Bányai Júlia: az asszony, aki férfiruhában lett katonahős

A bátor felderítő nem volt sem francia táncosnő, sem Sárossy főhadnagy. Bányai Júlia műlovarnő – miután nőként nem csatlakozhatott a honvédő magyar sereghez – férfiruhában harcolta végig a szabadságharcot. Kiváló katona volt, ezt bizonyítja számos kitüntetése és gyors tiszti előmenetele. A szabadságharc bukása után sem adta fel, életét kockáztatva visszatért Erdélybe az ellenállást szervezni. Hősiességét később elismerték, de élete végéig csodabogárnak tartották. Még több mint száz évnek kellett eltelnie, amire nők is választhatták Magyarországon a katonatiszti pályát. Ma, a magyar honvédelem napján, rá emlékezünk.

Nők, akik honvédek akartak lenni

Bányai Júlia egy szegény sóbányász lányaként született 1824-ben az erdélyi Vízaknán, s már fiatal lányként cirkuszi műlovarnőként dolgozott. Megismerkedett egy nemesi származású ügyvéddel, Sárossy Gyulával, aki hamarosan feleségül kérte. Júlia igent mondott, otthagyta a cirkuszt, de a polgári élet örömeit nem sokáig élvezhette: a férj néhány hónap múlva belehalt egy váratlan betegségbe. A fiatal özvegy újra műlovarnőként próbált szerencsét. Éppen Bécsben keresett fellépési lehetőséget, amikor megérkezett az egész Európán végigsöprő forradalmi hullám. A Pestről jövő hírek hatására a társadalom legaljáról érkező, edzett és okos nő elhatározta, hogy fegyverrel fog harcolni a hazájáért.

Tervével nem volt egyedül: a modern nemzet születésének lelkesült időszakában nemcsak magyarul alig beszélő svábok, szerbek és zsidók jelentkeztek nemzetőrnek vagy honvédnek, hanem nők is szép számmal. Bevonulásukról azonban még a forradalmi napokban sem lehetett szó. Amikor kolozsvári honleányok önkéntes felderítő zászlóaljat hoztak létre, Csány László kormánybiztos rendeleti úton oszlatta fel a nőkből álló alakulatot: ” a haza nehéz napokon (…) a nők fegyveres szolgálatát nem fogadhatja (…) a nők ehelyett női foglalkozásokban, mi erejökhöz és nemökhöz méltó, mint például varrásban, mosásban és betegápolásban (…) tudnak seregeink mellett a honnak szolgálni.” Mégis fennmaradt jó pár nő neve, akik a tiltás ellenére férfiruhában csatlakoztak a honvédekhez: Nyáry Mária, Szentpáli Janka, Jagelló Appolonia, Csizmárovits Mária, Pfiffner Paulina vagy a később operettfőhősként ismertté vált Mária főhadnagy, azaz Lebstück Mária is köztük szerepelt.

Egy bátor tiszt hőstettei

Hozzájuk hasonlóan döntött Bányai Júlia is. Amikor Bem József 1848 végén átvette az Észak-Erdélyben állomásozó magyar csapatok parancsnokságát, Sárossy Gyula özvegye elhunyt férje papírjaival honvédnek jelentkezett a sereghez. Bem komoly harcokra számított, szükség volt minden katonára, az önkéntesek ellenőrzése nem lehetett túl szigorú. Így is nehezen érthető, miként tudta megoldani a bajusztalan újonc, hogy le ne bukjon társai előtt, mindenesetre hamarosan már a Nagyváradon állomásozó 27. honvédzászlóalj állományában találjuk. Hősiességének köszönhetően gyorsan lépkedett felfelé a katonai ranglétrán, 1849 februárjában már mint őrmestert említik a hadi dokumentumok. Zalatna környékén néhány társával együtt elfogott 12 szekeret, amelyek az osztrákok élelmiszer-utánpótlását biztosították, s ezért külön dicséretben részesült. Nem ez volt az egyetlen harctéri hőstette. Gyulafehérvár ostrománál harmadmagával lefülelt és elfogott egy császári tisztet, aki kémkedni jött ki a magyarok táborába. A foglyot az osztrákok megpróbálták kiszabadítani, és az összecsapás közben Bányai Júlia mellét két szuronyszúrással megsebezték. Nem tudjuk, kezelőorvosa elárulta-e feljebbvalóinak, amit a katonazubbony kibontásakor látott, mindenesetre a sebesültet hősiességéért hadnaggyá léptették elő, ő pedig azonnal visszatért a harctérre. Egy csatában gránátszilánk fúródott a hátába, így hónapokra gyengélkedőre került.

Amikor 1849 nyarán újra szolgálatra jelentkezett, már nem az osztrákok, hanem az oroszok ellen kellett harcolnia. Ekkor már parancsnoki feladatokat is ellátott, rá és csapatára bízták a visszavonuló magyar haderő fedezetét. A feljegyzések szerint “Sárossy hadnagy” a közelharcban egy kozákot levágott, többeket pedig feltartóztatott. Elöljárói ekkor már minden bizonnyal tudhatták, hogy nővel van dolguk. Erre utal, hogy több ízben felderítői munkával bízták meg. Hol női ruhában, francia táncosnőnek öltözve, hol férfiként fuvarosnak vagy szappanárusnak adva ki magát gyűjtött híreket az ellenséges vonalak mögött. Annyi értékes információt hozott, hogy Bem tábornok személyesen tüntette ki, és kinevezte századosnak. Katonai karrierje ekkor, a szabadságharc bukásával egy időben szakadt meg. A fegyverletétel után női ruhában kelt át az ellenség által megszállt területeken. Előbb hazatért Vízaknára, majd amikor látta, hogy a honvédtisztekre mindenütt vadásznak az osztrákok, ő is elhagyta az országot. Bukaresten keresztül Törökországba menekült Bem és Kossuth után.

Fogadó a piramisok tövében

Kairó 1860 körül

Mintegy ötezer ember keresett menedéket az Oszmán Birodalomban. Közülük néhányan itt sem törődtek bele a bukásba: Makk József tüzér ezredes Kossuth felhatalmazásával Erdélyben készített elő újabb fegyveres felkelést. Az ő csapatához csatlakozott Júlia is, aki álnéven, de immár nőként többször visszatért Erdélybe, ahol röplapokat, proklamációkat terjesztett. Egy császári kémnek azonban sikerült beférkőznie a soraikba, és a szervezkedést hamarosan leleplezték. Hatvan embert tartóztattak le az osztrákok, közülük sokakat kivégeztek, a többiekre hosszú várfogság vált. Júliának sikerült megmenekülnie, és épségben visszatért Törökországba.
Az emigránsok között elsöprő többségben voltak a férfiak, de Bányai Júliához mégsem mertek közeledni, tisztelték is, de tartottak is a határozott gondolkodású nőtől. Matta Ede, nagyváradi származású honvéd századost azonban lenyűgözte a még mindig húszas éveit töltő harcias lány, aki viszonozta a közeledését. Feljegyezték, hogy esküvőjükön maga Ahmed bej, a szultán császári biztosa volt a násznagy. Kossuth Lajos Amerikába utazása után azonban a törökországi magyar kolónia szép lassan feloszlott. Új forradalom kirobbantására már nem volt esély, s ezt Bányai Júlia is felismerte. Férjével együtt úgy döntöttek, hogy Törökországban maradnak, beutazták szinte az egész Oszmán Birodalmat. Megfordultak Isztambulban, a Krímben, Cipruson, és végül hazájuktól távol, Kairóban telepedtek le. A piramisok tövében magyar vendéglőt és panziót nyitottak, amelyet évtizedekig üzemeltettek. A Fáraóhoz címzett fogadót gyakran keresték fel az európai utazók, akiket a vendéglősök rendre Magyarországról szóló friss információkról faggattak.

Bányai Júlia a politikai üldöztetések enyhülésekor, 1866-ban még hazalátogatott Magyarországra, hogy időközben megszületett lányának megmutassa a hazáját. Nincs információnk arról, hogy a későbbiekben járt-e még itthon. Egy dokumentum szerint 1880-ban szülővárosa, Vízakna honvédemlékművének felállításához ötven forint adományt küldött. A szabadságharc női katonahőse nem sokkal ezután, 1883-ban, 59 éves korában  elhunyt Kairóban. Felesége halála után Matta Ede bezárta a vendéglőt, és hazatért Magyarországra. Itt halt meg Békés városában a századforduló környékén. Az egykori műlovarnő, aki fegyverrel akarta szolgálni a hazáját, ma is valahol Egyiptomban nyugszik.