„Hétvégén már tök hideg lesz” – ti is legalább tízszer hallottátok ezt az ismerőseitektől? Találgatások helyett inkább elmondjuk, mit ír az Időkép.
Szombaton egy gyenge hidegfront érintheti hazánkat, ám igazi lehűlést nem hoz magával, legfeljebb a Dunántúlon és északon eshet vissza pár fokkal a hőmérséklet. Záporok, zivatarok kialakulására ezen a napon azonban már számítani kell, de legalább megspóroljuk a muskátlik öntözését!
Vasárnap már többfelé kell számítani záporok, zivatarok kialakulására, egy-egy hevesebb zivatar sem kizárt. Délutánra 24 és 29 °C közé melegedhet a levegő, de a zivatarokat követően hirtelen visszaeshet a hőmérséklet.
Hétfőn sokfelé, kedden inkább csak elszórtan alakulhatnak ki záporok, zivatarok az erőteljes gomolyfelhő-képződésnek köszönhetően. Az enyhe hajnalokat követően délutánonként 23-29 °C-ot mérhetünk.
A Balaton hőmérsékletéről és a térség időjárásáról az Időképen találtok információt.
Azt azonban már most eláruljuk, hogy mennyiért fürdőzhetünk idén a Balatonon. A fizetős strandok zömmel csak a következő hetekben nyitnak ki, de többségükben már addig is lehet fürdőzni ingyenesen.
A Balatontipp.hu összesítése szerint a balatoni felnőtt strandbelépők árai helytől és szezontól függően 450-1000 forint között alakulnak idén is, árat – egy-két kivételtől eltekintve – nem emeltek az üzemeltetők. A víz minősége jelenleg kiváló, az átlagos vízszint 127 centiméter, a tó átlagmélysége jelenleg 375 centiméter. A cikk folytatását, itt találjátok!