Aktuális

Így értem el, hogy a helyi trafikos feltakarítsa a ház előtti mocskot

Ha Taki bácsi és Kutya úr még most is ott élne Gazdagréten, biztosan hátba veregetnének, amiért sikerült feltakaríttatnom a helyi trafikossal a szemetet. Ráadásul azt hittem, legalább két hétig tart majd a cirkusz, ám kevesebb, mint 48 óra alatt rend lett. Egy időre.

Amit nem lát, az nincs ott

Amióta a lakóparkunk “alatt” trafik nyílt, és a szomszédos társasházban építkezés folyik, térdig járunk a mocsokban. Akarom mondani a feles üvegekben, az apró kupakokban, a sörösdobozokban. Én viszont vidéki – amolyan “Tiszta udvar, rendes ház”-ból jövő – lányként nagyon is vágyom arra, hogy kulturált legyen a társasházunk előtti járda és árok.

Tőlem mindenki annyit iszik, amennyit akar. De az igenis zavar, hogy a járdát és a zöld, füves árkot szabadtéri kocsmának használják a kedves vásárlók. Persze felszólították már a tulajdonost, hogy rakjon ki kukát, gondolom valaki hazasétált vele. És kiragasztotta ő a táblát, hogy szeszes italt nem lehet az üzlet előtt fogyasztani, de az eladót pont nem érdekli, hogy a kedves vendég hol fogyaszt. Nem revizor ő, hogy más után koslasson. Az pedig, hogy a cigicsikktől és a piásüvegektől már lépni sem lehet a járdán? Nem érdekli, mert nem látja! Amit meg nem lát, az nincs ott.

Amikor egyik délután szandálban jöttem haza, és a talpam alatt közel 30 (!) kis fekete kupakot számoltam meg, hosszú cifra káromkodás után eldöntöttem, hogy eltakaríttatom a mocskot.

Így értem el, hogy a helyi trafikos feltakarítsa a ház előtti mocskot

Mégis kihez lehet fordulni?

A haragom kedd reggelre sem párolgott el, így elkezdtem nyomozni. Felmentem a helyi önkormányzat honlapjára, ahol telefonszámot ugyan nem találtam, de két perc alatt eljutottam ahhoz az részhez, ahol online bejelentést lehet tenni. Senkinek nem kell bemutatni a “húzzon egy sorszámot, mondja el a panaszát, majd értesítjük” kezdetű kálváriát, szóval semmi jóra nem számítottam. Levelem elején még tőlem tényleg szokatlanul kedvesen érdeklődtem arról, hogy kinek a feladata rendben tartani a kocsma/trafik előtti járdarészt. Leírtam, hogy gázolunk át a mocskon minden nap. De a levelem második felében már ömlött belőlem a panasz arról, hogy miért nem lehet naponta kiküldeni egy ellenőrt, és addig büntetni a járdát kocsmának használó embereket, boltot, BÁRKIT, amíg meg nem unják.

Mint mondtam, a levelemet reggel küldtem el, de ami ezután történt, az maga a PARADICSOM a bürokráciának nevezett bolygón! Délután ugyanis, amikor hazaértem, láttam, hogy a bolt bejáratánál öltönyös emberek állnak aktatáskával, és az addig ott iszogató, bagózó emberek futnak el, kezükben az ÜRES ÜVEGGEL. Már ekkor felcsillant a szemem, de nem mentem oda kérdezősködni, jobban izgatott, hogy időben hazaérjek, elvégre Pavlova-tortát ígértem otthon. Másnap reggel aztán – alig több, mint egy nappal azután, hogy panaszomat az önkormányzatra zúdítottam – egy válaszlevelet kaptam.

Így értem el, hogy a helyi trafikos feltakarítsa a ház előtti mocskot

Ha otthon nem csinálod, itt miért?

A nagyon udvarias levélben – így visszagondolva, az enyém mégiscsak elég bunkó volt –  megnyugtattak arról, hogy bejelentésemet kivizsgálták, és intézkedtek is az ügyben. Azt is megtudtam végre, hogy a lakóingatlanok, illetve üzletek előtti közterületek tisztán tartásával kapcsolatban a 7/2013. (III.26.) Ök. sz. rendelet 6. § (3) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni: “A tulajdonos vagy bérlő köteles a beépítetlen telekingatlan és a házas ingatlan beépítetlen része, az ingatlan előtti járda, zöldfelület és fasor tisztán tartásáról, gyommentesítéséről gondoskodni.”  Vagyis ha a kedves kocsmáros/boltos/trafikos/bárki ennek nem tesz eleget, akkor helyszíni bírság szabható ki rá. A járdán piáló kedves embertársaim pedig szintén törvényt sértenek.

Hogy mi történt ezután? Nos a barátaim közölték, hogy SZÖRNYŰ leszek öregnek, olyan, aki mindenkit feljelentget. A szemetelőket illetően? Nos, másnap már két méterrel arrébb ittak “a fiúk”. Persze lehet olyan játszani, hogy ahányszor hasra esem az üvegekben, annyiszor kihívom az önkormányzatot, de tényleg nem ez a célom. És jelentgetni sem szoktam. Nem szívatni akarom a vállalkozót, vagy a melegben sörre vágyó melóst, csak megértést kérek. Ha én odamennék a házuk elé, és elkezdenék vedelni, majd minden szemetet ott hagynék a kapuban, vajon ő az önkormányzathoz menne, vagy jól fenéken rúgna? Na ugye! Ha a saját lakásunk előtt nem hagyunk mocskot, a másik kapuja előtt miért? Ehhez tényleg nem a világnak kell változnia, hanem nekünk. De az időm lejárt, nagy harcokba meg menjenek bele a politikusok.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése