid időszakokra már a nap is kisüthet. Eleinte többfelé, majd egyre inkább nyugaton lehet eső, zápor, északkeleten zivatar. A Dunántúl nyugati részén többfelé erős, helyenként viharos lesz a szél, másutt többfelé megélénkül. A legalacsonyabb hőmérséklet 7–12 fok között várható. A legmagasabb hőmérséklet a Dunántúlon 10–16, másutt 15–21 fok között alakul.

Így pusztított Yvette, a ciklon szerdán éjjel és csütörtökön:

Szombaton többnyire erősen felhős idő lesz. Többfelé várható zápor, nyugaton emellett tartós esőre, keleten elszórtan zivatarra is számítani kell. A Dunántúlon még erős lesz a szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A minimum-hőmérséklet 6–12 fok között valószínű. A maximumok a Dunántúlon 14–17, a Dunától keletre 16–21 fok között alakulnak.

Vasárnap nyugaton is felszakadozik a felhőzet, változóan felhős időre lehet számítani, több-kevesebb napsütéssel. Zápor, helyenként zivatar is kialakulhat, és helyenként megélénkül a szél. A leghidegebb órákban 5–11 fok lehet, nappal 17–22 fokig melegszik a levegő.

Forrás: met.hu / Időkép

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top