Nem mondom, hogy alapjaiban rengette meg az önbizalmam, amikor gimnáziumban megbuktattak matekból, de azért rohadt egy érzés volt deklaráltan is a legbutábbak közé tartozni nekem, a “jó tanulónak”. Nos, a jótanulóság a nyolcadik osztályig tartott: az általánosban még lehettem üdvöske, de a sokkal jobban szűrt gimnáziumi “gyerekanyag” mellett vége lett a jó világnak. Ide mindenhonnan a legjobbak jöttek, és úgy tűnik, más kerületek legjobbjai jobbak voltak mind a római parti kertváros, mind az újpesti lakótelep (egyik) legjobbjánál (vagyis nálam).
Na mindegy, hát megbuktattak, az osztály addig is tudta, hogy teljesen hülye vagyok a matekhoz, hát istenem, most le is volt írva. Majd megtanulom. A rossz az volt az egészben, hogy egyáltalán nem utáltam a matekot, mert ha egyvalamit megértettem benne, és az jól ment, akkor az messze nagyobb örömet okozott, mint egy újabb ötös fogalmazás. És hát képes voltam megérteni, csak sokáig és lassan kellett nekem magyarázni. Ha egyszer átkattant valami a fejemben, mondjuk a kétismeretlenes egyenletek témakörében, akkor nálam senki nem magyarázta azt jobban a még meg nem világosodottaknak.
Az a veszély sosem fenyegetett, hogy kettő, netán három vagy négy tárgyból bukjak, erre csak a legelesettebbek voltak képesek, a megrögzött vagy megbélyegzett, úgymond “rossz tanulók”, vagy egyszerűen “rosszak”. Rosszak, komiszak, akik nem akartak vagy tudtak beilleszkedni. Egy másik tanárnál, egy másik iskolában vagy országban talán lett volna türelme valakinek odaülni melléjük és megszelídíteni őket, itt inkább csak gyűltek az egyesek a naplóban. És a “rossztanulóság” bizony hamar az identitás részévé válik: a rossz tanuló inkább rájátszik erre a hatásra, mert ez legalább egy jól körülírható szerepet jelent az osztályban. Lehet, hogy nevetnek rajta, lehet, hogy haragszanak rá, de foglalkoznak vele.
Miért nem lehet javítani?
Ma Magyarországon rengeteg, körülbelül kétszázötvenezer gyerek bukik meg évente. Ennyien vannak, akik kudarcot vallanak – vagy inkább a tanáruk vallott kudarcot? Hogy lehetséges az, hogy legalább annyira nem lehet elmagyarázni valakinek az elvileg a korára és az energiáira szabott tananyagot, hogy egy kettesre le lehessen osztályozni? Vagy arról lehet szó, hogy ezekben az esetekben a tanár energiája végesebb a gyerekénél? Ezt is meg lehet érteni persze, mert hát az iskolarendszer, a leterheltség és a többi…
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete viszont nem túl megértő. Különösen azt nem értik, hogyan bukhat valaki több, mint három tárgyból, és ha már így esik, miért nincs lehetősége javítani?
A jogszabály értelmében ugyanis javítóvizsgát csak akkor tehet a tanuló, ha a tanév végén legfeljebb három tantárgyból kapott elégtelen osztályzatot. Amennyiben háromnál többől bukik, akkor nem kap újabb esélyt: évfolyamot kell ismételnie.
Kérdés persze, volna-e értelme esélyt adni, vagyis fel lehet-e készülni néhány hónap alatt több mint három tárgy egész éves anyagából?
Az egyesület sajtószóvivője szerint esetenként igen, hiszen mint mondja, sokszor többet tud a tanuló, mint amit a jegyei mutatnak. Keszei Sándor azt mondja, előfordul, hogy az illető osztályzatait jogsértően állapították meg. “Vagyis a tanár »pikkel« a diákra, »pedagógiai célzattal« buktatja meg, mondjuk, mert fegyelmezetlen – magyarázza a szóvivő. – Szándékosan olyan helyzetbe hozza, amelyben hiába erőlködik, nem tud eredményt elérni. Gyakori panasz, hogy olyat kérdeznek a kiszemelt tanulótól, amit biztosan nem tud, vagy nem is tanították neki. De a szülők szerint esetenként olyan jegyek is bekerülnek a naplóba, amelyekről nem is tudtak.”
Tanévenként 45-50 000 ezer tanulót utasítanak végül évfolyamismétlésre az iskolák, ami több tízmilliárd forint kiadást jelent a szülőnek és az államnak, illetve az adófizetőknek – hangsúlyozza a szülői egyesület közleménye.
“Én is buktattam”
“Huszonhét éven át tanítottam, és előfordult, hogy évismétléssel buktattam – mondja Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. – Ilyenkor mindig azt mondtam a szülőnek, mielőtt megpofozná a gyerekét, gondolja végig, ő mindent megtett-e azért, hogy ezt elkerülje. Ez ugyanis egy háromszereplős játék, a pedagógus és a gyerek mellett a szülő is ott van, őt se felejtsük el! Az ő kötelessége az, hogy biztosítsa gyermeke számára az otthoni tanulás, de legalább a pihenés feltételeit. Aki engedi, hogy a gyereke éjfélig tévét nézzen, az egyszerűen nem teljesíti a kötelezettségét. És persze ott a tanuló felelőssége is. Néhányuknak a képességeikkel van probléma, azért buknak, más nem is akar tanulni, és akad olyan is, aki tanulna, de a családi körülmények visszahúzzák. Ha egy tanuló nem tudja teljesíteni az előírtakat, az nem biztos, hogy az ő hibája – ezt elismerem.”
|
mceBlockPasteEnd
|
Keszei Sándor annyit elfogad, hogy az osztályzás a pedagógusi autonómia része, és “ha jogos a buktatás, a szülők általában elismerik” – teszi hozzá. “De ahol három gyereknél több bukik, ott már valami nem stimmel, ott meg kell vizsgálni az év végi osztályzatok jogszerűségét és a buktató pedagógus szakmai felkészültségét.”
Galló Istvánné szerint viszont sértő a pedagógusokra nézve ez az általános hibáztatás. “Nem védem elvtelenül a pedagógusokat, de azért azt mindenki feltételezhetné róluk, hogy nem direkt buktatják meg a gyerekeket. Gondoljunk csak arra, hogy egy tanárnak kötelezettsége korrepetálási lehetőséget biztosítani az évismétlőknek, ezért magával is kiszúr ilyenkor, bár egy pedagógus nem így gondolkodik. Egyszerűen mérlegeli: ha annyira hiányos a diákja tudása, hogy az nem pótolható, inkább azt tanácsolja, hogy ismételjen évet. És ha három ilyen gyerek is van egy osztályban? Előfordul, hiszen lehet, hogy sok olyan gyerek kerül be, aki nem tudja teljesíteni a tananyagot. És ha harmincból nyolc olyan, akivel mind külön kéne foglalkozni, az negyvenöt percben lehetetlen. Van, aki szerint nincs olyan gyerek, akit nem lehet megtanítani valamire, de sajnos ez nem igaz. Egy tanár pedig presztízskérdést csinál abból, hogy csak úgy adjon kettest, ha amögött tudás rejlik, hiszen ha nem így van, az is őt minősíti.”
Jogorvoslatra nincs valódi lehetőség
Ám ezzel együtt is akad olyan szülő, aki nem nyugszik bele a legrosszabb eredménybe. És hogy miért nincs jogorvoslati lehetőség akkor sem, ha a törvény elvileg lehetőséget adna rá?
Az osztályozó értekezleteket többnyire az utolsó tanítási napok egyikén tartják – vagyis mind a diák, mind a szülő az utolsó pillanatban tudja meg, ha a gyereket – még ha mondjuk 1,8-ra állt is – megbuktatták. Az érettségizőknek még rosszabb a helyzetük: idén például április 30-án ért véget a tanév, és május 5-én már kezdődtek a vizsgák. Egy esetleges panasz kivizsgálására pedig tizenöt nap áll rendelkezésre…
