Megalázó hangnem a főnöktől, nonstop munkavégzés, ráadásul sokszor feketén. Ha pedig nem tetszik, el lehet menni. Az embertelen munkakörülményekről általában mindenki tud egy-két konkrét történetet. Meglep bárkit, hogy a munkavállalók jogai sokszor a fizetett szabadságok kiadásánál is csak elvben léteznek?
A Profession.hu legfrissebb kutatása szerint (Szabadság, élünk vele?) a magyar dolgozók többsége 20 nap helyett évente legfeljebb két hetet tud pihenni, holott év közben sokszor túlóráznia kell. (Természetesen anélkül, hogy kifizetnék, vagy lecsúsztathatná az időt.) Miért? Van, akit a főnöke nem enged el, mások nem akarják, vagy nem tudják átadni a feladataikat. Például azért, mert nincs kinek.
Zoli (34) üzletvezető egy étteremben
“A vendéglátásban ez a kérdés nagyon egyértelmű: itt a fizetett szabadság fogalmát nem ismerik. El lehet menni pihenni, de az, hogy erre az időre felvedd a fizetésedet, fel sem merül. Jellemzően két hét pihenést igényelnek az emberek, ilyenkor valaki beugrik pluszpénzért helyettesíteni. Abban az étteremben, ahol én dolgozom, összesen 40 alkalmazott van, majdnem mindenki minimálbéren bejelentve. Ha mindenkinek kifizetnék az éves szabadságát, az körülbelül hárommillió forint költséget jelentene. Az éttermek többsége ezt nem tudja kitermelni, vagy ha igen, aránytalanul soknak tartja a bevételhez képest. Ezért nem fizet, az emberek pedig nem lázadoznak. Örülnek, ha megbecsülik őket, ha jól érzik magukat a munkahelyükön. Tudják azt is, hogy jobban keresnek, mint a szállodaiparban elhelyezkedő kollégáik, akiket lehet, hogy kifizetnek a szabadságuk alatt is, viszont feleannyit keresnek havonta, mint mi.”
Anikó (45) pénztáros egy hipermarketben
“Mi a nekünk járó éves szabadságot meg szoktuk kapni, tény, hogy nem mindig akkor, amikor szeretnénk. Ahogy az is igaz, hogy rengeteg a nem hivatalos túlóránk, én például hat órában dolgozom elvileg, de a gyakorlatban ez naponta minimum 8-9 órát jelent. Ehhez képest a fizetést is, a szabadnapok számát is a hivatalos részmunkaidőmhöz igazítják. A betegszabadságoknál sem korrektek. »Ha Istent ismer, jöjjön be!« – mondták nekem három nap után, amikor otthon maradtam negyvenfokos lázzal. Mit tehettem volna? Beraktam a táskámba egy marék lázcsillapítót és bementem.”
Gábor (39) pénzügyi igazgató egy nemzetközi cégnél
“Nálunk nehéz megtervezni a nyaralást, mert hol egy zárásban, hol egy hosszabb tervezési időszakban vagyunk benne nyakig. A vezető beosztású alkalmazottak általában a fizetett szabadságuk kétharmadát veszik ki. Ebből egy hét klasszikus nyaralással telik. Egy másik hetet eltöltenek úgy, hogy reggel és este azért elintéznek egy-egy fontosabb levelet, telefont, és egy hetet otthonról dolgoznak. (Papíron persze ilyenkor is szabadságon vannak.) Vagyis elvileg kivesszük ugyan a szabadságunk nagy részét, de legfeljebb egy hetet töltünk munkavégzés és feszültség nélkül. Hogy miért? Egyrészt a munkáltató hozzáállása miatt, aki a magas fizetésért cserében elvárja, hogy elérhetőek legyünk. Az is igaz, hogy a menedzserek többsége nem tud delegálni, helyettest kinevelni maga mellé. Ez egyébként nem is lenne könnyű, mert a magyarok nem túl segítőkészek és szolidárisak egymással, helyette inkább rivalizálnak. A szakszervezeti kultúránk is szegényes. Vagyis senki nem harcol helyetted a jogaidért, ellentétben például Franciaországgal. Helyettesítés nélkül viszont a szabadság után legalább egy hét, mire utolérem magam mindennel. Azon a héten így késő estig bent szoktunk maradni. Sokszor dolgozunk vasárnap is, amiért elvileg két szabadnap is járna, de ez fel sem merül a HR-osztályon, jó ha egy napot lecsúsztathatunk.”
|
Mi a helyzet külföldön? “Svájcban ugyanannyi szabadság jár, mint itthon. Minden túlórát le lehet csúsztatni, ha pedig több hét szabadság halmozódik fel, a munkáltatók maguktól küldik el az embereket pihenni. Jó pár mérnöki irodában két évre előre tele vannak megrendeléssel, amiket hajtani kell – meséli egy kint élő magyar mérnök. – Tavaly október elejétől mégsem kellett bemennem dolgozni, mert az éves szabadság a túlórákkal együtt ennyi szabadságot hozott ki. Fel sem merült, hogy ne így legyen. A táppénz miatt sem kellett aggódnunk soha.” “Spanyolországban minimum 30 nap a fizetett szabadság. Az emberek viszont nem akkor veszik ki, amikor akarják. Jelenleg örülhet mindenki, ha van munkája – meséli egy tolmácsolásból és fordításból élő, fiatal magyar nő. – A szerződések itt is jóval kevesebb jogot biztosítanak, hamarabb és könnyebben küldhetnek például utcára. A szabadságot mindenhol a főnök adja ki, nem az alkalmazottak jelentik be, hogy mikor szeretnének pihenni. Tény viszont, hogy a ledolgozott órákat, napokat általában kifizetik.” “Németországban az éves szabadság minimum 24 nap. A munkáltató ezt köteles kiadni, legfeljebb márciusig tolható, utána elvész. Betegszabadság hat hétig teljes fizetéssel jár. Sajnos bizonyos közegben itt is félnek az emberek ezzel élni, főleg próbaidő alatt” – meséli Ági, aki évek óta kint él. “Amerikában az, hogy ki mennyi szabit kap, teljesen a munkaadójától függ – állítja Zsigmond, egy New Yorkban élő informatikus. – Dolgoztam olyan helyen, ahol évi 15 nap volt, de tudok olyan cégekről, ahol ez még kevesebb. A jelenlegi munkahelyemen 20 napot adnak, ez itt nagyon jónak számít. Ezt itt mindenki ki is veszi. A betegnapok számát is a munkaadó határozza meg, az előző helyen nem járt egy sem, a mostani munkahelyemen (három nap után orvosi igazolással) ez korlátlan, de ezzel nem szoktunk visszaélni.” |
